Múzeumi tárlatismertetés 2.

Első rész: A görög ókori játékoktól a feltalálásokig I.

Felteszek egy kérdést. Azért teszem, mert talán sokan azt gondoljátok, milyen lusta, ráérő világ volt vagy van a görög világban.
Az egész életüket játékkal töltötték, ahelyett, hogy dolgoztak volna!

Mi kell a játékhoz, azaz a játszáshoz?

Gondolkodás. Ez a legfőbb eleme. Az agyi torna. Ez bármilyen játék alapeleme. Legyen az aktív mozgás nélküli, vagy erőnlétet megkövetelő cselekvéssel járó. A hitnek legalább ekkora szerepe van. Hitét erősítette a játékban a győzelem. A templomi szertartások szerves részévé kellett válnia a játéknak, mert az Isten tisztelete, félése, de szeretete is fontos volt. A templom és a játék tehát egymástól elválaszthatatlan volt. Ha kedv nélkül játszunk, győzhetünk? Kicsi az esélye, hogy mi legyünk a legjobbak. E három dolog megléténél kialakul a páthosz, azaz a szenvedély. Ha már ez is megvan, akkor sokszor tesszük azt a folyamatot. Tehát gyakorlunk. A gyakorlat adja a kitartást és a nagyobb tudást. A játékos a játék jellegétől függően erősítette magát. Öntudatát, lelki-testi erejét, hitét, közösségi kapcsolatát, kombinációkészségét.  Mi mindenhez kellenek ezek? Teljesen mindegy, ha mára vagy a régre gondolunk. Ezek nélkül az ember megbetegszik, és cselekvőképtelen lesz. Ezek birtokában minden lehetséges. Megnyerhettek egy háborút, felépíthettek bármit, meggyógyulhattak vagy nem betegedtek meg. Tehát szabadként élhettek. Jókedvűen és derűsen.

A tudós filozófusok ezért írták elő, hogy a gyermek a fogantatás pillanatától kezdve 7 éves koráig játsszon. Ez utána olyan életformájává változott, mely segítette élete végéig.

Játsszunk hát tovább!

Labdajátékok
Régen és ma azonos módon használják. Hasonlóan, mint napjainkban, de akkor szövetből, bőrből volt varrva. A gyerekek egyedileg vagy csoportban labdáztak. Játszottak a mai kosárlabdához hasonlót. Feldobással és kosárba találással. A kosár lehetett szövetből, de akár kerámiaedény is. Lehetett magasra vagy a földre dobással játszani. Fejeltek, passzoltak, cseleztek. Lehetett kézzel, lábbal vagy egy bot használatával irányítani a különféle méretű labdákat.


  A kosárlabdázás igen látványosan és akrobatikus módon történt. Egyvalaki tartotta a kerámiaedényt. A célba dobó egy másik fiú nyakában ült és onnan kellett az edénybe dobni a labdát.


  A hokijáték is már az ókorban nagyon népszerű volt. A mai hokijáték szabályai valószínűleg az ókorban játszottak alapján alakultak ki.


A célba dobásnál tíz dobást tehetett minden játékos. Az nyert, aki a legtöbbször talált a kör közepébe. A kör lehetett rajzolt vagy valamilyen kő- vagy kerámiaedény, amelyen körmértékek voltak.A nyertes határozhatta meg  a következő menetnél a célba dobás távolságát.

A labdát magasra dobták a több játékos között, úgy, hogy közben egymást lökdöshették, el kellett kapni a labdát. Ez kamasz gyermekek játéka volt.
Dobó játék történhetett tengerparton is, mint ahogy mi a kővel “kacsázunk.” A játék lényege itt is azonos, hogy a víz felszínén kellett a kagylónak többször felugorva siklani. Az nyert, kinek a kagylója messzebbre kacsázott. A játék neve epostrakizmos. Ezt valószínűleg a tengerben lehetett könnyebben játszani. A sós víz felhajtó ereje segítette a fentmaradást. A kagyló biztosan zárt, élő kagyló lehetett.

A kisfiúk kedvenc játéka a lovacska, vagy a kocsis lovacska volt, hol a kocsi kettő vagy négy kerekkel rendelkezett és ezt húzogatták a gyermekek mindenhol.   

A nagyobb gyermekek már fából  készült kocsikkal kocsikáztak. Vagy egymást húzták, vagy kutyát kötöttek a kocsi elé. Gyorsasági, ügyességi csoportos játékként használták.

A lovacskázás állhatott bonyolultabb ügyességi játékból kocsi nélkül. Ezek mind a fiúkat készítették fel a harci életre.

Ippadának nevezték a következő játékot. A képen látható módon egy fiú felugrott a másik fiú hátára, az őt fogó szemét befogva. A fiú, ki a másikat vitte, a hátán levő fiú behajtott lábát lefogta. A játék hogyan folytatódott?  Egy harmadik fiú köveket helyezett maga elé. A háton cipelt fiúnak irányítani kellett az őt cipelőt, hogy az odavigye őt a kőhőz, amelyet el kellett rúgnia. Ez nagyon nehéz volt, hisz terhet vitt magán és nem látott. Egyensúlyoznia is kellett, és nem volt szabad leejtenie terhét. A képen látjuk, hogy az ábrázolás meztelen fiúkat mutat. Ez esetben mindig bajnokságról volt szó. Léteznek e játék ábrázolásáról ruhába öltözött lányok képei is.

Tehát mind kettő nem lovacskázhatott.

Még egy bonyolultabb ügyességi játék az osztrakonta, melyet szintén csoportosan játszottak, hol dobni kellett, majd futóverseny is volt, és a végén csacsigolással fejeződött be. A játékhoz kettő kagyló és legalább négy játékos volt szükséges. A kagyló felső oldalát napnak nevezték. A belső részét éjszakának. A négy vagy több, de páros számú játékos kettő csapatra oszlott. Kettejük közé egy vonalat húztak. A vonal mentén elhelyezkedett a két csapat, az egyik feldobta a kagylót. A feldobó  felkiáltott, nappal vagy éjszaka. A másiknak ezt ki kellett találni. Aki vesztett, annak a kagyló leesésekor menekülnie kellett. Az őt üldözők, mikor elfogták, a vesztesnek hátára kellett vennie a győztest és újra a játék színhelyére kellett cipelnie. Majd kezdődhetett újra a játék.

A lányok kedvenc játékai a fából vagy agyagból készült babák, figurák. Általában  ruha nélkül voltak, volt, hogy minden figura testrésze merev, de készítették mozgóra is a testrészeket. Így valószínűleg léteztek babaruhák is, melyekkel a gyermekek a bábuikat öltöztették. Ezek szolgálhattak a mai Barbie babaként, vagy játékbabaként. Ezekkel játszva felkészíthették a lányokat a családi életre, az anyai szerepre. De léteztek fiú figurák is. Ez esetleg fiú játék is lehetett, akár hadi öltözékbe öltöztetve, vagy egy-egy csata eljátszására.

Ügyességi játék volt a hulahopp karika. A lányok testedzésre és csípő csinosításra derekuk körül forgatással használták. Fiúk és lányok részére lehetett ügyességi játék. Méretei változóak voltak. Lehetett fából vagy vesszőből.

A lányok használhattak egy botra erősített színes szalagot. Azt használták a karikákhoz is. De a bot önmagában is, a kendőcsíkkal is létezett. Táncoltak. A táncban volt  lépés, járás, futás, szökkenés, szökdelés, ugrás, felugrás, tehát akrobatikus mozgás minden fajtája. Ezekből következik is, hogy nagyon sok ma is ismert tornaszer és a sportág mennyire régre vezethető vissza. A torna történetét az ókori görögökhöz szokás kötni, bár létezett már az ókori Egyiptomtól az ókori Kínáig és egyéb  ősi népeknél is. A krétai kultúrában is találni sport témájú ábrázolásokat, például bika szarvai között átszaltózó tornászokat. Ezzel együtt a sporttorna valójában az ókori görögökig vezethető vissza, akik különös figyelmet fordítottak a fizikai állóképesség fejlesztésére és szinten tartására. Minden városban volt gümnaszion (tornacsarnok), ahol a férfiak gyakorolhattak. A futásokból, ugrásokból és dobásokból álló mozgásrendszert palesztikának nevezték.

Az arisztotelizmusről: A szabad polgárnak egy "ép testben ép lélek " modellnek kellett megfelelnie. Ez a fogalom Arisztotelésztől származott. Ő rengeteg kiadványt írt erről. Véleménye szerint a test, mellyel rosszul bánnak, fokozatosan haszontalan lesz. Egy ellentét ugyan létezett e korban. Kimondta azt is, hogy a sport nem illik szabad emberhez. De a torna nem csak a testmozgás. Torna alatt megkülönböztette a gondolkozást is, mint agytorna, amely a lélek kialakulásához is hozzájárul. A szabad ember számára tehát nem a test, hanem az elme mozgását helyezte előtérbe. Az edzett test egészséges test, egy ilyen testben a lélek termékeny talajt kap - vallotta Arisztotelész.  

A kosárlabdázás is az ókori Görögországból származik. A "calisthenics" névnek etimológiai görög gyökere van, és az ókori görög szavakból származik: a szépség és a szépség, azaz az erő (fizikai és szellemi).

A testedzéseket vigyük tovább a katonai élet gyakorlatára. A spártaiak és  Nagy Sándor hadseregének testedzéseinek hatalmas híre volt.

A spártaiak perzsai háborúja Xerxes hadával i.e. 480-ban történt. A spártaiak kiképzése is igen különleges volt, kitűnt az egész ókori birodalomból. 7-től 18 éves korukig képezték a gyermekeket. Minden egészséges spártainak, legyen az fiú vagy lány, egyaránt részt kellett vennie a harci kiképzésekre szolgáló testedzéseken. A lányok kiképzése nem annyira a háborúzásra szolgált, a kiképzés eredményeként azt várták el, hogy a leány, aki anya lesz, egészséges, erős, harcra termett gyermeket szül majd. Hogy mindkettő nemet azonosan szolgálja a testedzés, az igen összetett volt.  A gyermekek csoportos edzésein nemi elkülönülés nélkül volt birkózás, gerelyvetés, vagy a művészi jellegű mozgás, mint például a tánc, ritmikus gimnasztika. A spártaiak a háborúik által olyan hírnevet szereztek, hogy ők a háborúra születtek. Nemcsak jó katonáik voltak, kik kitartással, bátorsággal, erővel bíró harcosok, hanem nagy  esztétikai értékkel is rendelkeztek. És ahogy az évszázadok során kiderült, a spartanizmusra az egész világ a mai napig csodálattal tekint.     

Az ókori világ egyéb országai vegyesen fogadták ezen kiképzési formákat. Perzsa kémek jártak Nagy Sándor csapatában is és a spártaiakat is kémkedték Xerxész emberei.  A spártaiakat a perzsa kémek ritmikus gimnasztikai elemek táncolása közben lesték ki. Nagy Sándor katonái egy nagy harc előtt kosárlabda játékot játszottak. El lehetett képzelni az ellenséges megfigyelők megdöbbenését e szokatlan látványnál. Az ottani kiképzéseket látva nevetséges, lányos és gyenge  jelzővel illették ezeket a görög kiképzéseket és a katonáikat. A valóság azonban megcáfolta őket. A görög seregek győzelmeinek jó része sokszor e tornaedzéseknek is köszönhető volt.

Az ókori görög asztali társasjátékok

A szellemi tudást és nagy logikát igénylő játékok istennője és védője már nem Hermesz, hanem  a bölcsesség és igazság istennője, Athéné volt, aki  Zeusz elméjéből pattant ki. Sok kerámiavázán, melyen az asztali játékokkal való ábrázolást láthatunk, a játék vezetőjeként vagy kísérőjeként Pallas Athene van feltüntetve.

Az Akropolisz templomainak padlóján és lépcsőin több mint 50 féle kőbe vésett játékot azonosítottak a régészek a restaurálás során. A játékokkal szórakoztták magukat gyerekek, idősebb gyermekek, de felnőttek is.  Ez így lehetett a legősibb időben is a gyermeknél vagy felnőttnél. Bármennyire is furcsa, az összes korosztály játszotta a ma ismert asztali társasjátékokat. Az Akropoliszon belül mindenhol. A legszentebb szentélyben, templomban, de még a a Szent Szikla templomainak lépcsőin és padlóján is.

Az ókori athéniak sok órát töltöttek a Parthenon lépcsőjén játékokkal. A lépcsőn vagy egyszerűen a padlón vagy földön ülve  sakkoztak, dámáztak, vagy egyéb asztali társasjátékot játszottak.  Egész Athén területét és a saját házukat az emberek igazán otthonuknak érezték, és felszabadultan kedvükre használták.  És házuk is nagyon sok volt. Első ránézésre azt is gondolhatnánk, hogy ahol épp kedvük szottyant, ott játszottak. Bárhova kőbe vésték a játékokat. Legyen az stratégiai vagy ügyességi játék. A rossz dolog az ebben, hogy nem tudjuk azokat időrendi sorba szedni,  "mivel ezek a játékok időtlenek" azaz minden időben léteztek. Az athéni területen feltételezhetően a mükénéi időkből indulva és a mai időszakra elhúzódva léteztek ezek a társasjátékok. Ezt azért  hangsúlyozzuk, mert összességében a görög ókori leletek életkora  az i. e. 3500-ból származik.  

De a legtöbb a mükénei időszaktól. A társas asztali játékok legtöbbje azonban itt főleg Athénban, főleg az Akropolisz területén található. Csak az Akropoliszon belül ezen játékok száma 50 felett van. És a feltárás még ott sem teljes. Egy-egy területének feltárása szakaszosan történik. Így ezen játékok száma minden bizonnyal bővül. A feltárók próbálták megfejteni, hogy hol mennyi kőbe vésett játék van. Egy sakkhoz hasonló szisztémát vélnek felfedezni a történészek. Tehát mégsem kedvük szerint helyezték el a játékokat. A játéktípusok és annak északi, déli vagy egyéb égtáj szerinti elhelyezése megint megfejtendő rejtvény a régészek számára. Azt is feltételezik a régészek, hogy e játékokat csak felnőttek vésték kőbe, a kőlépcső vagy padlózat megmunkálása miatt. Így nagy a valószínűsége, hogy felnőttek játszották azokat. Azonos játékok kővéseteit találtak az Erechtheionban és a Propylaea-ban, valamint a Hephaestus  és Eleusis Propilon templomaiban.

A mai dámának megfelelő játék  a Parthenon nyugati oldalán található, az északi második és harmadik pillér között.  Nem sokban különbözhetett a szabálya a mai játéktól.  64 mezőből állt, 8x8-as  és 16 koronggal játszották.

A sakk játék
A sakk játék kialakulását többen többféleképpen magyarázzák...
A sakk története a legendák világába nyúlik vissza. Az ismert mese szerint egy brahmin találta fel a sakkot. Jutalmul a rádzsától első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért, mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira a játék szabálya szerint képletesen rátehető: az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön.

A sakk legelső eredeti értelmezése egy 4 éves naptár képe lehetett, melyet 72 kockára osztottak. Ez egy bonyolult matematikai képlet. 72 perifériás vonal 72 időszakot 20 perc, azaz 24 órás napot jelentette. (72x20 = 1440 perc = 24 óra x 60 perc = egy 24 órás nap).
Egyesek a fáraók mellett talált figurákból következtettek arra, hogy az egyiptomiak voltak a feltalálók, ám ezek a bábok két másik, ókori táblajátéknak voltak a maradványai. Egyes sakktörténészek sokáig az ókori Görögországot tartották az őshazának, míg mások Babilóniát és Kínát, legújabban Indiát emlegetik.
A sakkot az ókori görögök Kréta sziget területéről i.e. 1600-ból ismerték meg a minoszi kultúra alapján.  Kréta lakói jól ismerték  ezt a szórakoztató sportot, és  a királyi család kedvenc tevékenységei közé rangsorolták. Amikor 100 évvel ezelőtt  a brit régész, Sir Arthur Evans feltárta Knossos régészeti lelőhelyét, ott lenyűgöző leletet, a "Mega Zatrikon" néven sakktáblát és figurákat is talált. A sakktábla elefántcsontból készült és több réteggel bevonva,  kék színű kővel, melyen üveg és vékony aranylemez  borítás volt. Öt bábut találtak, melyek szintén  elefántcsontból,   104x61 mm nagyságúak voltak. A királyi játék neve  "Mega Zatrikon" azaz "Zatriki útvonala" néven lett ismert. A Zatrikon szó egyértelműen ősi görög és etimológiailag két igéből származik «ζω για να κινώ» azaz élek, hogy mozogjak.

A báboknak a rendje a korabeli hadsereg rendjét utánozta. Achilles és Aia galamb figurákkal játszottak.

A sakkjáték nagy ősi képviselői: Palamidis, Achilles, Aeas Oleas, Evoulos, Amphis, Alexios, Terssitis, Aiantas Salaminios, Protesilaos, Platon, Alkiviadis, Periklész, Nagy Sándor és katonái, Xenophon, Odüsszeusz és Penelope és sokan mások.

Így jutottunk el a bölcsőtől az immár nagy matematikai, logikai és kombinációs tudást igénylő játékokig.

Innen még persze van egy pár lépés a játékok világából  a komoly feltalálásokig.
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel