Talán azzal kellene kezdenem, hogy életem nagy álma vált valóra. Vagy ezzel a mondattal folytatni: évek óta készültünk erre az útra, vártuk a pillanatot, hogy végre láthassuk a fény és a szerelmesek városát, vagyis Párizst.
De nem. Nem így van. Igazából nem is vágytam nagyon Párizsba. Ha létezne bakancslistám, vagy azon belül utazós-bakancslistám, biztos rajta lett volna, de nem az elején. Inkább az utolsó harmadban. Hogy mégis akkor miért Párizs? Egyszerű. Valamikor júniusban, a házassági évfordulónk napjának környékén a férjemnek ötlött eszébe az a gondolat, hogy mi lenne, ha ősszel elutaznánk Párizsba. Nagy szemeket mereszthettem: ősz Párizsban???? Mivel szenvedélyesen szeretek utazni, naná, hogy rögtön IGENT mondtam. Teltek a hónapok és valahogy távolinak tűnt az indulás, nem is nagyon foglalkoztam az egésszel. Nem olvastam beszámolókat és útleírásokat. Semmit. Csak sodródtam az úti cél felé. Szó szerint. Aztán egyszer csak ott voltunk.
Késő este érkeztünk meg és a kivilágított Eiffel torony láttán elakadt a szavam. Mit a szavam? A gondolatom. A lélegzetem. Álomszép volt.
Másnap reggel nappali fényben is megnéztük. Azaz csak néztük volna, mert a köd rátelepedett Párizsra. Fél 10-től nyitottak a pénztárak, de már 9-kor hosszú sorok kígyóztak a torony lábánál. Szigorú és több szinten zajló biztonsági átvizsgálás után végre feljutottunk. Lifttel. Gyalogolhattunk volna, ha akarunk, de nem akartunk. Ahhoz azért piszok magas ez a torony. Hideg volt: kesztyű, sapka kellett. De gyönyörű a látvány. Körbejártuk a szinteket. Végül a 3., legmagasabb szintre nem mentünk fel, mert totálisan ködbe burkolózott, semmit nem lehetett volna látni. Inkább a 2 alsó szinten bámultuk a 9 milliós várost ill. azt, amit látni engedett a természet. Nehezen szakadtunk el a toronytól, de nem hagytuk teljesen magára, mert lentről, a Mars mezőről is tucatnyi fotót készítettünk.
Az Eiffel torony után az aranykupolás, magasztos Invalidusok Dómjába látogattunk. Az Invalidusok (Hadirokkantak kórháza) építésének ötlete XIV. Lajostól származik, aki 1670-ben elhatározta, hogy létrehoz egy otthont és kórházat a sebesült (invalides), és hajléktalanná vált katonák számára.
De kik voltak azok az „invalidusok”? A szó latin és rokkant, szolgálatra képtelen katonát jelent. A több épületből álló klasszicista mesterművet eredetileg nekik építtette a sokat háborúskodó Napkirály.
Tulajdonképpen ez egy épületegyüttes, amelynek leghíresebb épületrészében, magában a dómban található Bonaparte Napoleon vörös gránit szarkofágja, amely a dóm kör alakú, nyitott kriptájában van elhelyezve. A szarkofág körül azon nagy csaták helyszínei olvashatók, ahol győzelmet aratott.
Az Invalidusokban rengeteg síremléket találunk. Itt nyugszik még Napóleon gyermeke, a Sasfiók, valamint két fivére, továbbá Foch és Leclerc marsallok, Rouget de Lisle a Marseillaise-t komponistája. Valamint a mindenkori francia hadsereg hírességei.
A Dóm után a Concorde téren áthaladva a Tuileriák kertjébe sétáltunk. Párizsban egyébként is rengeteg park és kert található. Különleges látványt nyújtanak a fák a szögletesre nyírt lombjukkal. A Tuileriák kertje a Szajna jobb oldalán a Concorde tértől majdnem a Louvre-ig húzódik. 1564-ben Medici Katalin palotája elé alakították ki a reneszánsz stílusú kertet, amelyet később XIV. Lajos rendeztetett át kertészével. A Palota több uralkodó lakóhelye is volt - míg le nem rombolták. Többször bővítették, alakították. Napjainkban a kert igen népszerű mind a párizsiak, mind a turisták körében. Palota ma már nem áll itt. Mire a kertbe értünk, már gyönyörűen sütött a nap, felmelegítve a sétálókat és csodálatos színekkel kápráztatva el Párizs szerelmeseit. Mert azok lettünk. Visszavonhatatlanul.
