Kalandozás Orfeusz földjén - 5.rész
 
Hétfőn reggel, mire összecsomagoltunk, előkerült egy „személyzet” (családtag volt vagy alkalmazott, nem derült ki), aki ügyelt, nehogy fizetés nélkül lépjünk meg. Szép kényelmesen elindultunk, Keramotiban kompra szálltunk, Potamiában a Halkiásznál bevásároltunk, aztán megérkeztünk az Ifigénia-házhoz. Az egész idő alatt az az egy szeplő hagyott foltot, hogy a nyár végére már kilyukadt úttesten szépen elakadt az autó, az udvarba is nehezen sikerült bevonszolni, a följebb látott vízmosásokon a megrakott kisautó végképp nem ment volna föl, én reszkettem, mikor tör ki a vihar. Kiürítve persze már felszaladt az olajfák alá.
Efi és Mákisz ritka kedvesek.
A ház tele volt magyar vendégekkel, Ági mindig jött, és gondos kotlósként mindenkit a szárnyai alá igazított.
Reggelenként mentünk le úszni, akkor még senki más nem volt a vízben. (Megütköztem a napágyak sűrűségén – ez azért már túlzás, engem taszított. Ennyire elüzletiesedni...  )
  crying

Megnéztük a szigeten azt, ami tavaly kimaradt. Aliki márványbányáját, a tavaly kimaradt belső falvakat, Limenasban a városban szétszórt romokat. Terveim között szerepelt az akropolisztól a hegygerincen a többi emlék végigjárása – de az Evreokasztrónál a bár fölött épült kápolnához felmászva megállapítottam, belőlem már nem lesz kecske, mászásból ennyi elég volt.
Én sem figyeltem meg, hol fogadnak el bankkártyát – Limenasban több üzlet ajtaján is láttam, Sk. Potamiában a Melida utcáján a közepén lévő sarkon található Athina ajándékboltnál láttam a jelzést.
 
Öt nap pihenés után ismét vettük a sátorfánkat és továbbálltunk. Keramotitól a főútra jutva keletre, Xanthi felé tartottunk. Útközben van egy benzinkút, ami az előjelző táblákon azt is jelzi, hogy elfogad bankkártyát. A kút illetve a társaság neve nem ugrik be. Bőségesen tankoltunk, 40 euró fölött, és meglepetésre kaptunk ajándékba két tányért!
Keresztülverekedtük magunkat Xanthi belvárosán, és a hegyek közti úton már ki voltak téve táblák, hogy „Karyon”, a szállásunk arra és ennyi km. Végül megérkeztünk oda.
 
Ahogy kerestem szállást a hegyek között, ezt elsőre elvetettem, mert különálló kis házakból áll, amik hatszemélyesek, gondoltam, az nem nekünk való, csak lesz kétágyas szoba. De nemigen válaszoltak a szállások, vagy annyira magas az ár, amit megjelöl a neten, hogy nem is foglalkoztunk vele. Aztán a levelekben írt árak is elég borsosak voltak, már ha kegyeskedett a tulaj válaszolni több hét múlva. Végül megkérdeztem ezt is (www.karyon.gr) , (és http://www.bestofxanthi.gr/detail.php?id=684&catid=152) rövidesen válaszolt, hogy egy napra 70 euró, több napra 60. De végülis komplett egész házak. Sikerült lealkudni 50-re. A mi bukszánknak az is magas, de egy önálló, teljes házért nem sok. Nem tudom lefordítani a görög kifejezést, nem hotelként mondja, hanem talán turistaházat jelenthet. De ezek összkomfortos, teljes házak.
Hat ház van a telken, hatszemélyesek (két rendes hálószobai ágy + két kihúzható kanapé ), az egyik épület 8 fős. Gyorsan elmondom a negatívumokat is : az egyik a napelemes melegvíz. Utolsó nap már rossz idő volt, jól esett volna meleg vízben dagonyázni egyet, de csak cicamosdásra futotta. A másik a világítás. Tele van a ház rengeteg világítótesttel meg kapcsolóval, de egyik sincs célszerű helyen, és összességében elég gyatra a fényerő. Plafon nincs, a tető faszerkezete látszik, ami érdekes és szép, de bár a hálószobát leválasztották vékony fallal meg szekrénnyel, felül nyitott, úgyhogy a szeparálási szándék kissé félresikerült.
 
Nos, szóval mentünk a táblák után. A falu közepén kissé megtorpantunk, de megtaláltuk a nyilat és az utat. Valahol, valahogyan működhet az őskortól használatos hírterjesztés, jeladás. Egyszercsak elhúz mellettünk egy autó, mint a veszedelem, megelőz, és befordul a kapun. Hát akkor arra van a bejárat, menjünk. Mire kikászálódtunk, a másik autóból is elővarázsolódott egy rettentő termetű némber és fogadott minket. De nyomban jó barátságot kötöttünk, mivel az ő autója is pont ugyanolyan, mint a mienk. Végig nagyon kedves volt. Segített becipelni a csomagokat (egészen a házak mellé nem eresztik az autókat, helyesen), a legnehezebb pakkjainkat is úgy kapta föl, mint a pelyhet. Eleinte sűrűn ott sertepertélt, de aztán látta, hogy nem kérünk semmit és nem teszünk kárt, elmaradt. Bár valami mesterember dolgozott ott a telken, szemmel láthatóan még nincs minden készen. Az első két nap voltak vendégek egy másik házban is, utána magunk maradtunk teljesen.
Ezt a helyet tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek, akit ezen a vidéken érdekel szállás. Angolul is, németül is beszélnek, és főleg válaszolnak az emailre. Télen is működnek.
Teljesen a falu szélén van, hallható a csönd, és harapni lehet a levegőt. Kilátás a falura és a hegyekre. Nagyon jól éreztük magunkat! Hatalmas teraszok veszik körül a házakat, asztal kint is, bent is... semmi kedvünk nem volt az olvasnivalóhoz, csak ültünk, bámészkodtunk, és élveztük a szó szerinti semmittevést. Első este telihold volt... a következő estéken jött az eső, csak ültünk és néztük, hogyan villámlik a hegy mögött és hogy jön egyre közelebb és mekkora istennyilák csapkodnak...
  smiley
Érkezés utáni napon csak könnyű, diétás kirándulást tettünk. Megnéztük a szomszéd falut, Kato Karyofitot (rájöttem, hogy görögül az Ano felsőt jelent, a Kato meg alsót – mint Alsőörs meg Felsőörs), a következő faluba viszont már csak földút vezetett föl – ott állítólag csak hatan laknak. (A térkép, amit vettem Thrákiáról, felsorolja a falvakat is, lakosságszámmal és tengerszint feletti magassággal. Vannak kihalt falvak is, és vannak, ahol 6 meg 4 fő lakik... A „mi” falunknak 159 fő a lakossága. ) Valahol arrafelé is kell lenni egy kis kőhídnak, de a folyócska fölötti rész nagyon buján be volt nőve növényzettel és meredeknek tűnt a partja, próbálkozásunk elhalt, mielőtt megszületett volna.

Majd átmentünk a szomszéd völgybe, és földút helyett aszfalton kanyarogtunk föl a hegyre. Ezt úgy képzeljétek el, hogy az aszfaltcsík épp csak olyan széles, hogy centizve talán elfér egymás mellett két keskeny jármű (szerencsére nem találkoztunk szembe senkivel), és egy-egy egyenes szakasz csak olyan hosszú, mint maga a jármű. Kígyózó szerpentin, egyik oldalon meredek, magas hegyoldal, itt-ott a délceg fák közül előbukkanó sziklákkal, a másik oldalon kb. ugyanolyan mély, szűk völgy, inkább szakadék, az alján köveken csordogáló vízfolyással. Látványos, romantikus, nagyszerű tájkép – az autó utasának. Felértünk oda, ahol a tábla mutatta : Kalyva vára.

Ezt II.Fülöp, Nagy Sándor apja építtette, a hegytetőről kapcsolatot tartott a szomszédos várakkal, amik a Nesztosz völgyét őrizték. Maradtak falak, tornyok, kapuk. Állítólag. Mert ahogy odaértünk, láttunk egy néptelen kiszolgáló épületet, kerítést, és a magaslat alját szegélyező drótkerítést, lelakatolt kapuval. Utóbb azonosítottam az egyik prospektuson egy megjegyzést, amit előre eszembe nem jutott kiszótárazni : látogatás csak előzetes egyeztetés alapján. Amíg ott ténferegtünk, jött egy szénaszállító teherautó – mint otthon a szénásszekér, terjedelmes, de jó, hogy nem szemben találkoztunk vele!
  smiley
Mivel Xanthit még nem néztük meg alaposan, hétköznapra terveztünk egy visszatérést. Kis séta az óvárosban, aztán az óratorony terére. Itt már volt képeslap. Ahogy visszafelé igyekeztünk a parkoló autónkhoz, bekeveredtünk talán a bazárnegyedbe – hétfőn, hétköznap is ki volt téve rengeteg áru az utcára, és rengeteg bolt volt egymás hegyén-hátán. Vettünk jellegzetes fánkszerű süteményt (huh, de szirupos), meg selyemkendőt – török kendőt – egy textilboltban. Olyan szívesen végigtúrtam volna a boltot, de a pacák kirohant az üzletből, később gondoltam, hogy ajándékba többet kellett volna venni.
A Koszinthosz folyóban alig volt víz.

Visszafelé indulva befordultunk a Smynthi-Echinos- és végül a bolgár határnál fekvő Thermes gyógyfürdő felé vivő útra.
Mindjárt az elején beszűkül a kanyargós völgy, fönt hegyoldal, lent szűk, mély völgyszakadék, hatalmas köveken át bukdácsoló folyóval - lent éppen iszik a nyáj - , és a hegyoldalban, dombtetőkön, szirteken csak úgy a levegőben, a semmiben függő apró falvak. Smynthiben megálltunk vásárolni, ott is mecset és minaret van. A mecset látványos az út kanyarulatától – ahol az autós nem áll meg. Meg egy bűbájos cica hívta elő a kölykét... kis csendélet a járdán.
Továbbhaladva, bekötőút visz be Mykibe, ez egy párhuzamos völgyben fekszik. A falu közepén, szélén van egy folyóágy, amiben most víz alig volt, szemét annál több. Na, itt alaposan meglepődtünk. Tiszta török hangulat fogadott. Népviseletbe öltözött asszonyok (férfit alig láttunk, de azok nem is szokták tartani a hagyományos viseletet), sőt a gyerekek is hagyományos ruhában. Azt hiszem, pomákok, de nem találtam biztos információt. De muzulmán a falu, szép nagy mecset van. Nehéz volt az embereket fényképezni, mert félre is vonultak, sőt egy nénit meg akartam kérni, de nagyon elutasítóan elfordult.
Végig emeletes házak, az újak is, a meredek oldalban is, sikátorok – és ami megragadta a figyelmemet : minden erkélyen száradtak a mosott ruhák (a tarka hosszú női ruhák, kendők, fehérneműk, tarka gyerekruhák), valószínűnek tartom, hogy a hétfő lehet a mosás napja, mert mindegyik lakásnál lógtak a ruhák.
A falu közepén, még a mecset előtt, éppen kicsöngettek az iskolából. Körzeti iskola lehet, elég nagy. A gyereksereg a szokásos ricsajjal tódult ki a suliból, a falubeliek hazamentek, a többiek megálltak és várták a buszt. A kislányok is népviseletben és kendőben.
A végén jött egy család, gyalog kísérték a batyuval megrakott öszvért. (Amúgy Limenasban is láttam az utcán, autók között szamaragoló embert.)
Ez akkora élmény volt, hogy ezen az úton nem kerestünk fel további falvakat, hanem visszatértünk a főútra, Sztavroupoli felé. A városka szélén üdvözöltük az ismét utunkba kerülő Nesztoszt. Itt vízisportokat is szoktak szervezni. Komnina irányába indultunk, ahol Görögország legnagyobb macedón sírkamráját ásták ki, színes márvány a fala stb. Állítólag.

Az úton tábla jelzi, hogy a sírkamra arra van, fönt ismét drótkerítés és lelakatolt kapu fogadott. Kissé bosszúsak voltunk. A halom tetején nőtt fenyőfa alatt viszont olyan ezüstös tobozokat láttunk, mint még soha sehol.
Ahol a sírkamrához vezető útra kell fordulni, a fák között kicsit távolabb látni a Hotel Nemezis tornyait. Ez egy művár, szállodának építve. Meglehetősen giccses, ennek megfelelően az árai is meglehetősen borsosak.
Mivel ezen az úton más látnivaló már nem akadt, „haza”felé indultunk. Csak föltartottak kicsit az úton bóklászó, út mellett legelésző tehénkék.
smiley

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel