Vízkereszt vagyis a „fény”-“Φώτα- Θεοφάνια
E hosszú lélegzetű írás célja, hogy az otthon már elsekélyesedett, ám itt az ortodox vallásban erősen élő nagyon nagy ómagyar egyházi ünnep hagyományát újra megismerjük.
Elolvasva eljuthattok majd a hatalmas folyón, a múlt végtelen vizén evezve az egyik korból a másikba, megpihenve átélitek a múlt legendás meséjét.
A Karácsonyt követő szent napokról
A görög ortodox és a katolikus szemléletű vízkereszt ünnep hagyományáról
1. Dimitrios Moshos írása alapján
( az Athéni Egyetem Általános Egyháztörténeti Tanszék teológusa)
A vízkereszt hagyomány kezdetéről
Az első keresztények ünnepeiről és szokásairól az Újszövetség könyveiben olvashatunk. Léteznek írások, mely szerint az úgynevezett apostoli atyák követői, a tanítványok is hirdették a vízkereszt hagyományát. Antiochiai Szent Ignác, Klimis Róma és más keresztény írók munkái adtak e napokra szabályokat, utasításokat és tanításokat.
Ezekben meg lehet különböztetni a húsvéti, a vasárnapi szent liturgiát, a napi imákat és az új keresztség felvételét, mely csoportosan történt Szent nagyszombat estéjén.
A hagyomány nem őrizte meg Jézus születésének kalendáriumi napját. Az első századokban az Egyház az epifániát, az Isten láthatóvá válását, az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát ünnepelte.
(Επιφάνεια”- az Epifánia szót Szent víznek, keresztvíznek fordítom.)
Az “Επιφάνεια”szó kifejezi mindhárom ünnepet: az Isten megnyilatkozását gyermek formájában, a napkeleti bölcseket, Isten megjelenését a Jordán folyónál, valamint az Atya és a Szentlélek tanúságát.
A magyar név a víz megszentelésének szertartásából származik.
Az első bizonyíték a télen ünnepelt vízkereszt hagyományra: Alexandriai Kelemen és Vasileidi követői (ez a gnosztikusok szektája volt) közvetlen a kereszténység terjedésének kezdetén (150-210) „az Úr keresztségét” ünnepelték virrasztásokkal és felolvasásokkal. Az ünnepléseket azonban nem mindig azonos napokon tartották a következő években. Voltak, akik január 6-án, míg mások 10-én tartották.
Ahogy a szakértők következtetnek ez időszakra, Alexandria területétől a teljes Keleten, január 6. hármas ünnepként létezett:
- Krisztus születése
- A három napkeleti bölcs ünnepe
- Jézus megkeresztelése
De miért január 6-án?
Az eredete valószínűleg megmagyarázhatatlan. Köztudott az egyiptomiakról, hogy misztikus vallásuk részeként ünnepelték Saturnus megjelenését, azaz Kronos vagy Hronos, az újév megjelenését, ami egybeesett a Nílus áradásával - január 6-án. Pogány hagyomány volt hát.
A keresztények ezt az eredetileg egyiptomi pogány ünnepet, január 6-át, a Nílus termékennyé válásának ünnepét „keresztelték meg”, s ekkor kezdték el ünnepelni Krisztus földre lépését azaz epifániáját, magyarul: megnyilvánulását.
Ezt választották a hit általi megtisztulás szimbólumának. Az Isten, az Isten fia példát mutatott a hit alapján a víz általi megtisztulásra, később erre épültek az egyházi parancsok.
Számos vallásgyakorlat területén: Keleten és a Földközi tenger teljes szélességében a tisztító tűz helyett, mint új vallási elemnek, a tisztító víznek kellett szerepelnie. S hogy a tisztító tűz is meglegyen, megjelent a „Szent Lélek”.
Tehát addig a nap mint tisztító tűz volt a lényeges, ettől kezdve a tisztító vizet tartották erősebb szimbólumnak.
A víz általi megtisztulás szertartása addig nem létezett. Bevezetésével lehetett elfogadtatni a vallásszemlélet megreformálását - a napimádatról áttértek a vízimádatra.
("Keresztelésnek" csak a magyar nyelvben mondjuk, a többi nyelvben a szó a víz alá merítést, víz általi megtisztulást jelenti.)
Így jött létre a napimádatból: Atya, Fiú és Szent Lélek.
Az Atya, az Isten, ki megteremtette a Fiút.
A Fiú, ki vízzel való megtisztulása után váltotta valóra a nép vágyát.
A Szent Lélek, kit lehetett tisztító tűzként értelmezni.
A pogány napisten-imádat, „θεού-Ηλίου (solis invicti) nyugaton a téli napforduló idején a természeti világ körkörös áramlása, megújulása, apoteózisa volt. Krisztus ezt a tételt változtatta meg. Krisztus egy egyedülálló történelmi isteni „Επιφάνεια”-t teremtett meg, mely megismételhetetlen és állandó.
Ma már nem epifánia, hanem Theofánia, a fény- és vízünnep.
2. A karácsonyi ünnepkör fénypontja
Annyi bizonyos, hogy a negyedik század közepéig a „fény”-„Φώτα”, vagy Szent víz fogalma is jelen volt a karácsonyi ünnepben. E kombináció még ma is létezik az örmény egyházi ünnepi naptárban.
Az egyház a negyedik század előtt kezdte megünnepelni Istennek Jézus képében, emberi alakban való megjelenését.
A katolikus egyházban Jézus születésnapját már a niceai zsinat (325) előtt ünnepelték, de ennek a megemlékezésnek nem volt meghatározott napja.
Szent Baszileiosz (Nagy Szent Vazul, 329–379) és Szent Gergely egyházatya idejében, Kis-Ázsiában különült el a két ünnep, amikor először ünnepelték december 25-én a karácsonyt. Ez már a római egyház befolyása volt.
Rómában a negyedik század első évtizedeiben (kb. 330-340) kezdték ekkor megtartani a karácsony ünnepét, válaszul az ősibb pogány hagyományra, amely a Szaturnália ünnepe, az újjászülető Nap imádata volt a téli napforduló idején. (A nappalok kezdtek hosszabbodni.)
A természeti ciklus „újjászületett Nap” imádatára volt a válasz a „láthatatlan Igaz Nap” születése. (Azonos vallási ünnepek más értelmezéséről volt szó, egyházi hatalomváltás idején.)
Az ünnep Jézus december 25-re rögzített születésnapjával kezdődött, majd vízkeresztig, tizenkét napig tartott.
375 körül Szíria területén is kezdték megünnepelni karácsonyt.
386-ban az antiochiai Aranyszájú Szent János jelentette be „Krisztus születése napján” az örömöt, hogy végre december 25. hivatalosan is bejegyezetett a város egyházi ünnepi naptárába.
Alexandriában 432-ban jegyezték be ezt az ünnepet.
A január 6.-i ünnep új jelentést kapott. A katolikus egyházban elsősorban a háromkirályok tiszteletének, a keleti keresztény egyházakban pedig Krisztus megkeresztelkedésének az ünnepévé vált.
Keleten továbbra nagy pompával is ünnepelték: Jeruzsálemben a negyedik században január 6. után egy hétig minden nap tartottak szertartást bizonyos nagy templomokban a város püspökei és szerzetesei.
/Hogy megértsétek, hogy miért ezeknél a dátumoknál lett eltörölve a római egyház által az egész világon a pogánynak nyilvánított ómagyar első és igaz keresztény népünk történelme, olvassátok el Bíró András Vér és ölelés című trilógiáját. A történelmi regényekre ma nagyobb szükség van, mint a régi korokban. Sok évszázados félreértéseket tisztáz e könyv. A nemzet évszázadain keresztül a magyar nemzet hiteles ismeretét szerezhetitek meg belőle - egy család történetének ismertetésén keresztül - tiszta szép stílusban. /
Mindannyiunk előtt ismert a Nagy megszentelődés imája. Egyértelmű eskü jellegű karaktere, valamint érezhető belőle a győzelem diadala, mely szerint az Isten Fia emberré lett (az ember egyesült Istennel).
Megjelennek a „szürke” világ szellemei, csalások, láthatatlan „negatív” erők (ahogy ma mondjuk) is. Így jön létre a néphitben és kapcsolódik az ünnep témájához a „krampusz” azaz a „καλικαντζάρων”. Szükséges tehát e gonosz erőktől való megtisztulás, amihez a vizek megáldása szükségeltetik.
Fokozatosan, karácsony előtt és után 40-40 nappal. Ez egy zseniális egyházi ünnepi sorozattá szerveződött. Sajnos, ma már a fogyasztói társadalom üzleti hálózatának ünnepévé vált.
E sorokat írta az Athéni Egyetem Általános Egyháztörténeti Tanszék teológusa.
(Megjegyzésem: A nagyon nehéz témájú szöveg fordításából megint kiderült a pogány magyarság ókori ünnepi hagyományaira történő utalás. Ezért érzem megint a legfontosabb dolognak, hogy ismerjük meg, hogy otthon mit tudunk e jeles ünnepről.)
Hogyan írnak Vízkereszt ünnepéről Magyarországon:
Nagy Ági néprajzi gyűjteményéből
A bibliai hagyomány:
Az egyik legrégebbi egyházi ünnep vízkereszt napja. A háromkirályok napja. Ekkor emlékezik meg a keresztény egyház a napkeleti bölcsekről és Jézus megkeresztelkedéséről. Ezen a napon szentelik meg a vizet. Innen ered az ünnep elnevezése is.
Shakespeare is megemlékezett január hatodikáról, vagyis ahogy a katolikus hagyományban hívják, vízkeresztről. A mai napon kezdődik meg a farsang, a vigasságok, falusi disznótorok ideje. Persze az igazi tradíció szerint ma kerül sor a karácsonyi asztal megbontására és a karácsonyfa leszedésére is.
Gonoszűző és szerencsevarázsló napnak tekintették, s az időjárásból következtettek az eljövendő év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a termés alakulására, az emberek és az állatok egészségi állapotára.
Magyar néphagyomány
Szentelt víz
Vízkereszt napjának hiedelmei a templomban megszentelt vízhez kötődnek.
A szentelt víz hatásosságába vetett bizalom alapja a víz tisztító erejében való hit.
A házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kísérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. Januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték. A szentelt víz sok különleges bűbájosságra ír. Szükség esetén kis fiolában védelem a gonosz ellen.
Házszentelés
Vízkeresztkor házszentelést is végeztek. A pap ilyenkor a tömjén és a víz mellett a krétát is megáldotta. Ezzel a szentelt krétával végigjárta a hívek házait, és a házak szemöldök-gerendájára felírták a három királyok nevét jelölő betűjeleket: G+M+B ( Gáspár, Menyhért, Boldizsár), és az évszámot. Hitték, hogy ez a felirat megvédi a házat a rontás ellen. A néphagyomány szerint a papot ilyenkor pár percre le kellett ültetni, hogy áldott legyen a ház, és jól tojjanak a tyúkok, csak ezután volt szabad útjára engedni. A gazdaasszonyok ilyenkor a kapuig, némely falvakban az utcáig kísérték a papot, mert az a babona járta, hogy olyan hosszú lesz a kendertermés, amilyen hosszan a papot kísérte az asszony.
Az eladó lányok klárisukat (nyakéküket) a küszöb mellé dugták, hogy a pap átlépje azt. Este aztán a párnájuk alá dugták, és megálmodták, hogy ki lesz a jövendőbelijük.
Ilyenkor sok helyen farsangot kezdő mulatságot tartottak, ahol a legényeknek nem leányokkal, hanem menyecskékkel kellett táncra perdülniük, és minél hosszabban táncolniuk, hogy hosszú legyen a kender.
Háromkirály-járás
Január 6-hoz tartozott a háromkirályok megjelenítése, a háromkirály-járás szokása, mely adománykérő ünnepköszöntő szokás volt. Ekkor – általában fiúk vagy férfiak – színjátékhoz hasonlóan játszották el a bibliai jelenetet, melyben a napkeleti bölcsek cselekedeteit elevenítették meg. A házról házra járó fiúgyerekek jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, és a kiugratható szerkezetre szerelt fényes csillag.
