Köszöntőimet mivel mással láthatnám vendégül, mint egy szép kirándulással.

Lent vagyunk az öbölben. Épp dél van. Erős déli szél fúj. Nézzétek a vizet… Sima víztükörnek tűnik. Ma nincs hullám. Mégis fehér habcsomók látszanak egészen a horizontig. A sekély része nyugodt, majd sirályoktól foltos vizet látsz.Több száz sirály sütkérezik az erős fényben a vízen ringatva magukat.

Hová menjünk ma? Ahhoz, hogy nagy kirándulásra vigyelek benneteket, már késő van.
Van egy hely, mely régóta furdalja az oldalam.
Irány délkeleti irányban a főút. A Potámia vége táblától pontosan 3 km-re van a Platán taverna. Gyönyörű a kilátás a nyári kerti asztalai alatt. Gramboussza szigetének patkó alakja van az ott mindig feszes víztükrön. Most zárva van a taverna. Menjünk hát tovább. Nicsak, alig mentünk 300 métert, itt jobbra van egy titkosnak tűnő földes út. Nyáron méhészek járnak a hegyoldal kis párkányaira.
Kanyargós meredek az út. A hófehér sziklák, mik a ritkás fenyőfák közt vannak, az ókor nehéz márványfejtői munkájára emlékeztetnek. Figyelitek… 1×1 méteres kövek. Ez csak az ókorban volt értékes. Vajon miért nem szállították el? Itt hagyták nyomaikat, hogy a későbbiek is tudják, hol van a márvány? Vagy itt a közelben találhattak aranyat, és a nemesfém mellett a márvány értéke már akkor is eltörpült? Ki tudja.
Most kecskehangot hallok…Sok kecskéét. Egy egész farm lehet itt a közelben.
Látom az akolhoz vezető ösvényt. De maradjunk a főútnak tűnő ösvényen. S lám csak. Milyen igaz.
Közvetlen az akol felett egy kicsiny elhagyott márványbánya. Csak próbabányászatot kezdhettek itt.

    

    

Sok a zárvány a kövekben. Tovább haladva az út nagyon meredek. Még jó, hogy a kanyarokban betonnal megszilárdították az utat. A főúttól egy km-re járhatunk. Itt meg kell állni. Feltűnik a tenger és Gramboussza szigete. És egy másik öbölcsúcs. Be tudod azonosítani, mit látsz? Én is bizonytalan vagyok.
Már tudom… A távolban, mintha a hajókirándulásunk egyik kedvenc fürdő öblét vélném felismerni. Igen, igen, a Platanos öble van ott, tehát Skála Panagia, azaz Avlakit követő érintetlen partszakaszt látjuk.

    

    

A fákat meggörnyesztve süvít a szél, a tenger kéklik. Erőt sugároz a táj. Ellaknánk itt?!
Nicsak, más is így gondolta régen. Nézd csak, ott egy kőház.

Nagy uradalom lehetett itt. Látom az út mentén a beomlott kőteraszok nyomait. Gazdálkodhatott itt valaki. Amott az akolja lehetett. Kőből kirakva. Nincs bádognak és műanyagnak nyoma. Szép romjai vannak.
Haladjunk még feljebb. Ó, meseszép a táj… A völgyet a kicsiny fenyőfák a végtelenségig benőtték.
Meggyógyult a nagy tűz után a természet.
Csak egy-két égigérő magányos fenyő emlékezik a régi időre. Egy sólyom az emlékek őre.
Hová repülsz, te sólyom? Erős a szél… bújj ki az áramlat alól…


     

Már nagyon meredek az út. Ne ijedj meg. Az éles kanyarban nem tűnik az el. Közeledünk a csúcshoz.
És itt vagyunk. Az aszfaltos úttól épp 3100 métert tettünk meg.
Rádió, telefon, Tv torony van a tetőn? Nem, azt nem szeretném viszontlátni a fotón.
A tájat viszont felismerem.
Igen, az öblünk van jobboldalt. Az Aranypart.

    

Balra? Erről a látképről mindig egy távoli trópusi sziget képe jut eszembe.
Pedig a mi Kinira öblünk. Igen, és Kinira szigete.

    

    

A távolban a kis kúp? Baburas!
Brrr... Mi az, hogy baburasz? Igen, érzem, hogy érzed a rosszat a szóból. Itt a felnőttek, ha a gyerekek rosszalkodnak, azt mondják :Jó légy, mert odaadlak a baburasznak!
Hiába, görögök. Tengerük van, tehát a gonosz kis szörny-lényüket a tengerből idézik elő.
A baburasz egy kis fekete rákféle. Onnan kapta a szárazfölddel majdnem összefüggő kopár kúp szigetecske a nevét. Fekete kövein - a kristálytiszta sekély vízben - kis ollósok bújnak meg.
Nehezen juthatsz oda. De innen is betelsz látványával.
És itt nyugat felől, hátulról vajon hová vezet az út? Oda tudunk jutni?
Autóval? Jeeppel? Nem. Csak gyalogosan.

    

Hogyan? Csak sejtem. Láttad itt, ahogy felkanyarodtunk a Kereákhoz (antennák) a tetőre – más néven Galéria -, ott volt két igen széles, de autóval soha nem járt, zöld fűvel benőtt ösvény. Volt egy jobbra. Az vihet a Kangelához. Arra az útra, amely Kinira ős falujába, ENIRÁBA vitt. Az aranybányászok ókori falujába. Oda visz az az út. Gyalogosan.
(Enira az ókori falunév. Kinira és Potámia közt van. A falu helyére mindig falu települt, utolsó neve Ágios Georgos. 3 km-re fent van az úttól, a főút menti forrás felett, ha arra emlékeztek. ’85-ben a falu leégett. Azelőtt itt vezethetett az út Potámiából Adenába, onnan Galérihez, vagy Agios Georgoshoz, ahonnan Theologosba lehetett jutni a hátsó úton, ami fent a távolban látszik.)

Jobbra is emlékszel az ösvényre. Az sem járható még terepjáróval sem. Csak gyalogosan. Áthágva a hatalmas hegy-völgyön, lejutsz Adena falujába, majd a Metoxi kolostorhoz, majd Potámiába.
Ősi utak ezek.
Egyszer majd oda is elviszlek benneteket.
De ma érjük be e csodás képekkel, mert a végén összekavarodik bennünk a sok élmény.

Nagyon köszönöm azoknak, kik megemlékeztek az ünnepemről.

 

 

endeel