Thassos, Potámia, 2012. január 10.

Odafent - a hegy felett - hideg fényével ragyog még a kövér, fehér hold. Szemérmetes fényével az esthajnalcsillag fénye villan meg a havas fenyőfákon. A hajnali madarak fázós trillával kelnek életre, és küldik a tenger felé tiszta hangjukat, hogy a völgylakók is lassan ébredezni kezdhessenek. Nem zúgnak a fák, a tenger is csendes. Alszanak a hófehér márványgolyók is a tenger mélyén. Csak a sirályok gurnyasztanak a parti márvány púderben. A téli csend szavához a hegyről az erős csobogással lezúduló patakok zúgása ad visszhangot.
Majd itt-ott ajtó csapódása hallatszik. Később a hegyről egy autó berregése, majd mint a templomok harangjátéka, megszólalnak a bárányok és kecskék rézcsengői. Érces hanggal kánonként hallatszik a különféle állati hangok között. Giling…,  galang… Majd élesen süvítenek a pásztorok füttyszói, egymásnak vidáman válaszolva. Reggeli riadóként hatol át a természet sűrű páráján. Ela…, ela. Majd füttyszó.
Aztán újból csend. Csak a vizek zúgása és a jeges fákon a zúzmara és a hó sercenésszerű hangja hallatszik mindenhol.
A falu felett még kevés kémény füstje fehérlik. Alszik még Potámia.

Halványul a hold fénye. Támadás éles villáma rázza meg a fenséges végtelen eget. Samothráki szigete kúpként kiválik a horizont végtelenjéből. Nagy vörös lámpás dolgozik hátul! Éljen és ragyogjon az új nap! Lopakodva nyújtja búbját a tengerből kibújva a fényességes napkorong.
A homokon addig fehér lepedőként szétterült sirályok: vijú… vijú, harsányan kiáltanak az ég felé.
Bíborban, vörösben, sárga színben táncol az ég és a tenger. A fekete kormoránok, kik hajnalban kezdték halászatukat, kibújnak a tengerből, és széttárt szárnyakkal ölelik a felkelő napot. Méteres szárnyukkal kővé dermedve állnak a sekély vízben levő sziklákon. Csőrük és tekintetük az ég felé.
Dicső lény nap! Melegen áraszd fényed ez áldott tájra!

A tengeri madarak dicső himnuszát és a fenséges színjátékot motorberregés zavarja meg.
Megérkeztek az első hajnali halászok az évszázados kövekből épült Tarsana elé.
Nyar… Az éhes macskák ácsingózó szemmel várják az öreg bárkák kikötését. 

Reggel 7 óra. Potámia ébredezik. Valahol kakas kukorékol. Bősz bőgésel erre a szamár válaszol. Szótlan ajtócsapkodások, néhol egy fejsze vészjósló lecsapódásának hangja. Majd egy autó hangja. A pékautó. Ekkor már elhangzik egy-egy álmos kacaj is. A hegy völgyébe burkolódzott falu lakói, a falu összes szögletében hallják egymást. Majd vidám füst kezdi táncát az égen.
A házakban megkezdődik az élet. A gyerekek kora délutánig az iskolába mennek. A sparhertek, a kandallók vidám duruzsolásba kezdenek. Teljes tüzük újraéledése előtt a réz pitlik kávét főznek a ház lakónak. Kávét, illatosat, habosat. Mit iszol? Török kávét? Habos neszkávét? Pillanatok műve ez! Aházak ablakai is kinyílnak egy-egy pilanatra. Elhangzik egy-egy kurjantás a szomszédok közt. E…, E….
Így kiabálnak egymás közt a szomszédasszonyok. Hosszan elnyújtott hangon.
Majd a válasz ugyanígy. E, érhome!

Egy-egy ház kiskonyhájában összesereglik a pletykára éhes vidám asszonynépség. Mindig van új hír. Hol a tv-ből, hol a templomból, hol a szomszéd faluból. Majd jön a betegségek kitárgyalása. Mindenkinek mindenhol fáj, és mindig mindenki a legcsodább szereket tudja, és mindenki mindig oly egészséges lesz e beszélgetések után. Majd a napi program kibeszélése kerül tágyalási pontként.
Fát vágnak, állatokat etetnek, vásárolni mennek, ügyintézni mennek a szárazföldre, a házi dolgokról nem is beszélve! Sok a munka és kevés az idő. Legkésőbb 1 órára az ebédnek az asztalon kell lennie! Ó, hogy szaladnak a percek! Már 10 óra… Fusson hát mindenki dolgára.

Egy házban látom, készen van az olívabogyó! Hmm. Épp ideje! November első hetében leszedte a gondos gazdasszony az olívabogyót. Gondosan válogatva, csak az érett, ráncos szemeket. A nagy kékszilva nagyságú szemen már ráncos erek voltak akkor. Megmosta, majd a tavalyi tengeri sójával egy zsákba rázta a feketén ragyogó olívaszemeket. Két kő közt hideg helyre eldugva hónapokig préselte, ügyelve rá, hogy 3 naponta jól átrázza, hogy a só mindenhol átjárja az egyre aszalódó szemeket. Igazi hamupipőke ő! Hajaj, sietni kell. A férj nemsokára megjő, és ő még nem végzett!
A sóból szegény egyenként válogatja ki a szemeket. Sietve a vízbe önti, majd fehér keményített lepedőben a kandalló melegéhez teszi száradni. Épp kész e művelet. A tűz száraz melegénél egy napig száradhatnak a bogyók. Majd holnap, holnap lesz, hogy olajos kézzel átsimogat asszonyunk minden áldott olívaszemet, és eldobozolja, hogy szerettei egész évben ehessenek keze munkájából.

Itthon a ház ura. Több kas frissen vágott öles fával büszkélkedik asszonyának. Meghozta a friss tojásokat is!
Gazdag ház ez!
Gazdag falu ez! És dolgos! Kinek méze, kinek állatai, kinek bárkája. Télen sem áll meg az élet!
Mennyi az idő? Az ebédig még van idő egy kis közös gyűjtőmunkára! Indulás előtt félőn vizslatják a hegyoldalt. Belehallgatnak a vízzúgásba. Vajon hol csapott ki medréből valamelyik patak? Vajon hol zuhant egy-egy földtömb vagy kőszikla a zegzugos ősi hegyi utakra? De a nap biztatóan elsimogatja a kételyt.
Hová lesz ma a túra? Ailia csúcsra az ősfenyvesekhez! Részegen imbolyog a nehéz autó a sárban. Az agyagos sártócsákkal vívott győztes harca után, vidáman loccsant egy-egy sárlabdát az ablakon kilógó kézre is.  Jaj, akadály! Egy mohos, félig korhadt tögyfa az útra elterülve. Derék embereink sem restek! Izibe baltát, fűrészt vesznek a kézbe.

  

Az autó hatalmas hasa éhesen tátog: még fát, még fát! A gonosz favágó azonnal eleget tenne e telhetetlen kérésnek. A mi embereink azonban megsimogatják az élő fákat. Nagyra nőjetek!
Ebédidő közeledik. A munka befejezve! Elég volt mára. Egy kis kaland viszont jó lenne még.

Elkezdődik hát az ismeretlen út. Szűkül a völgy. Meredek kanyarok kaptatnak fel a sziklás úton.  1000 m, majd 3000 m a megtett távolság. Szédítő a magasság. A fül pattogó játékba kezd. És elfogy az út. A csúcs még messze. Az öböl már csak távolból kéklik. A magas, havas hegy elérhetetlenül tornyosul embereink fölé.

  

  

Az öreg vörösplatán görcsös ágaival figyelmeztetőn szól az autóra. Nézd ezt a sziklát a lábamnál, megállítottam! Őt őrzöm. Te fordulj vissza! Innen már gyalogosan küldd zarándokútjukra a vándorokat.

Az ember és a természet. Hihetelen egybefonódás. Olykor a természet kéri az ember jelenlétét, olykor fordítva. Itt, hol a falu csak délibábként tűnik fel, egy jajszó. Kétségbeesett sírás hallatszik a zord folyóvölgyből. Ma békés az idő. De tegnap, mikor ezerrel süvített Aiolos király minden szele, mikor tébolyodott villámlások szaggatták a szeles eget, a hó és jeges eső vájta a kövekbe az éleket - itt volt egy kecskenyáj. Fent a 900 méter magas hegycsúcson élt egy évek óta elszabadult, gazda nélkül maradt kecskenyáj. Legendákat mesélnek róluk a faluban. Hófehér ördögök ők. Megfoghatatlanok. Óljuk a sziklabarlang, ágyuk a fenyves tűlevele. Ember nem láthatja őket. Csak hallja. Mint a szellemek. Ügyes akrobatákként ugranak kőről kőre, hűs patakvízzel oltják szomjukat. Szabadok ők, úgy mint évezredekkel ezelőtt, mikor még az ember tisztelte a teret, hol élt. Szerencsés kis démonok ők. Hányan vannak? Ki tudja? De vannak… Mondják lent a faluban.
Mi lehet e kétségbeesett sikoly oka? Mintha kiskecske lenne!? Egyedül? Hol a nyáj, hol az anya???
Embereink tágra nyílt szemmel kutakodnak a síró állat nyoma után. Hol itt lent a folyóvölgyben hallatszik a zokogás, hol szemben a meredek hegyoldalból. Útnak indulnak hát gyalogosan. Kiabálnak ők is. Gyere…. Hol vagy??? Egyszer csak abbamarad a segélykérés. Egy félő mekegés hallatszik a közeli mélységből a kövek közül. Majd csönd. Majd ismét egy félénk meee… Már nem sír. Csak fél. Azt is halkan. Derék vándoraink boldogan fedezik fel a sziklával azonos színű kis borzast. Merthogy borzas volt! Távolról is jól látszott a kis állat göndör, dús bundája. Zömök, erős kis teste, makacs, büszke előreugró állkapcsa. Ez volt az egyetlen pillanat, hogy a szabadsághoz szokott kis jószág megmentőivel egy pillanatra szemezett!   Egy pár sziklalépcső, és mesénk főszereplője ölében tartotta az immár védtelenné váló állatkát.