Időjóslás, termékenységvarázslás
Ha ezen a napon hideg idő volt, akkor korai tavaszban reménykedtek az emberek. Néhol úgy vélték, hogy napsütéses idő esetén még hosszú lesz a tél, vagy ha ezen a napon esik, férges lesz a máktermés. Ha ezen a napon nagyon hideg volt, rossz termésre számítottak, ha fújt a szél, szerencsés lesz az év.
A lakótelepek hagyománya
A lakótelepeken ilyenkor ázott, tüskéje hullatott, kiérdemesült karácsonyfákat hajigálnak ki az ablakon, üres szaloncukros papírokkal, vagy anélkül. Szomorú hagyomány ez, tegyünk hát azért, hogy megváltozzon. A köztisztasági hivatal minden esztendőben összeszedi a megfelelő módon kihelyezett fákat. Ne a kukába dobja a fákat. Faluhelyen, vagy a régebbi bérházakban a cserépkályhákban elégnek a fák, finom, gyantás illatukkal utólag is megajándékozzák gazdájukat.
Az egyik nagyváros lakótelepéről azonban érdekes hagyományt hallottam. Egy kis lakótelepi közösség ilyenkor összegyűjti a karácsonyfákat és közösen raknak tüzet, együtt énekelnek, és megkezdik a farsangot.
Január 6-án három szokás élt a magyar nép körében:
– a vízszentelés liturgiája a templomban az ünnep vigíliáján (előestéjén),
– a házszentelés hagyománya az otthonokban, és
– a háromkirály-járás, háromkirályozás a falu házainál.
A 21. századi magyar társadalom életében a vízszentelés hagyománya változatlanul jelen van a katolikus egyházban. A házszentelést azonban már általában csak faluhelyen, idősebb hívek körében végzik a katolikus papok (alig van rá igény), a háromkirályozás pedig legfeljebb hagyományőrző rendezvények színpadára, illetve jó esetben óvodai-kisiskolai közösségekbe szorult vissza. A „nép” életéből végleg eltűnt – akárcsak a hagyományos értelemben vett „nép”, a parasztság is…
Vízszentelés
A vízszentelés Jézus megkeresztelkedésére utal. Az ünnep előestéjén megszentelt vízből a hívek is vihettek haza az otthonaikba. A megszentelt víznek gyógyító- és varázserőt tulajdonítottak. Nemcsak a magyar néplélekben, de az emberiség egyetemes, kollektív tudatában is a víz a tisztaság, a világosság szimbóluma. A sötétség antitéziseként jelenik meg az emberi tudatban, ezért a tiszta víz mindig pozitív jelkép, ellentétben a zavaros vízzel. Különösen a hideg víz az alapvető tisztaságjelkép (sugár, ragyogás). A magyar hagyomány szerint vízkeresztkor a vizek aranyossá válnak, mert Jézus ismét bemerítkezik a habokba. A forrásvíz is csodatevő erővel rendelkezik, amely az égi erőnek, az életnek és az igaz hitnek is a jelképe a magyar folklórban. Élet, tudás, hatalom, boldogság, tisztaság, lélek, tudás, kegyelem: mind-mind jellemzőek a víz, a forrásvíz jelképiségére. Emiatt nem csodálkozhatunk azon, miért tartotta a régi ember fontosnak, hogy a megszentelt vízzel maga is „megszentelje” az otthonát, családtagjait, állatait, földjét, értékeit. A szenteltvíz, mint az egyszerű ember legalapvetőbb, keze ügyében megtalálható szentelmény, a bölcsőtől a koporsóig fontos szerepet játszott a mindennapokban. A víz tisztító és gyógyító erejében való hit volt már az ősi mágikus eljárások alapja is, és áthagyományozódott ez a kereszténység időszakára is. Ember és állat egészségért, a gonosz szellem távoltartásáért, és főleg Isten áldásáért kapott a frissen szentelt vízből kisgyermek, asszony, férfiember, jószág, de még a föld is. Tettek belőle (vagy szentelt sóból!) az újszülött vizébe, gyermekágyas asszony fekhelyére, meghintettek vele menyasszonyt, vőlegényt, de a haldoklót és az eltávozottat is.
