Nyomtatás

 

Megtartottuk a Thassos-rajongók soron következő találkozóját.

Most Szolnokon a Hellász taverna sátorral fedett kerthelyiségében gyűltünk össze.
Honey szervezésének hála, 15-en összejöttünk. Ismét volt "új" csapattag - Kiflic ugyan régóta lelkes tagja a fórumunkon beszélgető közösségnek, de még eddig nem volt alkalmuk személyesen részt venni magyarországi találkozón, csak odakint a szigeten.

Mire a többség összegyűlt és helyet foglalt az asztaloknál, megdörrent az ég és eleredtek az égi csatornák. A nagy beszélgetésben észre se vettük, nem is tudom, ki kiáltott fel - a sátorponyva alatt betört az esővíz és kezdte eláztatni a hátunk mögé tett csomagjainkat. Nosza felugráltunk, mentettük, amit kellett, aztán valamelyikünknek az az ötlete támadt, hogy rendezzük át az asztalokat, kicsit odébb helyeztük és másként fordítottuk őket. Így beszélgetni is könnyebb volt.
Mikor elállt az aranyat érő májusi eső, a sátoroldalakat leszedték. A melegítő napsütésben múlattuk az időt, mígnem a vége felé egyszercsak egy szélroham lezúdította a tetőn összegyűlt vizet, egyenesen a szélén ülők hátára... majd még további rohamokat intézett.
Emlékezetes marad, az biztos!

A taverna tulajdonosa görög, görög ételek szerepelnek az étlapon. Frissek, finomak és elképesztően nagy adagok.

Mikor eltüntettük az ételeket, tombolasorsolást tartottunk. A legtöbb kisorsolnivalót megint Uági hozta, saját keze munkáját és saját kertjéből való növényeket.
Honeytól pedig mindannyian kaptunk egy-egy mézeskalácsból formált Thasos szigetet. smiley

Közben pedig felhívtuk (Honey hívta) Ágit is, kihangosított telefonnal.

Jó volt ismét együtt lenni! Jó volt beszélgetni! Jó volt a barátainkat megölelni!