Lesznek az írásban dőlt betűs részek. Kitérő gondolatok, de az azonos témához szánom magyarázatnak.

Február 29. - márc. 1-2-3-án megszűnök létezni a családomon kívül mindenki számára. E napok –emlékeztek- a farsangzáró napok, ill. egy nagyon szép családi eseményünk lesz.
Mivel telnek a napok, és még annyi tartozásom van felétek a beígért beszámolókkal, megpróbálok most egy töredéket törleszteni.
Még csak pár nap telt el a havazás óta, és máris beköszöntött a tavasz. Vagy legalábbis tavaszi napok. A hónak nyoma sincs, csak fent az Ypszárió hegyünk tetején, meg Kiniránál volt egy vízvezeték kilyukadva, és ott még állt a 2 m magas furcsa jégképződmény.
Pánosz még mindig munka nélkül, de most már az ő akaratából, az ünnepre való készülődés miatt. Szeretné élvezni a napokat velem, de sokszor csak a gép előtt ülő hátamtól hall egy ühüm választ. Tegnapig az ajtókat csapkodta, ma nem mertem neki ellentmondani. Kérdeztem tőle, hová készülünk? Mondja: nem tudod? Tudom, nem tudom, felvettem a legrosszabb ruhámat. Zacskókat, késeket, két narancsot a zsebbe, és irány utána.
Akárhányszor ilyen kisebb kirándulásra indulunk, soha nem Limenás felé megyünk. Utunk mindig a Paradisó felé vezet. Ez az irány, mint egy mágnes húz minket. Faggatom, hová megyünk? Mondja, három cél közül választhatok. 

Paradisó. Nudi és dugi strandParadisónál tegnapelőtt voltunk. 11 óra felé már nagyon unatkozott, így mondta, sétáljunk egyet. Céltalannak induló sétánk Paradisóhoz vitt. Az autónk csomagtartójában minden tevékenységhez megvan minden szerszámunk. Kikaptunk egy vödröt, a késeket és irány le a part. Nem volt fényképezőgép velünk. Hócsomók még foltokban voltak, tarajos hullámok mosták a széles homokfövényt, a sziklás részen a vízgyűjtőkben 2 cm  vastagságban a jég megfagyva. Összenéztünk és nevettünk. Nevettük, melyikünk az őrültebb. Természetesen a feketekagylóra fájt a fogunk. A hidegben annyira lent volt a víz, hogy azok a kagylók, amik mindig víz alatt szoktak lenni, most teljesen kint voltak és csak a hullám teteje fedte el. Ha fentebb van a víz, -1m-rel- akkor ilyen hullám esetén még a partközelbe sem enged, mert egy erős hullám és az áramlat végzetes lehet, de most nem állt fenn ez a veszély. Csak hogy csuromvizesek leszünk.
Én pottyantam be először a fagyos vízbe. Kabát, cipő, ruha, minden a vízben. Innentől kezdve viszont gyorsan ment a kagylógyűjtés, és ha mozogsz, nem fázol. Ha nem lett volna a hullám, úsztam is volna egy kicsit. Az eredmény egy fél vödör kagyló. Mint az ázott kutyák, úgy mentünk haza. De megérte. A kagylót otthon még átmostuk, és kint hagytuk a teraszon. Éjszaka eszembe jutott, vajon lefedtük-e a vödröt? A macskákat a tengerszag odacsalja. Reggel láttam, semmi gond, nem ették ki a macskák. A fedő egy vastag jégpáncél volt.
Paradisónál voltunk közvetlen a havazás előtti napon is. Rettenetes hideg volt. Itt a mi öblünkből úgy tűnt, a tenger a hidegtől nagyon vissza van húzódva, és csendesnek is tűnt. Akkor mentünk először kagylóért, de aznap nem jött össze a dolog. Pont abban az öbölben voltak a legnagyobb hullámok, így a tenger hiába volt nagyon visszahúzódva, veszélyes lett volna a sziklákra kimenni. Sajnálom, hogy a fényképezőgépem nem volt velem. Hogy egy sétát tegyünk, indítványoztam Pánosznak, menjünk végig a homokos fövényen. Eszméletlen szép volt. Akik már jártak Paradisónál, tudják, az a sekély vizéről és a finom tisztahomokú partjáról híres. Most tudjátok, hol tudtunk sétálni? Kb. 7 m-rel bent a vízmederben, ahol nem volt víz. A parton a normális tengerszintnél van egy enyhe lanka, majd hosszan ballaghatsz a vízbe, bokáig, majd térdig ér ott a víz. Most lesétáltunk ebbe a mederrészbe. A hullámok nagyon lassan végignyalták a sík homokfövenyt, és 4-5 m-es szakaszon ide- oda nyaldosták a partot. A Kinira szigete egész közel volt. Az volt az érzésünk, kényelmesen odaúszhatnánk. Pánosz lemaradt tőlem, a homokba firkálgatott. Én az oldalsó sziklafalra másztam fel, gyönyörködni a magaslatról a tenger nyújtotta ritka jelenségben. Mikor visszasétáltunk, Pánoszom mérgesen állapította meg, hogy mivel a mederbe írta hozzám szóló leveleit, vagy a talaj volt alul vizes, vagy egy kóbor hullám hosszabban jött ki, mert fele levele eltűnt. Jót mosolyogtam rajta. Egy romantikus nagy gyerek!
Minden évszakban szép ez a part. Nyáron a fürdőzőktől hangos. Augusztus végén a csillaghullásos, teliholdas éjszakákon a romantikázó párokkal van tele.
Télen is rabul ejti a romantikázni vágyókat.
De most nem akartam Paradisóhoz menni.
 
 Ágios Joánnisnál kincskutatás.Az Ágios Joánnosi kincskutatás csábított, de arra nem volt elég időnk, mert Marci fél kettőkor jön haza a suliból, addig meg volt 2 óránk.
Mi az, hogy kincskutatás?
Ezt november óta akarom elmesélni nektek. Ez vagy egy igaz sztori, vagy csak reklámcsináló mese, de mindenféleképpen jól hangzik.
November közepén egy éjszaka,- éjfél után- izgatottan felrángat álmomból Pánosz. Gyorsan, gyorsan, gyere a Tv-hez!
Félálomban hallgattam a következőt.
Minden hétfőn éjjel a tévéadásban misztikus jelenségekről történetek, beszélgetések a program, riportokkal, szakemberek hozzászólásával és a tények bemutatásával.
A mostani téma: a thasszoszi archeológiai kutatások. Élő közvetítés volt. Be is lehetett telefonálni a hozzászólóknak.
Itt a szigeten időnként fellángol a feltárási kedv, majd elfogy a pénz, és abbahagyják a munkát. 3 éve elindult megint egy teljes szigetre kiterjedő feltárás, ami egy döbbenetes leletet hozhat a napvilágra.
A műsorban a következőkről volt szó:
Először Ágios Joánnis területét ismertük fel. Az archeológusok részletezték, miket találtak. 5 perc múlva hirtelen megszakították a programot, benyomtak egy nagy reklámot. Reklám után a történet szálát nem ott folytatták, ahol abbahagyták, hanem Kazavitiről kezdtek beszélni. Bemutattak egy idős hölgyet a faluból, aki 3 álmot látott. Az első álma, hogy egy hegy belsejében különleges dolog van, amit ha megsértenek, nagy átkot hoz az emberiségre. A többi álma is hasonló volt. A régészek az álmát megfilmesítették, bemutattak egy olyan képet, miszerint a Kazaviti hegy belseje üreges, és ott, mint a piramisok belsejében, útvesztők, áldozati helyiségek vannak. Az álom szerint vagy az elveszett frigyláda, vagy Megas Alexandros (Nagy Sándor) sírja van a hegy belsejében.
A régészek az ilyen mesén nem nevetnek. Meghallgatják, és ösztönszerűen kutatni kezdenek. És valami elkezdődött. Valamit találtak. Bemutatták, hogyan nézett ki a terület, ásatás előtt és ásatás után. Mutattak rajzokat, magyarázták az ásatás irányát.
Mi volt az?
Elindultak arra, amerre a néni látomása volt. Ott dzsungelszerű dús vad növényzet, homokdomb, és mohával benőtt, nedves, időtől megfeketedett kősziklák voltak. Maguk sem tudták az okát, de mint megszállottakat vonzotta őket, hogy ássanak, takarítsák el a dombot. 5 m homokot takarítottak el.
Az első eredmény hamar megszületett. A hatalmas kőtömbök az anyaguknál fogva nem illettek a tájba. Odavitt, megmunkált kövek voltak. Óriási, háromszög alakú kövek úgy egymásba helyezve, hogy egy egymást kitámasztó falat alkossanak. A kövek először egy hosszú folyosót képeztek. Ez valamikor lehetett fal is. Majd egy küszöböt találtak. A küszöbkőről a homokot eltávolítva argirót, azaz az első ókori pénzérméket találták rászórva a küszöbre. Ez a pénzérme azért nagyon értékes, mert se nem arany, se nem ezüst, hanem valami ötvözet volt. A fémmegmunkálás az ókorban nagyon nagy szó volt. A legdrágább fizetőeszközként forogtak ezek az érmék. E pénzeket szándékosan szórhatták oda, áldozatbemutatás céljából. Utána a rajzon mutattak egy további kb. 5 m-es folyosót, megint ezekkel, a háromszög alakú kövekkel a szélén. Itt találtak még kőkereteket, ami olyan volt, mint egy nagy tükörkeret. Ez biztos, hogy tükör lehetett, ami a fényt adta. A kutatók létrehoztak szintén tükrök általi fényvezetés segítségével egy folyosót, hogy tudják, merre haladjanak tovább, mert a terület áthatolhatatlan volt.

(Ezt a módszert valóban használták az ókorban a piramisoknál is. Knosszoszban nem használtak tükröket, mert ott minden a föld felszínén volt. Ott a fény természetes haladását használták ki. Ariadné főpapnő szentélyéről, a trónteremről, ennek alapján bizonyosodhatott meg, hogy valóban az volt, mert megnézték, hol van az a pont, amit a nap felkeltétől naplementéig megvilágít. Oda került a trónszék. A templomok főoltárai is ezeken a pontokon vannak. Az ilyen pontokat az ókorban is, napjainkban is szent helyeknek nevezik.)

Egy barlangszerű bejárathoz jutottak. Megint az ismert kövek, a küszöb, és a pénzérmék kerültek elő. Viszont a kövek elállták az utat. Úgy voltak a barlang szájánál, hogy ha egy követ elmozdítanak, az egész beomolhat és eltorlaszolhatja a bejáratot. Amennyire be tudtak jutni, az egy előteremszerű helyiség volt. Itt vörös homokos talajt találtak, ami teljes döbbenetükre oly száraz volt, hogy ha meggyújtották volna, akkor meggyulladt volna. Különleges fűszeres tömjénillat is volt bent. Az kézenfekvő volt, hogy a helyiséget tudatosan tartották szárazon, akik ezt építették vagy kiképezték. A helyiségnek volt valami hátborzongató, félelmetes, de ugyanakkor vonzó kisugárzása.
Eddig jutottak, és nem merték tovább bántani a területet. Mit találtak még? Sírokat a későbbi korokból. A köveken feliratokat, rajzokat. Ezek a jelek mind ismeretesek az egyiptomi fáraók sírjából. A fél nap, a kutya jel, és egyebek, amikre már nem emlékszem.
Pánosszal tátott szájjal hallgattuk a mesét, és izgatottan taglaltuk, hol lehet. Egyértelmű volt, hogy a régészek először őszintén be akartak mutatni mindent. Teljes átéléssel beszéltek, távol állt tőlük a riporteri szenzációhajhászási stílus. Majd valaki rákoppintott a fejükre, benyomták a reklámot, és máshol folytatták a történetet. Kazavitinél felismertük a képek alapján a vízeséseket, a patakot a platánfával. De ez nem a hegyhez vezet, ahol a cseppkőbarlang, a kolostor és egy barlangkápolna van, amit bárki felkereshet, aki 5 km földutat megtesz valamely módon.
Reggelig ezt beszéltük Pánosszal. A program felét láttuk csak, ami egy órás volt. Az elejét ő sem látta. A szakemberek a leghíresebb görög archeológusok voltak. A riporter is a legkiválóbb és erre a területre szakosodott. Teljes beleéléssel mondtak mindent. Pánosz a nyáron és az ősszel látta jönni-menni ezeket az embereket a hajón. De nem tűnt fel neki soha. Hiszen a szigetre tényleg a leghíresebb emberek is idejárnak fellépésekre, stikában nyaralni. Jó kis búvóhely ez a sziget mindenkinek. A feltárásokról meg tényleg tudtunk.
Megpróbáltuk beazonosítani a területeket a látott, hallott és az általunk tudott adatokkal. Nem volt egyértelmű. Reggel mi voltunk a mamánál az elsők a kávézásra. Bíztunk abban, hogy más is látta az esti programot, és felcsípünk még valami infót. A mama és Márta, - ő mexikói feleség, Pánosz unokatestvére még 20 éve hozta magával egy tengeri útjáról-, tudtak valamit. De nem voltak hajlandók elárulni semmit. Így cselhez folyamodtunk. Felszerelkeztünk kosárral, késsel, zseblámpával, kötéllel és nagy titokzatosan elvonultunk. De ügyeltünk arra is, hogy titokzatos vonulásunk feltűnő legyen az összes szomszéd számára. Mi megyünk gombászni, mondtuk, mikor kérdezték: Hová-hová?Anyósom még utánunk kiáltott, hogy nem jön a rendőrségre utánunk, és ráfázunk a sompolygásra.
Elmentünk Ágios Joánnishoz. A gyanúnk, hogy valahol itt lehetett az egész. 

