Gyönyörű napsütéses  nap van.  Ilyenkor szeretek üldögélni a teraszon és hallgatni a falu kora délutáni szieszta csendjét.
Elpilledve nosztalgiázom. Majd felocsúdok, hogy valami hiányzik a teljes idillhez.
Beszólok a páromnak... A kanári... Hol vannak a kanárikalitkák a házak elől?
Nevetve jön a válasz.
- Hisz már tilos az illatos cigaretta szívása. Azt kívántad meg?
Értetlenül kérdezem, mi köze a cigarettának a kanárifüttyhöz?
- Én azt hiányolom, hogy azelőtt minden második ház ablakában, udvarában volt kettő-három kis kalitka, miben egyesével ott trilláztak a sárga kanárik. Hogy hozod te ezt a két teljesen külön dolgot össze?
- Ó te okos, mondd, mit eszik a kanári? Kanavourit. És mi volt még a kanárik kalitkája közelében vagy alattuk?
- Mi volt?
- Bármilyen edénykében, cserépben mindenféle egyszerű illatos virág. Az arra szolgált, hogy a kanári által szétszórt kanavouri magok a cserépben levő földbe hulljanak. Az egy idő után kikelt. S mi lett belőle? A kanavi. Milyen növényt szárítanak a cigarettába? A kanavit.
(Kanavi = cannabis = vadkender - ebből készül a marihuána és a hasis)
Kicsit hitetlenkedve gondolkozom, mennyire lehet hiteles e történet.

Elképzelem, hogy voltak és vannak ma is a görög falvakban a régi öreg házak. Kicsiny ház, picike előudvarral. Épp hogy egy pár szék vagy inkább farönk, mit ülőkének használtak, vagy kis lóca fér el. Az ablakban cserepes virágok. A földön olívás bödönökben, régi elhasznált amforákban aromatikus növények, miket sok okból ültettek. Kellett a tömjénezéshez, a szúnyogok és bogarak elűzésére, az ételek fűszerezésére, a ruhák és a lakások illatosítására, a népi gyógyításhoz. Tehát illat és aroma mindenhol. A kalitkákban a papagájok, de főleg a sárga kanarimadarak. Külön-külön kalitkában, mert csak akkor énekeltek, ha a hím külön volt a párjától. Így hívogatták egymást.

Tehát a ház kötelező illata elfedhette a szenvedélyből szívott cigaretta illatát. A madarak éneke, valamint a ház előtt ülő nők, kik mellett a gyermekek ricsajoztak, megint oly hangzavarral járhatott, hogy ha a ház valamelyik rejtett zugában történt e szertartás, hát abból az utcára nem hallatszott, nem érződött semmi. 1967-ig az emberek szegények is voltak, a cigarettát szálanként árulták a trafikosok és a bakálokok, azaz a vegyesboltok. Addig engedélyezett volt mindenféle cigaretta. A Hunta ezt megtiltotta. Tiltották a cigarettát, az összejöveteleket, a zenét, a táncot és az éneket. Sok minden mást is, de a népnek az alapéletmódját hirtelen radikálisan szabályozták, a szabadságot korlátozták. A cigarettásoknak tehát nem volt mit szívniuk. Valóban kihajthatott a sok virág közt e növény is.
- Egészítsd hát ki a történetet...
- Miért gyanakodsz? Keresd csak ki Hrisztákisz Madár című dalát. Ez a kanavourisok himnusza:

 

Ez a nóta a hasisozók dala volt. Figyeld, miről is énekelnek benne! Itt mindent átvitt értelemben is kell értened!
Fordítod az ének szövegét?
„Nem engedek ellenőrzést, mit csinálok és mit teszek, hány órakor érkeztem tegnap.
Ilyen rabságot nem bírok. Szabad madárként élek majd. Nem mint a kalitkába zárt madár. Építek majd 20 fészket, és ha ölelésre vágyok, kanáriról kanárira szállok. Életünk változást kér. Szabad madárként élek és csak a nőknek fütyülök majd....”

- A kanári ahogy a párjához kukucskált, úgy néztek szét a kanavigyűjtők is, hogy szabad-e a terep. Füttyel jeleztek a többiek felé. Kanárifütty volt a jeladás. Kanáriról kanárira kellett járniuk, hogy elegendő „füvet gyűjtsenek”.
Régen tilos volt a baklama hangszer is, az ének is, és a hasisos cigaretta is. De voltak lebujok, hol a kosztom belsőbe befért minden: a hangszer, a kerti cserépben kinőtt kanáviból a szárítmány, és az alagsorban levő helyiségben összegyűltek a mulatni vágyók és énekeltek, zenéltek és cigarettáztak. A ház előtt pedig a kanárik füttye túlzengte őket. Nemcsak az ortodox vallás üldöztetése idején voltak  titkos templomok. Ezek a  titkos barlangok legalább olyan fontosak voltak a görögöknek, mint a vallás. Az úgynevezett „foumáros énekeket” 1974-ig tilos volt nyilvánosan játszani. ”Foumárózás” a kábítószeres cigaretta szívását jelenti. Így alakult ki hozzá egy zenei világ is, mit a hunta (a katonai rezsim) hosszan tartó bebörtönzéssel büntetett is. Ezért nevezik a zenészeiket és énekeseiket is „Karéklás”-oknak. Azaz székeseknek. Kicsi volt a lebuj, épp csak elfértek a kicsiny fonott székekre kucorogva. A zekéből előkerült a baklama kicsike húros hangszere, pengették, énekeltek, cigarettáztak, és iszogattak hozzá.  Még ma is gyanúval megy a rend őre azokra a szórakozóhelyekre ellenőrzésre, hol ezek a dalok hallhatók. Egy görög ha ezt a zenét hallja, azt azonnal és kizárólagosan a kanavouris cigarettával köti össze. Hogy hívták azokat, kik ezt szívták és énekelték? „Mángasz”, ΜΑΓΚΑΣ.
azaz vagány. A vagányok merték csak énekelni.
 

 

Foumáros zeneegyveleg

 

Hogy ez a történet mennyire valós, vagy csak a néphitben él így, azt nem tudom.
De jellemző görög mese, mit most Pánostól hallotok.
A történet tehát az 1967-1974 közötti korszak valóban hiteles életképe. Egy zenei hangszer, egy életmód, egy zenei stílus 15-20 éves története ez hát.

Húsvét előtt a böjti Nagyhéten majd a vagányokról is mesélek egy érdekes történetet.


 

endeel