Fejfájás ellen is jó volt, meg orvosságként a betegeskedőnek, de Szegeden még a kenyértészta is kapott belőle néhány cseppet. A szenteltvizet néhol háromkirályok vizének is nevezik vízkeresztkor.
Házszentelés
A házszentelés vagy házáldás, más néven a koleda, koledálás (szláv) gonoszűző cselekedet a néphagyományban. A pap karingben és fehér stólában, a keresztkútból merített szenteltvízzel meghinti a ház (lakás) helyiségeit, és az ajtó szemöldökfájára szentelt krétával felírja az aktuális évszámot és a háromkirályok (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) nevének kezdőbetűit, 2012-ben ezt: 20+G+M+B+12. A napkeleti (három)királyok egyébként az utasok, úton járók, vendégfogadósok védőszentjei voltak a népi vallásosságban. Egyes vidékeken a házszentelést annak lakói oldják meg a templomból hozott friss szenteltvízzel, áldó imádság kíséretében: „Őrizzen meg a jó Isten minden szerencsétlenségtől.” Vagy: „Négy evangélista álljon a négy sarkára, hogy a gonosz sátán meg ne kísérthesse.” A néphit szerint ez megvédi a házat és a benne lakókat az ártó szellemektől, boszorkányoktól, villámcsapástól és minden egyéb bajtól. A GMB (vagy CMB) más értelmezés szerint a Christus Mansionem Benedicat ("Krisztus áldja meg e házat) áldásformula kezdőbetűi. Régebben ez a nap egyfajta „népszámlálás” is volt: a hívőket ekkor lajstromozták, és ekkor fizettek „lélekpénzt” a papnak és a kántornak. Egyes vidékeken nem(csak) pénzzel, hanem élelmiszerrel, háziállattal is fizettek a papi személyeknek.
A Nyitra megyei Menyhén, Béden és Szalakuszon egész kompánia végezte az énekes-liturgikus szertartást: a pap, a kántor, a három falu egyházfia és két ministráns gyermek. A házat tömjénnel megfüstölték, krétával felírták az évszámot, majd a háziak megvendégelték őket. Útravalóul szilvát, diót, lisztet, szalonnát, kolbászt kaptak egy zsákba, amit 2:1 arányban elosztottak a pap és a kántor között.
A moldvai Pusztinán termékenységvarázsló praktika is kapcsolódott a koledához: a pad terítője alá zabot, kukoricát, árpát raktak, és ha a pap ráült, akkor biztosak voltak, hogy abban az évben a tyúkok sokat tojnak majd. Szeged környékén ugyanilyen termékenységvarázsló célzattal almát, búzát vagy tollat tettek az asztalra a bő termés és gazdagon fialó jószág reményében. Vízkeresztkor ajánlatos volt fonni, hogy szép hosszú legyen a kolbász.
Háromkirályozás, háromkirály-járás
Az 1930-as években eltűnő szokás alapja ez a szentírási történet:
„Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: »Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.« Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. »Júda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: Te, Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.« Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe:
»Menjetek – mondta –, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.« Azok meghallgatták a királyt, és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket, s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.”
Vízkeresztkor délben és este vendégeskedés volt a falvakban, majd az esti harangszó után kezdődött a kántálás, csillagjárás, háromkirály-járás. Keleten és délen templomi zászlók oltalma alatt az aranyossá váló patakok vizében mosdottak az emberek az egészség reményében. A főleg a vízkereszt ünnepéhez tartozó háromkirály-járás szokása, vagyis a három napkeleti bölcs alakjának megjelenítése már a 17–18. századi karácsonyi betlehemesekben is előfordul a pásztorjáték és a Heródes-jelenet mellett. A régi adatok tanúsága szerint már a 16. században ismert a csillagozás és a csillagének, amely a háromkirályozás egyetlen biztos eleme. A legrégibb írásos emlék e hagyományról a 11. századi, Hartvik győri püspök számára írt Agenda Pontificalis-ból való. Bálint Sándor azt írja, hogy a háromkirály-járás előbb a vízkereszti házszentelés része volt, majd önálló adománygyűjtő szokás lett. Egyetlen állandó szövegmotívuma az ún. csillagének:
Hol vagy, zsidók királya?
Mert megjelent csillaga.
Betlehemben találják,
Szép Jézust körülállják.
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támad,
Szép napunk támad.
Kérjük a szép Szűzanyát,
Kérje értünk Szent Fiát,
Hogy békességben tartson,
Ellenségünk ne ártson.
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támad,
Szép napunk támad
Gombos (Bács-Bodrog) Kiss L., 1939.
Általában 10–14 éves legénykék (három király és egy angyal), ritkábban leányok jártak házról házra, betlehemmel és csillaggal a kezükben, és adták elő a régen a háromkirályok dramatikus jellegű játékát. Ha bebocsáttatást nyertek a házba, eljátszották a napkeleti bölcsek látogatását, a kisded Jézusról és a csodálatos születésről énekeltek a háziaknak. A későbbi évtizedekben korcsosult a háromkirályozás jellege, már csak az ünnepköszöntés és az adománykérés maradt meg – legalábbis a feljegyzett szövegváltozatok erre utalnak.
A „háromkirályok” megjelenéséhez tartozott a különféle színű, díszes süveg vagy korona, a palást és egy érdekes eszköz, a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. Turán a szerecsen király arca a koromtól fekete. Menyhért kezében egy rugós botra szerelt csillag van, ezüstpapírral bevonva. A másik két király kezében kard. A csillagének „szép jel, szép csillag” szavainál előugratják a csillagot. A ceremónia voltaképp egy énekkel véget is ér, utána az adományosztás következik.
Vízkereszt napjához időjárásjóslások is kapcsolódnak. Ha aznap hideg volt, korai tavaszt vártak, ha viszont sütött a nap, hosszú télre számítottak – legalábbis Tápén. Berettyóújfaluban ez a rigmus járta: „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd”. (Izik: takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár)
Máshol ezt mondták: „Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél”. Kelenyén, ha a pintyőke a kerékvágásból inni tudott, akkor esett elég eső a nyáron. Délvidéken azt tartották, ha vízkeresztkor esik az eső, férges lesz a mák, ha viszont fúj a szél, szerencsés lesz az év.
Felhasznált irodalom:
Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből
JANUÁR 6. VÍZKERESZT
Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.
Január 6-án a katolikus falvakban országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A szenteltvizet a bölcsőtől a koporsóig felhasználták. Nagy szerepe volt az ember- és állatgyógyításban is. A víz tisztító erejébe vetett hit az alapja, hogy ezen a napon néhol ősibb formája is megmaradt a vízzel való mágikus eljárásoknak. Például Jászdózsán léket vágtak a Tarnán és lelocsolták egymást az emberek, hogy egészségesek legyenek – „ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen célból.
A vízkeresztkor szentelt vízzel még aznap beszentelték az állatokat, ittak és a kútba is öntöttek belőle. Az Ipoly menti községekben a kelenyeiek a ház földjét meglocsolták a szenteltvízzel, hogy a gonosz szellem ne ártson, és Isten áldása legyen a házon, a gyerekeknek is adtak egy-egy kortyot, hogy egészségesek legyenek. Az istálló sarkait is megszentelték – ugyancsak az ártó hatalmak ellen. Bélapátfalván a kútba és az állatok ivóvizébe is tettek belőle.
Az esztendő folyamán megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat. Borogatták a fejfájóst, itatták vele a beteget. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek és a vihar elűzésére. Vízkeresztkor a szenteltvizet háromkirályok vizének is nevezik. Sokféle alkalmazása közt meg kell említeni, hogy Szeged környékén kenyérsütésnél is hintettek belőle néhány cseppet.
A házszentelés alkalmával krétával rajzolták fel Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit és az évszámot. Úgy vélték, ez a felirat megvédi a házat villámcsapás és a boszorkányok rontása ellen. Termékenységvarázsló praktikák is kapcsolódhattak a házszenteléshez. Például a moldvai Pusztinán, „hogy a tyúkok tojjanak, akkor mikor vízkeresztkor járt a pap a keresztvel, mert nálunk szokott járni házszentelni, akkor ráültettük mindig a padra. A padon vót ilyen terítő, a terítő alá raktunk zabot, árpát, kukoricát, s a pap, ha ráült, akkor azt mondták, hogy sokat tojnak a tyúkok” (Bosnyák S. 1980: 119).
A házszentelés neve koleda volt. A Nyitra megyei Menyhén, Béden, Szalakuszon újévtől háromkirályok napjáig tartott a koleda. A pap, a kántor, a három falu egyházfia és két ministráns gyerek minden házhoz elmentek. Énekeltek, a pap megszentelte, megfüstölte a házat, a kántor az ajtóra felírta a három király nevének kezdőbetűit. Utána a háziak megvendégelték őket. Az egyháziak egy zsákba szilvát, diót, lisztet, szalonnát, kolbászt szedtek, amit a pap és a kántor osztott szét egymás között. Egyharmad volt a kántoré, kétharmad a papé. Ez a javadalom a kántor díjlevelébe volt foglalva (Manga 1942b: 28–29). Házszenteléskor a Szeged környéki falvakban az asztalra búzát, néhol almát, máshol tollat tettek, hogy szerencséjük legyen a termésben és a jószágban is.
A szentelés egyúttal tehát adománygyűjtés volt a hívektől. Erre vonatkozik Réső Ensel Sándor 1845-ös göcseji leírása: „Vízkeresztkor itt eljár a pap háztól-házhoz mesterével, kik a vidéken eddig divatozott szent szokást önhasznukra föntartották, és minden ház {7-115.} tulajdonosa, tudva előre jövetelöket, egy tál kukoriczát, egy tál borsót, egy disznólábat, s végre a járandó lélekpénzt asztalára téve, készen várja őket” (Réső Ensel 1867: 342).
Az ünnephez tartozott a háromkirályok megjelenítése, a háromkirályjárás szokása. A házról házra járó fiúgyermekek, ritkábban leányok jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. A lejegyzett szokásváltozatok egy részében már csak a szereplők elnevezése sejteti, hogy a háromkirályjárás valamikor dramatikus jellegű játék volt. Többnyire már csak az adománykérő, ünnepköszöntő háromkirályjárás változatait ismerjük.
Általában vízkeresztkor, vagy karácsonykor és újévtől vízkeresztig jártak. Történeti adatok a 16. század óta szólnak a csillagénekről és a csillagozásról. A 17–18. századi betlehemes szövegekben még szerepel a háromkirály jelenet a pásztorjátékkal és a Heródes-jelenettel együtt. Újkori népszokásainkban a háromkirály jelenet a vízkereszti csillagozáshoz kapcsolódott. Egyetlen állandó szövegmotívuma az ún. csillagének:
Vízkereszt napjához is kapcsolódnak időjárásjóslások. „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd” – mondják Berettyóújfalun. „Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – hangzik a rigmus hegyközi változata. Az ízik (takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár) fűtésre is szolgált. Hideg idő esetén a korai tavaszban reménykedtek. Kelenyén a nyári csapadékmennyiségre jósoltak: „Ha a pintyőke ilyenkor itt (ivott) a kerékvágásból, akkor lett elig esső a nyáron.” A tápaiak szerint, ha ezen a napon süt a nap, hosszú lesz a tél.
Termékenységvarázsló eljárásokra már utaltunk a házszenteléssel kapcsolatosan. A bukovinai Józseffalván azt tartották, hogy ilyenkor fonni kell, mert akkor hosszabbak lesznek a kolbászok. A jugoszláviai magyar falvak vízkereszti időjárással összefüggő termésjóslásai így szólnak: ha esik az eső, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható. Ha csorog az eresz, hosszú télre kell számítani. Ha fúj a szél, szerencsés lesz az év. Ha fagy, soká tavaszodik, ha enyhe lesz az idő, hamar jön a tavasz. Ha a kerékvágásba víz fakad, jó termőidő várható (Penavin 1983: 108).
És egy érdekes írás:
Görögország
Görögországban a Karácsony 12 napot felölelő folyamatos ünnep. A december 25-től január 6-ig terjedő időszakot Dodekameronnak nevezik (jelentése 12 nap). Ebben benne foglaltatik mindhárom ünnep, a karácsony, az új év és a Vízkereszt.
A görögöknél a karácsonyi ünnepkörhöz nagyon sok legenda, mese, babona kötődik. Azt tartják, a Föld mélyén gonosz manók élnek - nevük kalikandzarosz - akik azzal foglalatoskodnak év közben, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék. Karácsonykor azonban felhagynak ezzel a bosszantó foglalatossággal, hogy a földre jöjjenek, most már az embereket bosszantani. A házban aztán szörnyű ramazurit csapnak, törnek-zúznak, eleszik az emberek elől az ennivalót. Ezért távol kell őket tartani a háztól, és mivel a tűztől nagyon félnek, a házi tűzhelyben a láng soha nem aludhat ki. Vízkeresztkor aztán a pap által megszentelt víz bűvös ereje visszaűzi őket oda, ahonnan jöttek, a Föld gyomrába.
A karácsonyi ünnepkör népszokásai a görögöknél is arra szolgálnak, hogy az eljövendő évre bő termést, egészséget, gazdagságot hozzanak a családoknak. A manók elűzésére szolgáló tűz hamuja varázserővel bír, ebből a földekre szórnak, bő termés reményében. Ekkor sütik a vaszilopitát, egy kenyérfélét, amibe fémpénzt rejtenek, aki megtalálja, szerencsés lesz. A kenyeret szépen fel is díszítik, Krétán még kenyérhímző asszonyok is vannak, akik tésztából cifra rajzokat kanyarítanak a kenyérre. Szokás a kenyeret felszeletelni úgy, hogy minden családtagnak jusson egy szelet belőle, és ezt az asztalnál ülve, közösen elfogyasztani.
A fiatal lányok karácsony reggelén a patakhoz mennek vízért, ebből iszik az egész család. Bizonyos vidékeken a forrást „meg is etetik”, azaz ételeket tesznek a partjára.
Fontos, hogy karácsonykor az egész család, de még a háziállatok is jó és bőséges táplálékot kapjanak. A görögöknél a szerencsét hozó bűvös gyümölcs a gránátalma, mely a jólétet szimbolizálja.
A bőségvarázsló, adománygyűjtő népszokások közül a legfontosabb Görögországban a kalanda. Énekesek járnak házról-házra, egészséget, szerencsét kívánnak a háziaknak, cserébe sonkát, vajat, bort kapnak.
És most nézzétek meg, hogyan zajlik ez napjainkban itt a szigeten, Potámiában.
Potamiában, amely a sziget legszentebb faluja a vízkereszt ünnepében.
• Nagy Áldás (vallási szertartás a potámiai nagy templomban).
• A Szent Kereszt víz alá merülése, a víz megszentelése
(Általánosságban: vallási szertartás, melyet követ a nagy megszentelődés, majd a merülés a kereszt után a tenger partján a kikötőkben, a folyókban vagy tavakban, néhol szükségszerűen tartályokban)
• Merülés a kereszt után, annak kiemelése (EGY szalaggal ellátott arany kereszt.)
Az ezt követő hagyományok:
Κάλαντα Φώτων : Vízkereszti énekek éneklése még ott a parton.
Majd azok, akik részt vettek a kereszt utáni merülésben, végigjárják a falu összes házát áldást kérve azokra a vízkereszti énekükkel.
A „kálántázók” ezért ajándékot kapnak a házaktól.
Majd estébe nyúló közös baráti, családi összejövetelek étkezéssel és tánccal.
http://www.youtube.be/watch?v=1xfzpag4wSI&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=lUCm4mUgz9I