Stelios kaffenio, az ikon festő műterme

A szigetünk rejtett csodáiból tárok fel újra felétek.

Én épp 22 éve, 2002-ben csöppentem ide a szigetre és ebbe a faluba. Potámia falujába.

Kréta szigete után, nem hittem, hogy tud valaki felém olyat, mely azonos mély érzésekkel tud rám hatni. Soha ne mond soha! Eszembe jut Attila. A Ferenciek tere. Üzletet szerettem volna otthon nyitni. Budapestről repültem Thesszalonikibe. Kréta volt az útirányom. A reptéren átszálláson gondolkozva, gondoltam teszek egy huszár kanyart. Hirtelen megindulásból a további repülőjárat helyett a Kavala város felé tartó buszra ültem fel. Október lehetett. Annak a vége. Nagy képű, voltam, alázat nélkül. Gondoltam, kibérelek egy jeepet, és letudom azt a 100 km körkerületű Thassos szigetet, 3 nap alatt. Mit nekem a 2500 méter magas Ida hegy után Thassos 1200 magas dombocskája. A meglepetés Kavalában ért. Nem ilyen volt semmi abban az időben. Akkor még hal piac volt a kikötőben, hol megállt az autóbusz. Büdös hal illat a parti sétám idején. De a panoráma? A vár, mi egy ormon csúcsosodott. Szemközt a hatalmas zöld sziget. Itt kis üzletek, sikátorok. Imádom a réz, ezüst, bronz edényeket. Egy réz bagoly rám huhukolt. Éreztem egy kis török hatást is. A kikötő? Az is másmilyen volt. Akkor még volt delfin hajó is. Néztem a kompot. Nem, delfinre ültem. Onnan egy óra alatt repített Limenasba. Kérdezték oda felszállva a hajósok, ki vagyok. Mondtam: magyar. Hosszú, kézi szövésű régi úri utazási ruhát viseltem. Mély király kék, arany szövésű kis mintákkal. A testvérem, Éva szerezte be ezen különleges egyedi ruhadarabokat. Eltűnni, feltűnni, mindig szerettem. Jól képviselt ez a ruha. Idegen voltam. Szándékos volt ez az miatt, mert idegen helyre, idegen kultúra, idegen szokások, zárt ember csoport várt itt. Tudtam ezt. Az első megjelenés fontos. A görög népet hiába egyesítették, mindenhol őrzi saját régi jegyeit. Ennek meghódítása, az elismerés felé mindig nagy stratégiát követel. Az enyém, a csendes feltűnés volt. A delfin hajón, annak ellenére, hogy nem szerettem volna ott sokat beszélgetni, a személyzet jól felmért. Majd jött a buszmegálló. Az sem ott volt, hol most van. Minike központi rész volt akkor, hatalmas élettel. Várakozni kellett a buszra, mi Potámiába vitt. Beszélgetés ott is. Az autóbérlés, és szállás bérlés után érdeklődtem. Hiába. Nem volt más választásom, jött a fél órás út Potámia faluba. Panagia előtti út is lenyűgözött. Panagia faluján keresztül menve szívem összeszorult. Istenem, ez az ország kifogyhatatlan a szépségeivel, mivel ezt az országot elhalmozta. Majd közeledve Potámia falu felé, kérdeztem a sofőrt. Mi ez a falu, amit látok a zöldbe fulladva. Természetes, hogy csak idegenvezetői helyre ültem. A sofőr mellé. A tízen év alatt ez számomra oly megszokott volt. Onnan teljes panoráma az út a szakadék széle, az óriáshegyek, a végtelen tenger felé.

Onnan lehet látni, mikor az egyik kerék a levegőben, és mégis tudom, a sofőr bravúros. A busz egy kereke a levegőben, a többi kereke a járműnek biztonságosan az úton. Azt is tudtam, görög busz sofőrrel soha nem szorulok be a sikátoros utcán a házak közé. Tudtam sem tengerbe nem fogunk buszozni, sem szakadékba nem fogunk zuhanni. Az adrenalin szintem magas fokon volt mikor Potámia hegyi szerpentines útján kanyarogtunk. A sofőr mondta, célhoz értél. Ez a falud. Majd ott állok meg, hol neked kell leszállnod. Nincs ott megálló. De onnan hamar haza találsz.
Döbbenten néztem, honnan tudja? Ki ő? Mikor szólthattam el magam, hogy én itt ismerek valakit. Nem, nem akartam senkihez menni. Magam szerettem volna a szigetet elsőként látni, és egyedül akartam dönteni. Majd letett engem a főtéren. Akkor sok üzlet volt ott. Mindenhol gyermekek hangos ricsaja. Kávézó, vegyes üzlet., taverna, mini marketek sokasága, több péküzlet, trafik. A hatalmas platánfa, platán fák. A víz onnan forrásként hidegen, tékozlóan folyik. A távoli templomtorony akkor kezdett harangozni. Fehér és kék a templom. Majd gyerekek felkapták kis csomagom, és elfutottak vele, utánam kiabálva menjek utánuk. Hmm...
Művész kirakat. Az egyik fa szobrokat készített. A másiknál láttam, ikon festő műterme lehet. Oda ki volt írva faluház. Majd egy sas szobor és egy másik tér. Ez olyan, mint a falusi Hősök tere. Falu könyvtár. Ott is egy hatalmas platán, mely törzséből szintén pazarlóan folyt a forrásvíz. Majd egy sikátoron átjutva és egy modern házhoz vittek. Az utat próbáltam megjegyezni. Tudtam eszemmel, ez nem több, mint 500 méter távolság, onnan, hol letett az autóbusz. A látvány oly tömény volt, hogy nem tudtam mibe kapaszkodjon meg a szemem. Figyeltem az új építésű emeletes fehér ház kis útját. Frissen cementezhették le. És ezek a gyerekek... Ejnye, nem várták meg, hogy megkössön a beton. 3-5 éves gyermekcipő lenyomatok mélyen a betonban. A cipőt biztos ezután a futkározás utána ki kellett dobni.

Ott álltam egy idegen ház előtt, hol engem vártak. Ki tudja, talán még a delfin hajó tengereszei adtak füstjeleket ide. Majd kijöttek a házból. Átöleltek és leinvitáltak a "pincébe". Sparhelt volt ott.
Melegen. Illatosan. sütőtökös, fahéjas mézes pite sült. Meg birsalma.
Fent egy kondérban szintén fahéjas, búzaszemes nem tudtam akkor mi. Később tudtam meg a holnapi temetésre készülnek elő. Kolmba rotyogott.
Mazsola, és minden jó abban. Mindenki nézett engem és tapogatott. Sok asszony volt ott. A csomagomat felvitték a felső házába. Mondták itt először jól laksz. Sehova nem mehetsz. A ruhám nézték. Majd sok kérdés.
Cigány kendőt hoztál e nekünk? Neked nincs hegedűd? Teljesen felfordult velem a világ. Idegen helyen voltam. Soha senkivel nem beszéltem, még névről sem ismertem senkit. Minek a cigány kendő? Mire a hegedű? Tudták, Kodály Zoltán városa az én városom. Tudták, szoktak nálunk vásárok lenni, hol még árulnak cigány kendőt. Ők mindent tudtak. Én semmit.
Szédültem a sok kérdéstől. Ekkor elővettek albumokat megsárgult fotókkal. Sokat. Jöttek a szomszédok is. Ők is hozták a fotó albumukat.
Mutogattak, mondták, mondták az éjszakába nyúlva. Később felkísértek a nagy házba. Üres volt. Katonás rend. No, ez az, ami nem illik hozzám.
Hajnalban felijedtem hol vagyok. Egy kakas kukorékolt. Magamra kaptam valamit és útnak indultam. Bolyongtam. A kicsiny falu telis- teli rejtelmekkel. Majd reggelre egy térre értem. Ott megijedtem. Vajon hol vagyok. Semmi nem emlékeztetett az esti képre és életre. Találtam egy házat hol reggeli kávéjukat itták. Kértem segítsenek. Eltévedtem.
Kérdezték hol lakom. Mondtam nem tudom. Azt tudom a közelben volt egy kakas egy kis ólban. Felette lótusz fa, hol félig érett narancssárga gyümölcsök voltak a viaszos levelű fán. És hogy szűk út, nagyon nagy emelkedő is volt. És hogy sok tere van platán fával, honnan folyik a forrásvíz. Nevettek rajtam. Mondták itt minden falu ilyen. Majd elkezdtek egymás közt duruzsolni. Olyan erős éneklő tájszólással beszéltek. A szavak vége lenyelve. Nem értettem semmit mit mondhatnak.
Telefon ide, telefon oda. Majd a hasukat fogták nevettükben. 200 méter távolságban voltam az "otthon"-tól. Hazavittek. Ez volt a másik irány.
Hogy újra megbotránkoztassam a falut, gondoltam átrendezem a lakást. Nem jó a rend. Kis felfordulást teszek. Bekapcsoltam a zenetornyot. A gond az volt, hogy azt ki utoljára hallgatta, teljes hangerővel szólt nála.
Igy nálam is. Én és a technika, szintén hadilábon állunk egymással.
Kerestem én, hogyan lehetne jobb híján áramtalanítani. De azt sem találtam. Stavrola kiugrott, és fogta a fejét. Nem a zene volt a baj.
Jajj, jajj, neked te lány! Semmihez nem szabad hozzányúlni. A kapitány úgy szeret mindent ahogy van. Ez volt a szerencsém. A delfin hajósok értesítették a ház urát, hogy egy furcsa nő jött be a szigetre. Az én áldott emberem, ott hagyta a hajóját és hazajött megnézze milyen felfordulást csináltam. ...

Eddig a történet. Sokan sejtitek Pános és én Kréta szigete utáni folytatás előtörténetét olvassátok most. Miért is jutott ez eszembe?

Az utolsó szavazó borítékokat gondolkoztam hol is hagyjam. Delelőre járt. Eszembe jutott, a falunk főtere. Stelios kaffeniója. A falu teli volt emberekkel, helyiek voltak délben mindenki. A platános péknél voltak sokan. Kávé, sütike. A modern hangulatos bár szintén teli a helyi emberekkel. a vegyes üzletben is emberek vásároltak. A Platán taverna még zárva, 13.00 órakkor nyithat az. Stelis kávézója nyitva, de nála senki. a postás reggel 9-10.30 óra közt van ott hozni nekünk a leveleket. Beültem Stelioshoz. Kérdezte kérek e kávét. Mondtam nem.
Semmit. Csak üldögélni szeretnék itt nálad. Beszélgessünk. Elsőként ő kérdezte, hogy vagyok. Odaadtam neki a borítékokat. Mondtam Marci immár felnőtt. Tudod. Ügyes, okos. Szereti az országot és az embereit. Tudod mit hoztunk ide hozzátok. Kréta az ország szíve. Ott dobog még a falvakban. Tombolhat ott a turizmus, de az emberek megmaradnak olyanok, kik védik földjüket. 70 éves turizmus még jobban megkeményítette őket, hogy maradjanak meg hagyományuknál és azt adják az ideérkező vendégek felé. Itt bár épp csak kicsírázott a turizmus, sajnos nem jó irányba haladunk. Majd szemeimmel megöleltem őt. Jó itt nálad, semmi nem változott. Fested az ikonokat. Maradt az igazi kaffeniod. Megmaradtál az az őszinte tiszta görög ember, kinek megismertelek. Az vagy Te nekem, mit ebben az országban megismertem, megszerettem, szívembe zártam. Fanyar mosollyal mondta, szeretnéd újabb ikonjaimat megnézni? Igen, szeretném, de, mi van, ha jön egy vendég? Legyintett. Akik, az Ypsario gyalog túrát megtették, csak azok térnek ide be. A helyiek mind a modern helyet keresik már. Ha a parton lennék, telt házam lenne. Nézz át szembe.
Mindenki ott van. Mindenki rokon, barát, szemben gyűlnek össze. Ide csak a hegyi tura gyaloglói jönnek. A hegycsúcs szépségét ide hozzák hozzám.
Utoljára még felnéznek a csúcsra. Egy kávét itt megisznak. Be fogom zárni az üzletet. Talán ez lesz az utolsó év. Mennyi éved van még a nyugdíjig. 5 év. Az sok... Az ikonok, azt tudod-e árulni? Nem. Senki meg sem nézi.
A kolostorok? Azok saját forrásból szerzik azt be. Gyere lemegyünk a műhelybe. Ott van egy fa trónus. Tudom az övé. Kérdeztem. Beleülhetek?
Üldögélj csak ott ameddig szeretnél.
Majd fentről hahót hallottunk. A merengésből és a filozofálásból felriadtunk és szó nélkül futottunk fel. Igen egy hátizsákos pár jött egy kávéra.
Míg Ő kiszolgált, én meg ijedten összekaptam magam az órára nézve, mi egy órát mutatott. Mondtam nem főztem még ebédet, és Pános éhes. Majd jövök hozzád a télen tábli játékozni, meg ha lenne időm szobrot készíteni, hozzád jövök majd. Megtanítasz arcot készíteni. Kostas a szobrász mesterem, nagyon messze van Limenarjában. De, egyszer majd elmegyünk hozzá együtt. Ott is filozofálunk majd. Ha bezárod a kaffeniod, kell találni hogyan tudsz az ikon készítésből megélni.
Haza motoroztam. Gyorsan nekifogtam főzni. Közben gondoltam illik kihasználni az időt. Az érkezésem ide Stelios kaffeniója előtt történt.
Milyen szeretett idegen volt akkor minden. Legalább az emléke maradjon meg. Ezért ültem neki hogy megörökítsem. Felétek, felé, magam felé.
Mit gondoltok jó lenne, ha eltűnne innen ez a kaffenió?
Adni kell az újnak helyet. Sok mindent váltani kell.
De mindent?
A kávés bögrém korondi. A kávé főzőm török briki. Pános által átberhelve, mert a nyele már leégett a használattól.
A cigány kendőt talán Csík család hozta meg nekem később. Vagy Pejkó páros? Gyanítom. Nem kell már nekik a cigány kendőt hozni. Nem kell már nekik görög kávé.
Eszpresszó kávét nem, kapsz itt.
Görög hangulatot, görög kávéval és jeges frapé kávéval igen.
Mi legyen a kaffenió sorsa? Kicsit hozzájárulhatunk.
Hozzátok ezt a szavazó borítékot teszem le.
Tegyetek vele azt mit ti szeretnétek.
Szavazz rá. Add tovább. Szemétbe ne dobd el.
Köszönöm.

 Fotógaléria: