Szeretem a köveket, amiből ebben az országban igen sok van. Mindenféle kőzet és ásvány. Magmás, metamorf, üledékes, szulfát, foszfát, szilikát. Van köztük értéktelen homokkő, a múltba nyomokat mutató ősmaradványos agyagpala, üvegfényű tűs kristályokat alkotó karbon és kősó, és amiből ezen a szigeten a legtöbb található, a kvarcban és márvány érkitöltésekben az arany.

Nagyon érdekes a márványfejtésnek és feldolgozásnak a története is, de most inkább egy természeti jelenségről szeretnék mesélni nektek. Ágiékkal fent jártunk a thassosi hegyekben, ahol egy-két kőpiramisra hívtam fel a figyelmüket.

Sok évvel ezelőtt fedeztem fel e jelenséget. Fenn síkokon, kietlen lakatlan tájakon, ahol az egyetlen, ember nyomát mutató dolog egy elhagyott kis kápolna.

Évekig kérdeztem a görögöket, milyen rituális szokásuk, vagy gyermekjátékuk van az ilyen lehetetlen helyeken levő kis kápolnáknál.

Ők értetlenkedve rázták fejüket, semmilyen rituális kőrakó játék nem létezik.

Kb. 15 éve fejtettem meg a titkot.

 

A krétai Imbroszi, valamint a Szamária-szurdok adta a kézenfekvő választ.

10-13-as erősségű szél, tehát a 100 km/órás sebességűnél nagyobb, megmozgat mindent. De az eső ereje is hatalmas lehet. Egy nagy kő, arra ráékelve a természeti erő által még egy, meg még egy, meg még egy… A végén egy kis kőpiramis keletkezik..


A szurdokokban hatalmas völgyek vannak ilyen kőpiramisokkal megtelve.

A döbbenet számomra akkor a legnagyobb, amikor a függőleges szurdokfal - ahol mondjuk csak 2-3 méter átjáró van - 10-30 cm-es redőibe tesz be a szél vagy az eső kisebb piramisokat. Ezeket fotózni nem tudtam, mert oly keskeny az átjáró, és oly megközelíthetetlen magasságban voltak. Itt Thasszosz szigetén láttam sok ilyen kis piramist. De olyan tömegével, mint Krétán, nem. Nálunk nem olyan szélsőséges az időjárás.Legyetek figyelmesek a természetet járva.

Csodákat láttok, és csodákat tesz veletek.

Én, ha állat lennék, sirály szeretnék lenni.

Ha az őseimet keresném, akkor azt kérném, ez az óriás fa legyen az ükapám.


Arra a válaszra pedig, hogy hol érintettek meg először ezek az érzések: Kréta rejtett minoszi szent helyein, és a szurdokokban egyedül bolyongásaim során.


 

És még egy fennköltnek tűnő, de számomra igaz gondolat.

Nem az a gazdag, akinek pénze és vagyona van. Az a leggazdagabb, aki megengedi magának, hogy a természet közel kerüljön hozzá.

És én nagyon gazdagnak érzem magam! 

endeel