/Közösségi kötelező írt és íratlan szokások/

A tegnapi jeep kirándulás képei ezek, és immár két hónapos szezonkezdési gondolatok, mik feltorlódva bennem most kibuktak.
Minden azonos helyre induló kirándulásunk más és más aszerint, hogy a vendégek helyismerete és érdeklődési köre más és más. Így kerültünk tegnap záró helyszínként a sziget volt fővárosába.
Néztük a házakat, és a kőépületek előtti lócákon vagy kertjükben üldögélő embereket.
Mindenki mosolygott és köszönt nekünk. Hol taverna előtt mentünk el, sípszóval állj-t is parancsoltak, és fanyar testes vörösbor-ivás után engedtek tovább bennünket. (ΙΑΤΡΟS TAVERNA)
Volt, hogy sárgabaracktól rogyadozó ágakról marokba szedve az illatos terméseket ölünkbe szórták, és jó utat kívánva útnak indítottak bennünket.
Nézzétek a képeket. Porosak, pókhálósak, moly- és egérrágottak. De csak a tárgyak és a képek.
Az itt látható emberek gyermekei már modernebbül élnek, de szívükben és tetteikben a régi hagyományok mélyen állnak, átadva azt még sok nemzedéken át.
Milyen szokások ezek? Talán otthon is voltak ilyenek.

Anyósom mondogatja nekem sokszor:
Ollót ne hagyj nyitva soha. Kibeszélhetnek.
Szekrényajtód mindig gondosan legyen becsukva.
Az esti vacsoraasztal terítőjét soha ne rázd ki.
Sót és parazsat ne adj kölcsön és te se kérj még a szomszédodból se.
Súlyos betegség idején a betegszobában ne legyen tükör.
Temetési napon ne teregess ruhát.
Egy házba mindig jobb lábbal lépj.
A szomszédokkal mindig tartani kell a beszédes, tárt ajtós, mosolygós viszonyt.
Főztöd illata amerre száll, osztanod illik az ételes tányérokat.
A kiürült tányérodba mindig illik valamit visszadni.
Ha étkezésed közben rád mosolyognak, rád köszönnek, illik meghívnod őket.

Sorolhatnám napestig e bölcs társadalmi, közösségi kötelező írt és íratlan szokásokat.
De most értem ahhoz az utoljára említett szokáshoz, ami miatt kevés szabadidőm ellenére is írni kezdtem felétek.
Tapasztalhattátok, hogy ha tavernában ülök, és oda köszöntök, akár az utolsó falatig is szétosztom ételem. Hajókiránduláson bár csak nektek készítem a különlegességeket, mégis mindenkivel megosztom.
A kínálásokat ti is elfogadjátok és örültök neki. Egy falat az egész, de mégis oly sok minden van benne.
A beszélgetés. A mosoly. A barátság.
A szállásokon elkezdődtek a közös főzések. Úgy röstellem magam, mikor az itt írtaknak az ellenkezőjét látom. Lehet, hogy a másik fél el sem fogja fogadni az általad felajánlott villára szúrt falatkát.
De te kínáld oda!
Kínáld, ha az házigazda, kínáld, ha egy ismeretlen jó étványat kívánva csak odaköszön neked.
Kínáld akkor is, ha csak szégyenlősen egy nagyot nyelve csak a tányérodra mered.
Hidd el jobban fog esni neked is a falat. Próbáld ki. Meglásd, lehet, hogy udvarias mosollyal visszautasít, de attól a pillanattól kezdve, ha máskor téged meglát, ismeretlenül is előre köszön feléd.
Régi magyar szokás is volt ez. Poroljuk le és tegyük újra élővé ezt, ahogy én tettem felétek e képsorral.
Kívánok mindenkinek sok beszélgetést, mosolyt, barátságot.

 

endeel