Az általunk csak Kis Diadalívnek (az ismert Diadalív, az Arc de Triomphe a Charles de Gaulle téren - régi nevén Csillagtéren - , a Champes Élysées kezdetén található. De erről majd később...) nevezett létesítményen átsétálva értük el a Louvre-t.
Hát igen fura látvány udvarán az üveg piramissal, annyi szent. Vagy mi vagyunk földhözragadtak. Nem is tudom.
A Louvre a XII. század végétől Párizs központjának meghatározó épülete volt. Ez a monumentális építmény I. Ferenc és a Napkirály, XIV. Lajos palotája volt. 1793 óta működik múzeumként. Több, mint 60000 m²-en 35000 festménynek, szobornak, állandó és időszakos kiállításoknak ad otthont.
Láttuk a Mona Lisat, a Miloi Vénuszt, Nikét a kiterjesztett szárnyaival és még számtalan csodálatos műalkotást. Órákat bolyongtunk, de bizton állíthatom, hogy töredékét láttuk a Louvre kincseinek. Napok, talán hetek kellenének ahhoz, hogy alaposan megnézzünk mindent. Túránk végén a kijárat megtalálása is komoly fejtörést okozott, hiszen térképpel a kezünkben is sikerült eltévedni. :)
Na és, hogy első napunk teljes legyen .............. hát sötétedés után jött a hajókázás a Szajnán. A kirándulás az Eiffel torony melletti kikötőből indult és kb. egy óra hosszat tartott. Közben több nyelven idegenvezetést hallhat a kiránduló egy telefonkészülékhez hasonló eszközön a kiválasztott nyelv szerint.
Mit is mondhatnék. Bedőltünk az ágyba a nap végén.
Másnap kicsit könnyedebb programunk volt. Notre Dame-ot látogattuk meg először.
A Szajna partján található székesegyház története hosszú évszázadokra nyúlik vissza. A Notre Dame-nak nevezett templom alapkövének letétele III. Sándor pápa nevéhez fűződik. A hatalmas, gótikus stílusú templom évszázadokon keresztül készült. Több építész dolgozott rajta és a korábban itt található ókori Szent István katedrális terveit használták. Az alapkövét 1163-ban helyezték le, de a nyugati homlokzaton található két monumentális torony a mai napig nincs befejezve, hiányzik ugyanis mindkét kupola. Valószínűleg ez már így is marad. A Notre Dame belső méreteivel is rabul ejt. Ottlétünkkor egy lánykórus éneke zengte be a csodálatos akusztikájú templomot. Borzongatóan gyönyörűséges volt.
A Notre Dame-tól átsétáltunk a városházához, a L'Hotel de Ville-hoz, ami nevének hangzása ellenére, nem szálloda. 1375 óta a város közigazgatásának központja, bár a jelenlegi épületet csak 1871-ben kezdték építeni, mivel a korábbit egy tűzvész elpusztította.
Az építkezés 1882-ben fejeződött be és a korai reneszánsz jegyeit viseli.
Az épület fontos szerepet játszott a város különböző korainak politikai életében, 1721-ben itt végezték ki Cartouche-t, 1794-ben a Konvent katonái itt tartóztatták le Robespierre-t. Innen már csak 5 perc séta a híres-neves Pompidou Központ.
A Pompidou Központ a modern művészetek háza. Elsőre bontásra ítélt gyárépületnek vagy befejezetlen építkezésnek tűnik. Kicsit olyan, mintha kifordították volna. A közmű vezetékek ugyanis kívül helyezkednek el az épületen, funkciójuk szerint eltérő színekben. Előtte hatalmas szökőkút, benne kissé gyermeki lélekre valló nagyon színes, modern műalkotásokkal, amelyek mindegyike forog, spriccel a szökőkút közepén. Nincsenek rá szavak. Számomra vicces.
Délután a nagyon várt versailles-i kastélylátogatásunkra került sor. Versailles Párizstól 17 km-re fekszik. Valamiért azt gondoltam, hogy a kastély egy hatalmas park közepén helyezkedik el és a kastélyhoz tartozó épületeken kívül nem található a környéken semmi. Hát, nem így van. Versailles maga egy város. Nem is kicsi és a kastély teljesen körbe van építve házakkal.
