Augusztus 31-én este 7 órakor indultunk Székkutasról, Röszke 70 km. Sima átjutás, naná visszafelé nem lehet csak olyan egyszerűen jönni. Elkezdett szemerkélni az eső csak annyira, hogy az ablaktörlő lapátnak a gyors sok, a lassabb fokozat kevés volt. Első megállásunk 22 órakor NoviSad utáni OMW kút, csak egy keveset pihiztünk, majd Nis előtt is szintén egy OMW kútnál hajnali egy órakor. Az út teljesen simán ment, forgalom sem túl nagy ilyenkor, a rendőr is kevesebb. 3 óra 35-kor értünk a szerb-macedón határra. Ahogy haladtunk Macedónián át, úgy hűlt a levegő. 5 fok, gondoltam, jó hogy hoztam kabátot is, fel is vettem. A nap aztán jó későn kelt fel, arra emlékeztem, hogy 4 óra után volt a napfelkelte. Na igen, de 2 éve július elején utaztunk. Így kicsit hosszabb volt az éjszakai utazás.
Fél hétkor megérkeztünk a görög határra, előre mentünk és simán át is tessékeltek. Előtte benéztük a Duty Free Shopba. Olcsóbb az ouzo. Tankolnunk csak Macedónia közepén kellett Makpetrol kúton, kártyával, és még a WC is tiszta volt.
Végre Görögországban voltunk. Szaloniki kikerülés remekül ment, csak utána a navigációs rendszer elfáradt ( vagyis én), így véletlenül Halkidiki felé vettük az irányt. Mikor rájöttem, nagyon rosszul esett. Ági erre azt mondta, hogy nem baj az, szép a vidék arra is.
Ezek után átvettem a vezetést, Keramotiig meg sem álltam. Komp előtt egy kis frappe, sör és cigi. Azt a hajót fogtuk ki, amelyiken Ági férje a kapitány. Soha nem láttam őt, de amikor ő meglátta a magyar autót, mondta, hogy dere magyar, dere. Rögtön tudtam, hogy Pánosz az. Jó érzés volt, hogy örülnek nekünk.
Végre Scala Potamia, betoppantunk a szállásra. Szegény Efiék éppen sziesztáztak, én meg kirobbantottam őket. Minden elismerésem az övék, mert pillanatok alatt hoztak gyümölcsöt, kávét, sört. A nagy fügefa alatt beszélgetni kezdtünk, 3 féle nyelven. Mi is megkínáltuk őket egy kis hazai ezzel-azzal.
A barátnőmnek -akik egy pár órával később érkeztek- éppen aznap volt a szülinapja. Meglepetést készítettünk - a gyerekeink transzparenst rajzoltak még otthon-, amit Efi férje és fia készséggel segítettek felrakni, miután megértették, mit is szeretnék. A meglepi sikerült.

 

Második nap. Scala Potamia. Reggel meglátogattuk a kedvelt pékséget, teljes elégedettséggel faltuk a pitéket, utána egy kis füge és így tovább.
Harmadik nap: Még mindig strand, továbbmentünk a Paradiso Beach-re. Kellemes fürdőhely, árnyék is van, csak a sok darázs volt zavaró. A kislányomat meg is csípte illetve harapta. Mert ezek a darazsak a húsra mentek. Mindig hagytunk nekik a tányérunkon egy kis darabot, azzal elfoglalták magukat, míg akkorára nem rágták, hogy fel tudtak vele szállni.

 

Negyedik nap: Aliki. Az idő aznap nem volt  a legjobb, de legalább kirándultunk, bejártuk azt a kis nyúlványt. Csodálatosan szép hely. Éppen dagály volt, így annyira nem látszottak a medencék, de magával ragadott minket a látvány.
Vasárnap, ötödik nap: Limenas, bazározás.
Már nem is tudom, hogy melyik napon, de Panagiaban is eltöltöttünk egy estét. Nagyon bájos kis falu. Már besötétedett, mikor felfedeztük a patakot és egy kicsit feljebb a kis vízesést. Néha annyira giccses dolgaik vannak, hogy az már azért szép. A fák üregeiben a fények, a mindenféle virágtartó, a kicsit hanyag építészet azt az érzést kelti bennem, hogy így jó ahogy van.
Géza barátunk meghívott bennünket egy kis tavernába ott Panagiában, mondta, ezt nem szabad kihagyni. Én nem is szívesen ültem be, mert kicsit "kocsma "jellege volt. Aztán mégis, és utólag azt kell mondanom, hogy kár lett volna kihagyni. A tulaj - mi csak úgy hívtuk: kisöreg - már a leültetésnél nagyon határozott volt, italt nem azt hozott, amit kértünk, hanem ami volt. Az étellel is így tett, hozott souvlakit meg friss szardíniát és görög salátát. Az egyik törzsvendéget gyorsan elküldte, mert valami elfogyott. Jorgosz hozott olívabogyót. Közben a kisöreg nekilátott a souvlaki sütésének, amit azzal kezdett, hogy leborította a földre. Nem baj, úgyis megsütjük. Majd ezt két tányérban hozta, pedig csak egyet kértünk. Közben olyan kedves volt az egész, és nagyon jól szórakoztunk. Miközben vacsiztunk, a kisöregek görög nyelvleckét is adtak.