  

Nagy volt az öröm! Ki örült jobban, az embereink vagy a kis állat? A jóisten sem tudja!

Hanem hogyan tovább? Enni kellene, hanem itt a hegyen sem ember, sem a kiskecske nem lakhat jól.
S kinek hol legyen a hazája? Nagy volt a gond. Embereink a távolt szemlélték. Hajnalonta és naplementekor melyik farmról hallatszik a füttyszó? A hegyoldal másik részéről ekkor füstcsóvát látnak. Irány hát az a kecskefarm! Ölben zötyög a kiskecske, autó ringatja. Ki hallott még ilyet? Vadkecske ölben, autóban? 
A meleg szeretettel ölbe bugyolált kis gida csak az ismerős kecskeszagtól éledt fel. Ekkor már rutinos kézzel fogta egy gondos kecskepásztornő, illatos meleg tejjel itatva. Szegény pára. Vajon hány napja kóborolt egyedül? A cumisüveget soha nem ismert, szikár mamájától ennyi tejet soha nem látott kis gida elégedett böffentéssel aludt a bőséges lakomája után immár melegnek számító kis ládikójában egy akol sarkában.

Az emberek is elégedett boldogsággal nézték őt. Ily szép formás kis állatot soha nem láttak. A kecskeszagú új gazda - büszkén nézve az új jövevényt – találgatta, helyes kis kecskebak lesz belőle. Nézzétek, a kis szarv mily büszkén hegyesedik a göndör arcból. Hát úgy karácsony táján születhetett!
Szép jószág! Szép állomány lesz majd tőle! Jó sora lesz itt, szabadon szelheti a hegyeket. Gyertek majd Húsvét táján. Komoly férfi lesz majd akkorra belőle!
Mindenki boldog.

A tanyán épp akkor kezdtek az ebédhez. A mi embereink fáradtan, de elégedetten elköszöntek a gazdától. Épp időben értek haza. A 11 órakor jól megrakott tűzből már csak parázs volt. Egy gyors ünnepi ebéd kell most. Gazdasszonyunk a tegnapi makaróni melegítésébe kezd. Majd a marhahússzelet is 5 perc alatt készre sül.

Újra elcsendesedett a falu. Szieszta ideje ez. Télen is, nyáron is. A rettenetes melegben elég egy pár perces szunyókálás a kabócák zenéje kíséretében. Most télen mi lehet nagyobb élvezet egy nagy szunyókánál a tűz vidám duruzsolásánál?

Sötét borul a falura. Ma már felhő vonja be a csillagos eget. Este fél hat van. A szél is táncba kezdett. Fent a hegyen a fák fázós remegésétől, a parton a haragosra korbácsolt tengertől nagy a hangzavar.
A falu embereinél nagy a sürgés-forgás. Beindult a esti női kávé-szomszédolás. Kávé után jóslás mondás. Borítsd fel a csészét. Mit hoz a holnap?

  

A férfiak? Fontos gyülekezőhelyük a falu főterén a kávéház. A fiatalok is izgatott gyülekezésbe kezdtek a falu három bárjában.
A focibajnokság vége volt vasárnap. Máries legyőzetett!! Sikeres év volt az idei. Rangsorban első lett Potámia focicsapata! Ország-világ, de legalább a sziget tudja ezt meg! tüzijáték, petárdák repültek fel a magasba, hogy a sziget legtávolabbi csücskébe is elhallatsszon büszke ünnepük! Mi lehet heves beszédtémájuk? Az Árma! A Karneváli árma. Gyülekezőt trombitáltak hát a faluszéli pálmafás kisházba.
Az egész falu fő témája mától a Karnevál lett!


Egyszer volt, hol nem volt, igaz is volt.
Volt egy falu az óperenciás tengeren innen, az Ypszárió hegyen túl. Boldog falu volt. Gazdag, derék emberekkel, meseszép vidéken. Kéklő tenger a falu kezdete, magas hegy a falu vége.
Potámiának hívták hát e falut.
Ismered e falu múltját, jelenét, jövőjét?
Ha nem, indulj útnak, jöjj országokon, vizeken keresztül.
Ha most készülődni kezdesz, a Karneválra biztos ideérsz.


Karneváli írások :

Havazás - Karnevál

Farsang - 2008

Ókori ünnepek, melyek az idők során karneváli ünepséggé alakultak


Ha akkor még fázol, készülj a Húsvétunkra, vagy a nyarunkra!

Mi várunk!

endeel