Mire alapozódott ez a gyanú? Apósom akkor még az Ostria hotelesek apukájával halászott. Ő akkor nem volt velük, később meg már nem mert velük lenni. Barba Nikos és bátyja egy bárkával kikötöttek Joánnis partjánál, ahol rengeteg ma is a hal. Pihenni akartak, és a tűzrakáshoz hogy fát szedjenek a partról, ott sétáltak és a parti omlást valamiért megbolygatva egy félméteres, kétkarú színarany mérleget, és a múzeum bejáratánál ma is látható nagy márvány madarat találtak. Természetesen sem a halászatot nem folytatták, sem tüzet nem raktak. Még aznap éjjel apósom testvére, Jannis úr, Barba Nikos, Panagis úr akcióba kezdett a műkincsek titokban történő elhurcolásához. Helikopterről kapták a rendőröket. Kincs nincs, csak börtön. Ez a 70-es évek elején történt. Az arany mérleg a párizsi Louvre-ban van azóta.
A katonai hunta volt még ez időben hatalmon, azok által került el a szigetről. A hunta itt a szigeten sok fejlődést hozott. A hunta pénzelte azt az utat, amin ma közlekedünk körbe a szigeten. A hunta kezdeményezésére indultak itt az első ásatások is.
Aliki feltárása, Limenás feltárása 1970-ben kezdődött. Smpoukoucos Kosztasz volt az ásatás itteni vezetője. Ő nem volt szakember, csak befolyásos, és megszállottja e témának. Jó ember hírében állt. Befolyásos és jó ember kevés van, mondjátok. Igaz lehet. De ő tényleg az volt ( már nem él.). Dolgozott sokáig a múzeumban is, mint teremőr. Szerette dédelgetni a megtalált tárgyakat. Ott érezte otthon magát. A fia, aki ma a 60-as évei elején jár, örökölt bizonyos jogokat. Kosztaszt ( mert őt is így hívják), tisztelem, de fenntartásaim vannak vele szemben. A kapcsolatait viszont kihasználom én is. A legbefolyásosabb ember itt a szigeten. A háttérből irányít, de ha rajta keresztül kérek valamit, az ajtók megnyílnak előttem. Sotó fiunk keresztapja. Más közelebbi kapcsolatot nem ápolunk. Miért írok róla is? Ha Limenásban jártok a Hold kapuja ásatásnál, Pán embernagyságú domborműves szobránál, ott, ahol az egykori városfal van, az ásatás közepén van egy parkoló és egy bár. Főleg éjszakai. Télen-nyáron a legkülönlegesebb bárok közé tartozik. Kinek lehet engedélye ilyen helyen egy bárt működtetni? Kosztasznak. Az apa még a jogot megszerezte, amit fiának átadott. Azt azért becsülöm, hogy a hely szellemének megfelelően van berendezve. Tényleg szeretek én is beülni oda. Bár inkább csak télen megyünk el egyszer-kétszer oda. Egy elegáns ókori szórakozóhely. A belső kiépítés, a díszletek, a zene, mind nagyon kellemes atmoszférát adnak. Egy alkalommal hogy tűz ütött ki az üzletben, akkor sok értékes tárgy megsemmisült. De újjáépítették, és a stílust megtartotta. A bár nevét ne kérdezzétek, nem jutna eszembe, de a leírás alapján megtalálhatjátok.
Az országot főleg francia régészek szállták meg. Felszínen, föld alatt és víz alatt. A legértékesebb dolgokat valószínűleg magángyűjteményekbe eladták, sok került a Louvre-ba is, ill. azon múzeumokba, amely országok régészei részt vettek a munkában. Milyen jogon? A hunta keze volt benne. Valószínűleg a talált dolgokkal fizettek a munkálatokért. Jacques Cousteau itt a szigeten és általában a görögök által a legyűlöltebb nevek közé tartozik. Ő volt az ország legenyvesebb kezű kalóza. Törvényes kalóza. Mindent elhurcolt az országból. Neki köszönhető, hogy 30 évig tilos volt a mélyvízi palackos búvárkodás. Ezt 2 éve oldották fel, de most is csak a kijelölt helyeken, bejelentéssel engedélyezik.
A szigetet állandó ellenőrzés alatt tartják. A kikötőparancsnokságnak ma már nem szükséges a gyorshajó a sziget körbejárására, a helikopter sem. Potosban található egy ház, ahol műholdas vevőállomás van. Innen negyedóránként halad a kép horizontonként. Ha valahol történik egy bejelentés a rendőrségre, a tűzoltósághoz, a kikötőpatrancsnoksághoz, a képet azonnal oda tudják irányítani, és minden erőt a problémás helyre küldenek. Így szinte lehetetlen pl. a török és egyéb külföldi csempészhajók kikötése a szigetre. Értem alatta az ember-, kábítószer- és fegyvercsempészetet. Mint már meséltem egyszer, vendégeimmel tanúja voltunk Keramoti kikötőjében, valószínűleg fegyvercsempészek ügyködtek egész hajnalban. Azt hogyan nem látta rajtunk kívül senki arra illetékes, ezt ne kérdezzétek.


Tehát ide indultunk. Szedtünk két kosár gombát, majd hazamentünk. Este volt a nagy show otthon. Hol a mama, hol apósom faggattak bennünket. Mit találtatok? Mi mosolyogva mondtuk, csak gombászni mentünk. Ettől aztán robbantak. Este a mamáéknál gyűlik össze az összes szomszéd. Mindenki azt beszélte, milyen történeteik vannak a kincsekkel kapcsolatban. Mindent megtudtunk, amit akartunk. Márta tavaly gombászás közben majd’ beleesett egy ókori sírba. Másnap, mikor újból odamentek, 4 új sír volt kiásva. Nyilván nem az archeológusok által. Ő többet nem mert Ágios Joánnishoz menni.
Két napig Pánosszal minden reggel eltűntünk otthonról, délutánig. Apósomat és anyósomat furdalta a kíváncsiság. Külön-külön megkerestek bennünket, titokban, benzinpénzt felajánlva, vigyük el őket is oda, ahol a sírokat találtuk. Pánosszal haldoklottunk a nevetéstől. A szülők eddig óvtak bennünket, nehogy bajba kerüljünk, és most ők is velünk akarnak jönni. Gondoltuk, megvicceljük őket. Benyomtuk a két kis öreget az autóba. Apósom hozta a féltve őrzött lámpáját és a kötelét. Nem tudjátok elképzelni, milyen nehéz volt , hogy mi a helyzet komolyságát megtartsuk. Elértünk Ágios Joannisig, és előtte a fenyvesnél leparkoltunk, majd mondtuk, aki akar, az tovább megy, mert mi a sírokat nem találtuk meg, de itt jó gombászterületet tudunk. Mit mondjak, volt szentségelés a szülők részéről. Naplementéig viszont az egész szomszédság számára elég gombát összegyűjtöttünk.
 
E témához zárszóként. Felmerül bennetek, mi lehet igaz ebből a történetből? Nagy Sándor sírja? Ez olyan, mint mikor mi Attila sírját keressük.
Nem tudom. De miért ne lehetne igaz? Azt tudjátok, hogy az egész Mekka az itteni thassoszi márványból épült fel? Kleopátra palotái is az itteni márványokból készültek. Thasszosz az ókorban mérhetetlen gazdag volt. Önálló állam saját pénzzel. Saját aranya, ezüstje, ami az ókorban a legdrágább fémek közé tartozott. Vörösréz, és egyéb fémek, a fenyőfa, az oliva, a szőlő. Hosszú téma ez. Csak a sziget akkori nagyságát hangsúlyozom. Miért ne kérhette volna, hogy temessék el itt? Gyökerei voltak ezen a részen. A legnagyobb ókori hős miért ne lehetne a leggazdagabb szigeten eltemetve? Mit találok rá még érvnek? Verginában jártatok az apja, Filipposz sírjánál? A legcsodálatosabb sír, múzeum, amit valaha láthattok. Aki magánautóval tud közlekedni Görögországban, tegyen egy kitérőt Thesszalonikitől nyugatra Verginába. Kb 170 km Thesszalonikitől. Nem írok sokat most róla. Engem mikor Pánosz odavitt, kívülről egy cseppet sem nyerte meg a tetszésemet. Mérges is voltam rá rendesen, mert tél volt, hideg volt, és kopár, elhagyatott, és egy kietlen síkságon egy földkupacnál megálltunk, és az ő szemei ragyogtak. Ej, gondoltam magamban, mit kell még vele megélnem. Nem csak kalandos, hanem igen büszke makedón származására. Mondja, az ő őse Nagy Sándor volt. Mintha közeli ismeretségben lettek volna. Ha már eljöttünk idáig, be kellett mennem. A föld alatt egy érintetlen halott város létezik. Palotányi sírok, arany és drágakő mindenütt. Évezredek érintetlenségében, hozzáértő kezek által napjainkban feltárva, bemutatásánál nemcsak a biztonságra odafigyelve, hanem a kiállítási módozatra is. A legavatatlanabb személy is egy életre szóló élményt kaphat ott. Ha Filipposz ilyen gazdag volt, képzelhetjük, Nagy Sándornak milyen pompát rendeztek. Tehát elképzelhető, hogy itt van a szigeten a sír. Hogy hol? Kazaviti, Ágios Joánnis, vagy találgatásaink során gondoltunk még Kinirára, az egykori ENIRA ókori városára.

Pánosz e városban élt 18 éves koráig, fent a hegyen Ágios Georgos faluja melletti hatalmas birtokon. Sok mindent hallott a helyről, sok minden tapasztalt. A falu leégett 20 éve, a hegyről mindenki leköltözött. Ma már csak az emlékek élnek, a birtokot is elvette az erdőgazdaság. Csak a düledező kőkalyiba az övéké már. Kérdezitek, ha itt olyan értékek vannak, miért nem próbálják az unokák visszaszerezni ezeket a területeket? Nagyon jó ügyvéd kell hozzá. Az öregek erre képtelenek. A fiatalokról hallottam, hogy sokan elkezdték a terület visszakérésére a bírósági folyamatot. 1928-ban a görögök részéről volt egy területfelmérés. Repülőről történtek fényképezések, arról készült a térkép. Ebben az időben az emberek még csak fent a hegyekben éltek. A légifelvételekről látszanak a telekhatárok. 1945-ben amerikaiak készítettek újabb légifelvételeket. Azok, akik erre szakosodott ügyvédet fogadnak, és be tudják bizonyítani, hogy a kérdéses, akkor művelt terület a dédszüleiké volt, van esélyük , hogy visszakapják az egykori birtokokat. De csak abban az esetben, ha arról örökségi papírjuk van. De kevés mai fiatal rendelkezik ilyennel.Azok, akik fent éltek, kivétel nélkül mind meghaltak, vagy eltűnésük miatt halottnak nyilvánították őket. Hogy tűntek el? A hegyen kutattak. Egy lyukba beestek, vagy bementek, nem lehet tudni. 5 ilyen eltűntje van a Potámia falunknak. Mind 70-80 éves öregemberek voltak, akik úgy ismerték a hegyet, mint a tenyerüket. Az unokáik, - akik 30-50 év körüliek- mind dúsgazdagok. A vagyon eredetéről nem tudunk, nem beszéli senki.

ÍAliki-Simonia. A márványfejtő archeológiai terület.gy a kincskeresés helyett mentünk Alikibe. Oda a nyáron sokszor mentem, de abban a nagy melegben nemigen volt kedvem végigballagni a félszigeten. Zavart a meleg, a tömeg, ill. szeretek az ilyen utakra egyedül menni, hogy elmélyülhessek a fantáziálásban. A nyáron sok mindenkinek sok mindent szerettem volna elmondani e hellyel kapcsolatban.
Szeretem is ezt a helyet, meg szomorú is vagyok, ha nyáron ide jövök. Zavar a sok szemét, dühöngök az „őr” nemtörődömségén, amikor látja, a napozó, fürdőző vendégek e szent köveken napoznak, olykor szeretkeznek mindenki szeme láttára. A neveletlen görög gyerekek az ókori kikötő köveit hajigálják a tengerbe. Ilyen fejetlenséget még nem láttam egy ekkora értékű archeológiai területen.
2 éve hozták rendbe ezt a területet. Kiépítették a szigetkörbe ösvényt. Helyrehozták az ókori színházat. Vizet, villanyt vezettek be a területre. Különféle pontokra ismertető táblát helyeztek el. Megépítették a főbejárati kaput is, a pénztárral együtt, de ott nincs senki. Egy őr szaladgál itt-ott, de mit ér egyedül a több száz emberrel szemben? Ha fizetnénk 3 Euró-t belépőként, mennyivel kulturáltabb lehetne minden.
Alikiről mit kell tudnotok?
 
   

Az ókorban itt volt a legnagyobb márványfejtő központ, ill. kereskedelmi kikötő. A feltárásnak talán még egy tizedét sem végezték el. Amit ma látogathatunk, az a félsziget. Ez a második világháborúig lakatlan volt. Részben nem volt a közelben lakott terület, Potámia 25 km távolságban volt a legközelebbi lakott rész. A háborús években az emberek fent laktak a hegyekben megbújva. Amikor a hunta megépítette az utat, leköltöztek az emberek partközelbe. Igy épültek itt is a II. világháború után ezek a jellegzetes thasszoszi házak. Senki földjére, nincstelen földönfutó emberek halászokká váltak, és ide rendezték be életüket. Az örökösök ma a sziget leggazdagabb emberei közé tartoznak. A kőházikók, mint szállás és taverna működnek. (Döbbenet számomra is, hogy miért nem veszik el tőlük, és inkább egy skanzen falut rendeznének ide be. De ez csak az én meglátásom, ami nem hallatszik el, csak hozzátok).
De visszatérek az ókorra, időszámítás előtti 5-700-as évekre.
A félszigeten egy kúpszerű márvány -fenyvessel borított- hegy volt. A környéke szintén hasonló. Itt kezdődött a legnagyobb márványfejtés. Először az öblökben ill. a környéken. Az öblökben ki kellett képezni a nagy hajók számára kikötési lehetőséget. Tehát először onnan kellett kitermelni a márványt. Hogy ezt hogyan tették? Pontosan én sem tudom. Kivágták a hatalmas fákat, kijelölték a sziklát, amit ki akartak vájni. Megnézték, hol van a hasadása a kőnek, és kis távolságokra lyukakat képeztek, oda beillesztették a fenyőfa hegyét, és megpróbálták azt mélyen befúrni. Közben a fát locsolták, az bedagadt, az így keletkezett feszítőerő lehasította a márványtömböt. Erről különféle pontokon sematikus rajzokat láthattok a területen. Kicsi fülszövegek is vannak hozzá.
Ha ti jobban megértitek, mondjátok el nekünk. Bonyolult a rajz számomra.
Pánosz sem tudta elképzelni, hogyan is működtek. A lényeg az, hogy elhordták a környék hegyeit, ill. a félsziget felszínét és a jobb oldali és hátsó részét teljesen. Az ókori márványfejtésről a megmaradt, medencékre emlékeztető lyukak, lépcsők árulkodnak. Ezt hívjuk ma a mitológiára hivatkozva a Szirének medencéjének.
Maga a kikötő két oldalról volt. Azon a részen, ahol ma van a tavernák többsége, főleg a márványszállítás történt.
Ezt, hogy jobban el tudjátok képzelni, majd a kihelyezett táblák rajzát kellene megnéznetek. Bemutatok egy ilyen táblát, és a kikötés területét.
Nektek, nyáron, ha erre látogattok, nem lesz ilyen szerencsétek, hogy ezeket felfedezzétek. Amikor a tenger 10 C fok körüli és nincs erős széljárás, a tenger vize nagyon visszahúzódik. Így sikerült nekem lencsevégre kapni az egykori kikötő maradványait. Nézzétek meg a terület nagyságát. Pánosz áll a terület közepén. Normál esetben legalább 1 méteres víz fedi ezt a rész, megközelítése lehetetlen. Látjátok, hogy részben a kővágások, kihasítások mentén éles részek maradtak, amik 2 méteres szakadékokat is képezhetnek. A kő felülete most is csúszós, különféle kagylók vannak rátapadva, és mindenhol teli van tengeri sün telepekkel.
Páromat hagytam „bogarászni”, és egyedül mentem a görögül „desztra”-nak és a nevezett hajókikötésre kiképzett köveket megszámolni. Ej, magyarul kellene tudnom ezeket a szakszavakat. Hol vagy István, hogy mondd nekem? Körbeírom.
A hajókat kikötéskor jobbról és balről is ki kell kötni a vastag hajókötéllel.
Látjátok: az egyiknél feltekerték a kötelet, a másiknál befűzték. Több mint kétezer év telt el azóta. Most én hat db ilyen átfűzésre, 8 db áttekerésre kiképzett követ találtam elszórtan ezen a területen. A számuk bizonyosan több volt, de mint említettem, ezek meleg tengervíz esetén víz alatt vannak. Ezek a kőtömbök most 1 méter magasságúak. De gondolhatjuk, hogy 2000 év alatt az állandó víz általi koptatástól mennyit vékonyodott. A sétaösvényen található rajz, és az ezen a területen található kikötőkövek alapján nem volt nehéz gondolatban az eredeti életképet kivetítenem magam elé. Elképzelek 5-6 hajót, és mindenhol nyüzsgő, izzadó rabszolgákat, akik a márványtömbök hajóra emelésével próbálkoztak. Mondják, a szigetet az ókornak ebben a gazdag időszakában akár 2 millióan is lakhatták. Mennyi rabszolga vesztette itt életét, küszködve azon, hogy az akkori előkelőségnek hófehér márványpalotája legyen? Az ő sírjaik hol vannak? Görögország sok részén jártam már, de életemben ennyi sírt még nem láttam. Igaz, a sírok a jóval későbbi korszakból valók, főleg az 500-700 évvel későbbi Bizánc-kori sírok. Sajnos Bizánc korszaka eltörölte a gazdag ókori nyomokat. Ráépült, átépítette, megsemmisítette.
   
 
Az ókori nyomokról a közvetlen környék partvidéke, és a Simonia előtti hegy árulkodik csak.
Aliki és Simona között 2-3 km van. A partvidékéről teljesen biztos, temérdek hófehér márványt hordtak el. Érdemes ott elsétálnotok. Akár napozni is tudtok, fürdésre csak az öböl részt ajánlom. Hosszabban nem fogtok ott tartózkodni, mert a Kavala környéki görög fiatalok több mint 10 sátra van e területeken felverve egész éven keresztül. Ők vadkempingeznek, nyáron mindig folyamatosan ott élnek a sátrakban, de télen is hétvégeken napokat ott töltenek. Nem kell tőlük tartani. Nem csövesek, nem hippik. Egyszerűen élvezik a szabad természetet, búvárkodnak, horgásznak. Az erdőgazdaság és a tűzrendészet őrei folyamatosan szemmel tartják őket. Ezért gondolom, hogy az ősi rabszolgatelep mai sátorosai ártalmatlanok. Bármi rendbontás esetén az őrök elűznék onnan őket. A rabszolgatelepülést egy tábla jelzi a part felé. Romos köveket láttok csak. Le van kerítve. Bemászni nem érdemes, nem fedeztek fel semmi különlegeset, a part szépségén kívül. Amin én felháborodok, ott van egy Kekes Beach nevű szállás is. Nyugdíjazott interpolos a tulajdonosa. Szálloda, magánstranddal az ókori leletek tetején.
Simoniánál találtok még egy táblát is a hegyek felé. Részben a faluba juttok fel, részben az ókori őrvárat látogathatjátok meg. A faluról most nem írok. Az őrvár témája illik csak ide. Két pontról tartották szemmel Aliki kikötőjét és a dolgozó rabszolgákat. Az egyik Agios Joannisnál volt. Itt tábla sem írja. Ma csak a kecskék legelésznek a vár területén.
Simoniánál jelzi a tábla a várat. 3 km távolságra van a főúttól. Csak gyalog vagy jeeppel menjetek oda fel. Bemutatok egy képet, mit találtok majd ott. Tehát a fájóslábúak inkább gondolják meg, felsétálnak-e oda.
 
Ezekből a várakból figyelték az érkező-távozó hajókat. El tudom képzelni azt is, hogy valami jeladás történhetett, egy távoli, érkező hajó láttán. Miért gondolom ezt? Az ókorban bármilyen termék export-importálása csak az uralkodói pecséttel történhetett. Bor, olaj, egyéb esetére, erre külön raktárnak is kellett lennie a kikötői területen. Az árut elő kellett készíteni a raktárból. Az ide-oda szállításhoz idő kellett. Tehát, ha érkezett egy hajó, ebből a két őrtoronyból már messziről láthatták, így mozgósíthatták az áruelőkészítésre kijelölt embereket. Ez biztos így volt. Ezért vagyok megdöbbenve, miért engedélyezik Aliki területét beépíteni. Ott teljesen biztos, hogy gazdag városok is lehettek. Kereskedők élhettek ott a környéken. Mindennek nyomai nincsenek.

Visszatérek megint Aliki közvetlen területére.
Találtam olyan kifaragott márványtömböt, amit ma szintén „desztrának” is használhatnánk. De biztos nem az.
Ez a tömb 3-3 méteres.
Melyik korból, miért maradt itt, ki tudja?
Sétátokat hogyan kezdjétek itt a félszigeten?
Én általában azt szoktam tanácsolni, igyatok meg egy sört vagy egy frissen facsart üdítőt valamelyik tavernában, a felesleges csomagotokat hagyjátok ott, és fürdőruha, valami folyadék, fényképezőgép, fejfedő, kényelmes túracipő, és kezdjetek el sétálni ezen az oldalon a kijelölt ösvényen.
Az itteni képen nem látszik sem az ösvény, amin haladnotok kell, sem a tavernasor. Az ösvényről készítettem a képet. Ez csak azoknak mond valamit, akik már megtették ezt a kirándulást. Ti sem ismertek rá? Nem csodálkozom. A víz most 12 C fokos. Amikor ti itt jártatok, legalább 26 C volt. Akkor csak egy méteres homokfövény látszik, most meg látjátok a partot szegélyező medret. Baleset nem történt, amikor itt fürödtetek, ezt a szakasz úszva tettétek meg, vigyázva, hogy a kövekre tapadt sünöket ne érintsétek.
Az ösvényen a kiindulástól 50 méterre megláthatjátok ezt a jelzést.
Itt haladjatok le a lépcsőkön. Szűz Mária barlangkápolnáját találhatjátok lent a parton.
   
Teljes meglepetésemre, ez a kis kápolna most ezen a téli napon is tiszta, gondozott volt. Senki nem lakik a környéken. Ki gyújthatta meg az oliva mécseseket? Döngölt földpadlója frissen felseperve, sehol egy elszáradt fenyő tűlevél. Az innen 10 km-re levő Mihály Arkangyal kolostorból járhatnak ide az apácák? Elképzelhető. Ez a kis barlang már az ókorban is egyházi célt szolgált. Erről tanúskodik egy–két írás.
Utatokat folytatva szép a kilátás vissza a tavernák felőli öböl részre, ill. a partszegélyről Livadia öböl ormai magasodnak festői képet mutatva felénk.
Ahogy a kanyarhoz értek, ott most van egy elkerített rész. Egy barlang van az ösvény alatt, aminek a teteje omlásveszélyes. Ezután találhatjátok az első ismertető táblát.
Majd ezen a részen sokat fogtok időzni a parton. Itt volt a kikötő.
Itt csak a fehér köveken tudtok majd sétálni. Keressétek fel az Alikiben készült képeket, hogy a nyári felvételeket is megnézzétek. E részről a saját képtáramban legalább 50 különböző felvétel van. Volt olyan vendégem, aki 150 képet kattogtatott el. Tényleg nagyon különleges. Majd innen megint felkapaszkodtok majd a kikötői ösvényre. Ott egy újabb magyarázó táblát találtok majd. Ezt megint érdemes nagyon tanulmányozni. Sok minden kiderül majd az itt folyó életről, de sok mindent nem is értettem. Ezért nem kezdem nektek magyarázni. Mindenesetre döbbenetes munkálatokat folytattak itt az ókorban. A technológiájuk ma leutánozhatatlan.
A kanyar után folytathatjátok az utatokat a part mentén a magaslaton, de a belső hegyi ösvények felé is. Ha a part szélen haladtok, óriási kifaragott márványoszlopokat láttok, ill. a szirének medencéjét. Ott, ha lementek, ügyeljetek arra, hogy csúsznak a kövek. Fürödni e medencékben csak akkor fürödjetek, ha nyugodt a tenger. A szerelmespárokat pedig úgy képzeljétek, mint ha az ókori élet mai szemléltetői lennének.
Itt érek ahhoz a témához, hogy honnan kapta a félsziget a nevét?
Milyen más szerepe volt még e félszigetnek?
Az egyik változat a névre.
Aliki a kikötőben székelő ókori templom főpapnőjének volt a neve. Valós személy volt. A távolból érkező hajókon férfiak voltak. Előfordult, hogy hónapokig hánykolódott a tengeren a hajójuk. Mikor ebben az öbölben kikötöttek, először áldozatot mutattak be a tengerészek Dio… (Tamás, ki volt ez , mert róla itt hallok először?. A nevét is elfelejtettem. Nem Dionisszos, de valami hasonló nevű.), Apollonnak, a szerelem és a költészet istenének, Ártemisznek, a vadászok istennőjének, Hermésznek, a kereskedők istenének, Szelinosnak, vagy ahogy ti ismeritek, Pánnak. Majd egy bájos papnő a szerelmi célokra kialakított cellába vezette a tengerészt egy édes együttlétre.
De Alikinek hívják a tengeri só kitermelés miatt is. A parton a márványfejtés után képződött medencéket, amikor viharos volt a tenger, megtöltötte vízzel az üregeket. A júliusi és augusztusi hőségben a víz elpárolgott, és a megszilárdult kristálytiszta sóréteget kigyűjtötték. Az ókorban nagyon drága és fontos volt ez a só. A mai napig gyűjtenek így sót a helyiek. Ma már csak az olívabogyó-készítéshez használják fel. Sok görög tengerparti települést neveznek Alikinek. Ez sópárló területet jelent.
Sétátok során lassan oda értek, ahol a sziget fárosza, azaz ókori világítótornya volt.  
Egy oszlopalapra emlékeztet ez a kőtömb. Átmérője kb. 1,5 méter. Ez volt az alapja a világítótoronynak. (Tamás, mit tudsz ehhez hozzátenni?)
Innen egy pár méter távolságra van a félsziget leglátványosabb romrésze. Láthattok itt az ókorból, az azt követő kereszténység első szakaszából, de még a bizánci időből is oszlopokat, épületalapokat, és temetőt, amiben kicsiny kőládikó alapú sírok vannak. Találhattok itt egy kőkalyibát is, aminek rácsos ablakán, egy sziklára felkapaszkodva bekukucskálhattok. Ebben az épületben őrzik azokat a kőtáblákat, kereszteket, amiket itt a területen szétszórtan találtak. Minden kor ezt a területet használta, mint a fellegvárat. Koronként más-más szerepe volt. Átépítették, szétrombolták, újból felhasználták az előző korok épületeit.
A sírokkal kapcsolatban több kérdés merült fel bennem. Az biztos, hogy nem csecsemők sírjai. Részemről két magyarázat létezik.
Ha ókori a sír. Az ókorban ugye ismerték a mumifikálás módját. Itt a görögöknél is, de nem használták. Közepes méretű, fürdőkádra emlékeztető, fedővel ellátott kőkádakba zsugorítva helyezték a halottakat. Valami folyadékkal a koporsót megtöltötték. A „fürdőkádnak” az alsó részén volt egy lyuk, amit ha kinyitottak, a folyadék távozott a testnedvekkel. De ez nem ilyen. Ágios Joannis ásatási területén találtak ilyen szarkofágot. De itt másmilyen a sír, vagy a koporsó. Nem tudom, minek nevezzem. A másik változatom, hogy az ortodox vallás szerint kihantolják a halottat két év után, és a főbb csontokat megtisztítják, és kis ládikókba helyezik. Ma, ha bementek bármelyik temetőbe itt a szigeten, a templom mellett találtok egy raktárépületet. Ott a ládában ott vannak a csontok, a ládikón kívül felfestve a név, és a születési és halálozási időpontja. Az jutott hát eszembe, hogy a kereszténység kialakulásakor itt azonnal az ortodox szokások szerint temettek. Eltemettek, kihantoltak, majd a főbb rendbeli emberek csontjait ezekbe a kőládikókba helyezték? Előbb-utóbb kiderítem. Limenásban a Kostas bárja mellett lakik egy idevalósi archeológus, akit régóta meg akartam látogatni, de vagy elfelejtkezem róla, vagy nincs rá időm. De, ha kiderítem, elmesélem majd nektek.
E területről szintén sok képet találhattok az Aliki képtárunkban
A kővel kirakott ösvényen tovább folyatva utatokat, leértek a főkikötőbe.
Ez a terület szintén nagyon látványos. Sok oszlopalap, épületfal, szentélyrészlet épen maradt. Az ásatás még ma sincs befejezve. Sok mindent lezártak az öböl e részén fürdőzők támadása ellen. Az Apollon szentély oldalát vékony homokkővel befedték, hogy védjék a téli esők okozta talajerózió ellen. Véleményem szerint itt az egész területet le kellene zárni. Ha még egy-két évtizedig ilyen tömeg tapossa ezeket a köveket, minden ókori írás elkopik.
Maga az ókori templomok előtti köves terület víz alatt van.
Az, aki tud görögül, egy-két szót ki tud olvasni. Még én is. Az üdvözlő oszlopon, amit én kibetűztem: Békés tenger legyen utadon Thesszalonikibe! Beszélnek üdvözletről, adóról. Nehéz olvasni, mert az ókorban a szavak nem voltak külön írva. Mindent nagybetűvel és egybeírtak. Nem voltak tehát szóközök.
A papnők szentélyének küszöbén női és férfinevek. Amikor először jártam itt, már akkor felfedeztem ezeket a kőbevéséseket. Mérhetetlen csodálkoztam, hogy ez már mindennek a teteje. Ezeket a köveket így összevésegették a turisták. Az meg sem fordult a fejemben, hogy kétezer éves bevésések. Meztelen nőalakok buja testhelyzetben, 40 cm-es fallosz, szív, és női és férfinevek.
Elhagyva ezt a területet, az ösvény jobb oldalán időszámítás utáni 700-ból láthatunk egy tipikus óriási kirabolt sírt. Ezt a sírt a II. világháború idején a nácik találták meg és rabolták ki. Idáig mindig eljöttem a vendégeimmel. Rácsodálkoztunk a sírra. A fedő is és az alap is egy-egy kőtömbből van kifaragva. Ráadásul hatalmas súlyú. Ezt le kellett süllyeszteni. A sír több mint egy méter magas, 2 m hosszú. Minden oldala sűrűn teleírt. Csak szavakat lehet kiolvasni, de bizonytalan, vajon ott kezdődött-e a szó, ahol mi gondoltuk.
A következő állomáspont az ókori színház.
E területnek szintén több szerepe volt.
Az akropoliszba nem mehetett fel mindenki. Az szent helynek számított. Ott csak bizonyos szertartások zajlottak. Az egyház részéről az elöljárók bizonyos kihirdetésekhez idáig jöhettek. Itt történtek tehát az egész területre vonatkozó kihirdetések, törvényhozások.
Használták agorának is. A kikötőben elraktározott termékekből bizonyosan történt értékesítés is. Egyértelmű, hogy ez a terület volt erre alkalmas.
És mint a nevében benne van: ókori színház.
A nép és az előkelők mulattatására kialakított terület. Nézőtér és színpad.
Azt már említettem, hogy ez a sziget főleg görögök nyaralóterületeként ismert. A görög turisták július és augusztus havában töltik itt napjaikat. A helyi dimoszok (önkormányzatok) és faluközösségek meghívására az ország leghíresebb koncertjeit és ókori színházi előadásait szokták itt tartani e nyári hónapokban.
Ennyit tudok hát erről a területről.
Tudom, azok közül, akik most olvasnak, többen jártak itt. Azt is tudom, hogy az ide kiránduló vendégek 70%-a csak a fürdés és egy jó taverna miatt választotta ezt a helyet napi programjának. Volt olyan is, aki elijedt a tömeget meglátva a parton, sarkon fordult és a szállása előtti partszakaszra ment fürödni.
Bízom abban, hogy írásom felkeltette a kíváncsiságukat, és ha megint erre járnak, megteszik ezt a körsétát.
Nem volt szerencsém idevonatkozó idegenvezetést meghallgatni. Nem is ezzel a céllal írtam. Egy élvezetes séta volt a célom.
De még nem értem a mostani mondanivalóm végére.
Pánosszal indultunk ide. Ő is szeretne nektek valamit mutatni.
Ő mit fedezett fel:
Büszkén mutatta, náluk is tud a természet virágot rajzolni. Homokvirágot. Mi ennek az előtörténete?
Amikor most otthon voltunk, kifogtunk Bugacon -17 C fokot is. Az én emberem még ilyen hideget nem látott. A csodálkozása még a Nyíregyháza-Sóstó skanzen-falujában kezdődött -5 C fokban. Egy csőszkunyhó ablakán felfedezett egy jégvirágot. Csodálkozva mutatta. Ki rajzolhatta azt a különleges szép virágot és mi módon tartósítják? És mit keres ez a remekmű egy csőszkunyhón? Mint ahogy a zúzmaráról sem igen hitte, hogy az nem hó, az ablak jégvirágáról sem hitte, hogy a megfagyott pára az. A végdöbbenete Kecskeméten hajnalban történt, amikor reggel 5 órakor a piacra akartam rángatni. Az autónkra ráfagyott az ónos eső. A képződött jég legalább 2 cm-es volt. Azt sem tudta elképzelni, mi lehet. Próbálta a jégvakaróval kaparni. Amikor a jégoldó spryt megvettem, mérgelődött, milyen hülyeségre dobálom a pénzt. Most látta hasznát. Ezek után Szegeden egy nagyáruházban, amikor meglátta a -90 C fokos fagyálló folyadékot, 2×5 l-t vett belőle. Ezt túlzásnak éreztem, de jól jött most a napokban. Csak nekünk nem volt gondunk, amikor itt is beállt a -5 fok. Ha láttátok volna, hogy hencegett a szomszédok előtt!
No, ezért mutatta meg, hogy a görögöknek is van a természet által rajzolt virága.
És nézzétek csak, miket szedegetett az ókori kikötőben?
 
Ezt sztidjának hívjuk. Magyarul: osztriga? Nem volt időm lefényképezni, hogy néz ki eredetileg, mert azonnal megette. Ezt a kőre rátapadva képzeljétek el, mint egy őskőzetet. Ha mozdulatlanul tudod megközelíteni, nyitva van a szája, és az élénk narancssárga belsőt lehet már távolról meglátni. Amint megmozdul a víz, összecsukódik és a terepszíne miatt nehéz újból megtalálni. A lefejtése még nehezebb. A legjobb az erősacélú búvárkés. Egy hirtelen mozdulattal lehet szétfeszíteni, mielőtt be nem csukódik. Nekem az idén a nyár végére sikerült először több év után nem csak felfedezni, hanem 5-6 db-ot kinyitni.
 
A bal felső sarokban  egy fajta szivacs telepet láttok. Nem árulom el minden tudományomat. Tartogatok valami mondókát a hajókirándulásokra is.
A szivacs alatt a kövér tengerisünöket láthatjátok. Ebből is frissiben felbontott és megevett egy-két sünt.
A következő képen a sárga megint egy bizonyos fajta szivacstelep.
Az az aszaltszilvára emlékeztető pedig a fouszka. Mi lehet magyarul? Fogalmam sincs. De nagy kincs! Csak különleges tiszta vizekben található, és nagyon ritka. A szedésük is nehéz. Ennél is ügyelni kell a lefejtésre, meg ne sértsük a belsejét. Minden ehető benne. És a leve nélkül elmegy az íze.
   
Itt megint a fouszkát látjátok. Meglátni és megenni a világ legjobb dolga.
Azért hagyott valamit az asztalra is. A fouszkát látjátok felnyitva. Citrom és olivaolaj kell hozzá, hogy komplettra készítsük.

Ezt már a szülőknek készítettük el.
És a kirándulásunk után ez volt az ebédünk.
A sárga, az sült sajt, Kefalotiriből.
A narancssárga, az a felnyitott tengerisün-tojások felverve citrommal és olivaolajjal.
A feketekagylót már ismeritek.
A másik tányéron a tengeri csigát, és a pitilida kagylót látjátok.
Meg az elmaradhatatlan ouzó.
Tudjátok, hogy erre mit mondanak, honnan kapta a nevét?
Óu, zó!
Enélkül nem élek!

Ezzel a leírással szeretném megköszönni a nagyon sok beérkezett szállásfoglalást.
Bizalmatok fejében én is meg szerettem volna osztani veletek a mindennapjaim világát.
A 4 napos szabadságom miatt valószínű fel fognak torlódni a lekérdezésekkel kapcsolatos levelek.
Sokan vissza szoktatok jelezni a hírlevelek olvasása után. Örülök a visszajelzéseknek.
De, ha csak általánosságot kellene visszaválaszolnom, azt nem tudom, lesz-e időm azonnal.
Tehát előre is bocsánatot kérek, ha először csak a fontos levelekre válaszolok.
Következő levelem a hegyi túra után lesz várható.
 
endeel