Képzeljétek, hol voltunk?!
Ma jeeptúra lett volna, de ömlött az eső és áttettem holnapra. És amikor a pékhez mentünk volna , meg a bebát vittük volna egy helyi szerelőhöz, mert az utolsókat rúgja, megláttam a jeepet. Mondtam Pánosnak, vegyük ki mára, ha már kihozták.
Hát elég bajban voltunk, hogy hova menjünk.
Pános Theologosból szeretett volna ide Potámiába jönni, de ahány hegyi útra mentünk, olyan vízmosások voltak a szakadó esőben, hogy mindenhonnan visszacsorogtunk az útra. Majd Theologosból visszajőve egy ötletszerű utat választottunk.
Legelőször ÁGIOS ADONIS-hoz (ez Potos után és Russo Gremó között található, Potos Potámia felé eső homokos partja.) találtunk el. Ide csak gyalog tudtunk felkatylatni. Zuhogott az eső, Pános szentségelt, de lélegzetelállító volt, amit láttunk. A dombon (Kostas szobrásztól tudtam az ásatásról) körbebogarásztunk az ásatáson. A teljes domb valószínűleg egy fellegvár, akropolis lehetett a mükénéi kortól a bizánci korig. Minden kornak a nyoma ott volt ásatási szintenként ill. beépítve a mostani Ágios Adonis kápolnába...
Kostastól tudom, hogy ez csak kezdetleges feltárás, döbbenetes leletanyaggal. Egy óriási kikötő volt alattuk.

 

Ezután az autóval visszatértünk a főútra, majd -emlékeztek- egy jelentéktelen táj következik, ahonnan nem látszik a tenger. Ott egy új napemblémás bezinkút. Előtte volt egy földút, ahol egy kezdetleges új tábla van kitéve, hogy SALONIKOS BEACH. Ráhajtottunk. Kóvályogtunk összevissza a zuhogó esőben. Volt, ahol csak terep-fokozatban lehetett menni. Nem mértem, de lehetett 3 km, amit a nyíl mentén követtünk, és oda letaláltunk a partra. Egy édes homokos part volt. Majd az oldalösvényre tértünk, és egy dombtetőn keresztül felfedeztük e partnak a vad részét. Egy lélegzetelállító öblöt egy magaslatról. Ez az előző öböl folytatása volt egy sziklafallal elzárva. Megközelíthetetlennek tűnik fentről, ehhez képest lent egy kis hippi lakot találtunk teljes felszereléssel. Majd megláttunk egy vonókötelet a fent sziklába kapaszkodó fenyőhöz kötve. Ph, elámultunk. Eszményi hely. Azon adogatják le-föl a dolgokat. A személy is lemehet a kötélen, meg úszva vagy csónakkal lehet a Robinson-szálláshoz jutni.
Majd még tovább bogarásztam. A következő sziklás part is valami lélegzetelállító volt. A vulkáni tevékenység leírhatatlan gyönyört okozott. Egy sávban a vörös, már rozsdás vasérc, teljes töménységében, máshol sárga szulfáttal keverve. Egy másik odaömlés a fehér márvány. A part vörös salakból sóder. Ráhajló fenyők a kék vízre, előttem piszok közel Astris szigete, ill. egy kis kőszikla-zátony vörösen a vízben.
Nem vittem fényképezőgépet magammal. Meg még mindig csöpögött az eső. Eszméletlen szép volt.
Ahogy vissza szerettünk volna menni az ezer ösvényen, amikor azt hittem, vissza az útra haladunk, kiderült a magaslatról, hogy jobbra is és balra is víz van. Valami félszigetre keveredtünk, de Pános már türelmetlen volt, pedig az ösvényen odaballagva tutira egy újabb csodát találtunk volna. Teli volt sátrakkal ill. német lakókocsikkal. De egy teremtett lélek sem volt ott. Ahogy az ösvényen ballagtunk, ugyanúgy teli volt szórva a hegyi út ókori cserépdarabokkal, mint az ásatáson. Ill. az egyik sátoralap egy talajból kiálló ókori márványfalmaradványra került. Ez szintén az Ágios Adonis-i folytatás lehet. Vajon a régészek tudnak róla?
Jövő héten majd megtudom Kostastól.
 

 

endeel