A versailles-i kastély 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt és XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma.
Először a kertet néztük meg. A híreszteléssel ellentétben nem ingyenes. De ha már ott voltunk, természetesen bementünk. Aki járt már a bécsi Schönbrunnban, annak nem ismeretlen a terep, mert az egész park kialakítása hasonló. Pontosabban anno minden főúri kastélyparkot a versaillesi képére próbáltak alakítani, így a schönbrunnit, a fertődit, stb.... Itt volt tárlatvezetésünk, amely igen szórakoztató volt. Az egy órás "műsor" végén döbbentünk rá - miután felvilágosítottak bennünket-, hogy egy kakukkos órán és 2 ágyon meg egy asztalon kívül több berendezést nem is láttunk a XIV. Lajos lakrészét bemutató kiállításon. Ebben az a szép, hogy a többi bútor és tárgy hiányát észre sem vettük, mert a rengeteg kép, szobor, a gyönyörű csillárok, a selyemtapéta, a gazdagon díszített ajtók és a XVII-XVIII. századi történetek egy olyan valóságosnak tűnő világba röpítettek el bennünket, hogy szinte láttuk az idősödő XIV. Lajost, amint ül a trónján a tükörteremben vagy ahogy fogadja a főkancellárt, aztán amíg az átér egy másik terembe, ő egy rejtekajtón át elébe vág és mire a főkancellár belép, a király már ott ül ismét előtte egy gazdagon aranyozott trónon. Csak azért, mert olyan, mint a Nap. Elbújik és előbukkan :) ... és láttuk az előkelő arisztokráciát a kártyaasztalnál, vagy ahogy a hölgyek, ruhából kibuggyanó bájaikkal rejtik rabul a férfiszíveket. Nem kellett nagy képzelőerő ahhoz sem, hogy a baldachinos ágyba képzeljük a nyugalomra térő királyt és a külön hálószobában alvó királynét.
A kastélyban lakó nemesek és a kiszolgáló személyzet száma időnként elérhette a tízezret is. A hatalmas tömeg életét szabályozni kellett. Pontosan meg kellett határozni, ki juthat be a király magánlakosztályába, ki ülhet le a jelenlétében, ki milyen rangban áll stb. A király szigorú, mindenre kiterjedő udvari etikettet vezetett be, amely az élet minden területét szabályozta és alapvető szerepe volt az udvar életében. A kozmosz tükörképeként értelmezett udvarában a király, mint Nap uralkodott. Napirendjét a Nap állásával egyeztették össze. Még belegondolni is szédítő :)
Javában sötét volt már, mire kijutottunk ebből a csodapalotából. Azt hiszem, hogy sokáig a hatása alatt leszünk.
Másnap ismét a L'Hotel de Ville-nél kezdtünk, majd a szitáló esőben végigsétáltunk a Rue de Rivolin a Louvre mellett, az árkádok alatt. Mire kiértünk a Concorde térre, elállt az eső. Megkerülve a teret a Champes Élysées-n sétáltunk el a Diadalívig, azaz a Arc de Triomphe-ig. Kb. másfél órás séta volt. :)
A Diadalív építését I. Napóleon rendelte el 1806-ban, hogy ezzel hirdesse a francia katonaság dicsőségét. Az emlékművet a császár ókori Róma iránti rajongása kifejezésének szánták, így Titus római császár hasonló emlékművéről mintázták meg. Napóleon bukásakor még javában épült a Diadalív, a munkálatok csak 30 év múltán, 1836-ban fejeződtek be. A császár végakaratának megfelelően a Diadalív a korszak tábornokainak is emléket állít, így összesen 660 tábornok neve szerepel az Arc de Triomphe-on, számos felirattal együtt, melyek között megtalálható a napóleoni csaták mintegy 174 helyszíne is (RAAB- vagyis Győr nevét is megtaláltuk). A Diadalív belsejében 234 lépcső megtétele után egy kivetítőt találhatunk, ezen keresztül megismerkedhetünk az építmény történetével, a szobrokkal és azokkal a feliratokkal, melyek szabad szemmel szinte nem is láthatóak. Az építmény alatt 1921-ben készült el az „Ismeretlen katona sírja”, amelyet 1923 óta egy örökmécses ékesít. Mondhatom, hogy a Diadalív tetejéről pazar a kilátás.
Innen a Szajna partra sétáltunk, ahol az Alma alagútnál megálltunk egy percre Lady Diana tragikus balesetének helyszínén emelt emlékműnél. Az alagútban nyoma sincs a balesetnek, se egy koszorú, sem egy emléklap. A felszínen van az a fáklya alakú szobor, amely emléket állít a "Szívek királynőjének" :( .
Ekkor már kukucskált a felhők mögül a nap. És elindultunk végig a Szajna mentén, megbámulva a festők és könyvárusok bazárjait. Egyik hídon át-, a másikon pedig vissza mentünk. Közben láttuk a csodálatos Nagy Palotát (Grand Palais), a Kis Palotát (Petit Palais), az Invalidusok Dómját, elmentünk a Musee D'Orsay mellett. Az Institut de France mellett letértünk egy kis utcába, amely galériák sorát rejtette. Na, itt aztán minden féle alkotást megcsodálhattunk. Az egymás kezét fogó Lenin-Mikiegér-Jézus szoborkombináció mellett nem tudtunk elmenni szó nélkül.
A galériák utcájának végén a Luxemburg palotához értünk. Az épületbe nem lehetett bemenni, de a kertje közpark. Tele székkel, paddal. Itt napfürdőztünk kicsit, mert jó pár kilométer volt már a lábunkban. A Luxemburg palotától pár méterre található Párizs másik monumentális épülete, a Pantheon.
A Pantheon eredetileg templomnak épült, az alapokat 1758-ban fektették le. Az épület 110 m hosszú, 84 m széles és 83 m magas. Az építkezés nem volt zökkenőmentes, e miatt végül nem templomként funkcionált, hanem a Forradalmi Kormányzat nagyjainak mauzóleuma lett. A későbbi évek során visszakapta templomi szerepét és Franciaország olyan jelentős személyeit temették ide, mint Voltaire, Rousseau, Mirabeau, Marat, Victor Hugo, Emile Zola.
A Pantheonnal immár Párizs Latin negyedének szélén találtuk magunkat!!! Itt áll a Sorbonne épületegyüttese is. A Latin negyed a Szajna bal partján, az egyetemek közelében található (Quartier Latin). Elnevezését a latin nyelvről kapta, amely a középkorban a tanulás nemzetközi kommunikáció nyelve volt és igen sokan beszélték.
Ez a kerület Párizs egyik legrégebbi kerülete. Történelme az ókori időkig nyúlik vissza. A negyed hangulatát a szűk, kanyargó utcák kölcsönzik.
A negyed nemcsak a turisták, hanem természetesen az egyetemisták és tanárok preferált helye is. Egész más hangulatú városrésze Párizsnak, mint az eddig általunk látottak. Mindenhol árusok, bazárosok, kávéházak, éttermek. Minden népcsoport konyhája képviselteti magát a sikátoros utcák valamelyikén. Egy-két kanyar balra, majd jobbra - mert ott valami mást láttunk meg- és már el is tévedtünk. A térképnek semmi haszna itt, főleg alkonyatkor vagy sötétben. Érzésre indultunk arra, amerre a Szajnát véltük kanyarogni. Ahogy haladtunk, egyszer csak a Notre Dame tornyait láttuk meg a lenyugvó nap sugaraiban. Tudtuk, jó felé tartunk. Pár lépés és a hídon voltunk, majd az Ile de la Cité-n (vagyis a Cité szigeten) ballagtunk. A Cité a középkorban királyi székhely volt csodás palotáival. De itt található a forradalmi időszakban rettegett Conciergerie, a Törvényszéki Palota ahol számos ítélet született. Többek között itt várt kivégzésére Marie Antoinette, Danton és Robespierre.
Már majdnem sötét volt, ahogy utunkat lezárva visszatértünk a L'Hotel de Ville terére. Sajgott a lábunk, fáradtak és elgyötörtek, de lelkesek voltunk és szívünkben azt kívántuk: csak még 1 napot maradhassunk. Annyi minden kimaradt még!!!!!!! De nem lehetett. Most nem. Talán lesz még rá lehetőségünk, hogy visszatérjünk. Most ennyi fért a 3 napba.
...................................
Honey