Hatodik nap: Piac Prinosban. Pont ilyenre számítottam. Némi zöldség, gyümölcs, amit az árusok egymást túlkiabálva próbáltak eladni, és a rengeteg ruha, ruha és ruha. A párom vett egy cipőt 10 euróért, lehet, hogy bőr, lehet, hogy nem, de ugyanazt a cipőt Limenasban 35 ért láttuk.
Kitaláltuk, ha már elindultunk ezen az úton, menjünk el a szobrászhoz, útközben pedig megebédelünk Limenariaban, ahol 2 éve. Limenaria más, mint Limenas, más a hangulata. A város után egy kicsivel dolgozik a szobrász. Sajnos most nem tudott a gyerekekkel foglalkozni, kicsit csalódottak voltak . Végül mégis körbejártuk a szigetet.
Hetedik nap, kedd: Barátaink elmentek Ágival jeep túrára. (Hogy mi nem mentünk, annak több oka is van.) Átmentünk a Golden Beachra, de most nem tetszett, egyrészt mert nem volt annyira jó idő, nagyon fújt a szél. Abban a tavernában, ahol máskor is ettünk, most nem voltak igazán barátságosak. Így már hamar hazamentünk, pedig megakartam várni, míg odaér a webkamera. Aznap pihengettünk, vásárolgattunk a helyi kisboltokban, kavicsokat gyűjtöttünk.
Szerda: Némi fürdőzés után ismét a főváros a célpont, hiszen ajándékokat kellett vásárolni az otthon maradottaknak, na meg persze magunknak. Vagy beteltem azzal a sok csecse-becsével, amit árulnak, vagy a mennyiség és a minőség is romlott,  de kevés olyan dolgot találtam, amit meg is vettem volna. Azért a lányommal mindig ugyanazzal a lendülettel vágunk bele a suvenir vásárlásba. A gyermekeink már nem túl picik, az én lányom 12 éves, de amikor meglátták a parton a díszesen kivilágított körhintát, mindjárt mentek is  két kört 2-2 euróért. Persze pacin ültek, mert a lányok lóbolondok.
Az utolsó napokat már a kellemes pihenésnek szenteltük, szívtuk magunkba a tengerillatot és a finom napsütést. Csütörtökön már olyan meleg volt, hogy sütötte a lábunkat a homok. Paradiso Beach-en ideális a part, van homok, van árnyék, egyszóval kellemes.
Eljött az indulás előtti nap. Lelkileg mindenki próbálta magát felkészíteni a hosszú útra. Még egy utolsó roham a boltokba, amiket meglehetősen kifosztottak eddigre, hiszen ott is vége lesz a szezonnak, náluk is kezdődik az iskola.
A párom aggodalmaskodott, hogy reggel mozogni fog a tenger és ő bizony nemigen szereti. A barátunk autója alig akart indulni, a gyerekek nyafogtak, hogy maradni akarnak, szóval elég nyugtalanul aludt a csapat.
Ébresztő 4 órakor, hogy az első komppal átkeljünk a szárazföldre. A barátunk jelentette, elindult az autója,  a szél is fújt, úgyhogy jó esélyünk volt arra, hogy a tenger is hullámozzék. Nos, a párom félelme bejött és az enyém is. Borzasztó érzés a tengeri betegség, senki nem visított csak én. Nagyon hosszú 40 perc volt. A párom végig a korlátot fogta. Végre megállt a hajó, de a hazafelé vezető útra rányomta a bélyegét.  Kb. 2 óránként váltottuk egymást, mert alig bírtunk ébren maradni, ilyet még nem éreztem. A visszaúton sem történt különösebb esemény, leszámítva a magyar határ előtti 2 óra várakozást. Ilyenkor az embernek minden baja van már, és már csak 70 km választ el az ágyamtól és nem engednek.
22 órakor hazaértünk.
Összegzés: Ismét kellemesen töltöttük ezt a 10 napot, jól esett a görögök kedvessége, vendégszeretete. Ettünk, ittunk  mindent, ami után vágyakoztunk egy vagy két évet. Sőt, szeretnék még visszamenni még egyszer, mert egyszerűen jó.
Ui: Tapasztalataim azt mutatják, hogy volna mit tanulnunk a görög néptől.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel