FOTÓK AZ ÉLMÉNYBESZÁMOLÓHOZ

 

Szeretjük Görögországot. A bennünket kicsit is ismerőknek ez nem újdonság. 2015-ben kimaradt kedvenc országunk a nyaralásból, pontosabban családi okok miatt a nyaralás is kimaradt. Jártunk ugyan keleten és nyugaton is egy-egy külföldi országban, de azokat kiruccanásokat inkább a kirándulás kategóriába sorolnám.
Valahogy Rodosz ezidáig nem szerepelt a potenciális úticélok között, idén tavasszal azonban egy hirtelen felindulástól vezérelve, elkezdtem olvasni Tőzsér János könyvét: A napfény szigete Rodosz - a lélek szigete Kósz címmel. Rá kellett jönnöm, hogy bizony rengeteg látnivalót kínál ez a dodekanoszi sziget. Megtalálható itt minden, ami fontos lehet a számunkra: mediterrán klíma, szép tenger homokos és sziklás fövennyel, ókori-középkori romok, stb, stb…
Talán május végén járhattunk, amikor lefoglaltam a nyaralást az egyik irodánál a kiválasztott apartmanba augusztus közepére egész jó opciókkal, mert sem kerozinfelárat, sem reptéri parkolást nem kellett fizetnünk.
Ekkor még úgy tűnt, „csigalábon” jár az idő és sosem jön el a várva várt keddi nap. De eljött.

A repülő délután fél 5-kor pontosan indult a Liszt Ferenc reptérről. Gyönyörű, tiszta időben repültünk és mélységesen meghatódtam, amikor kedvenc szigetünk, Thassos felett szállt el a repülő!!!!!!!!!!!!!! Görög idő szerint kb. fél 8-kor szálltunk le Rodoszon. A reptér elsőre kicsit kaotikusnak tűnt, lévén kb. 5 percenként szálltak le a gépek. A csomagszalagoknál őrült tömeg fogadta az utasokat. Ez mindig olyan izgalmas időszak. Mármint az, hogy előkerülnek-e a táskák :) , bőröndök. Előkerültek.  Mi befóliáztuk a bőröndjeinket és egy-egy nemzetiszín szalagot is kötöttünk rájuk, hogy könnyebben megtaláljuk majd. Kifelé jövet felfedeztem a telepített idegenvezetőt, aki szóban elnavigált a transzferbusz irányába.
Itt azért meg kell említenem, hogy ekkor már erősen alkonyodott és mire a szállásra értünk, teljesen besötétedett. A hőmérséklet a vártnál hűvösebb volt és iszonyúan fújt a szél. Mi értünk legkésőbb a szállásunkra, ami a Liristis apartman volt Falirakiban.
Valamilyen oknál fogva sem mi, sem egy másik házaspár nem azt a szobát kaptuk, amit lefoglaltunk. Aztán kiderült, hogy a más irodánál foglalt utasok sem azt kapták, amit foglaltak. Nem volt az sem rossz, amit kaptunk. Sőt, nagyon is színvonalas stúdió apartman volt, modern berendezéssel, szép fürdőszobával. Nem is lett volna ezzel semmi baj, de nem ilyet foglaltunk, hanem nagyobbat és a másik, modern épületben lévőt.
Miután hiába próbáltunk intézkedni, megadtuk magunkat. Bezártuk az ajtót és elindultunk gíroszost keresni, mert egyrészt nagyon éhesek voltunk, másrészt meg rendszerint ezzel kezdünk :D

Faliraki 2 bárutcával rendelkezik. Az egyik a parttal párhuzamos (ezen indultunk el), majd vagy jó 15-20 perc séta múlva egy másikkal ér össze, ami a partra merőleges. Na, ennek a kettőnek a kereszteződésében találtunk egy gíroszost és teljes megelégedésünkre el is fogyasztottunk itt egyet-egyet pitában.
Már ekkor éreztem, hogy ez a város kicsit sok(k) nekem. Rengeteg a bár, az étterem, a bazár. Hatalmas a nyüzsgés és az épületek valahogy a Flintstone-Bedrock érzést keltik. Mintha egy filmforgatás díszletei között sétáltunk volna. Dübörgött a zene és hömpölygött a tömeg. Mindenhol villogó fények és angol feliratok. Tudtuk ezt, nem is ért váratlanul, hogy Faliraki ilyen, de valahogy ennyi gagyiságra nem voltam felkészülve.
Javában éjjel volt már, mire visszaértünk az apartmanba. Oda nem hallatszott el a bárutca nyüzsgése.
Másnap megtörtént a szokásos tájékoztató az idegenvezető által. Meghallgattuk, de igazából nem gazdagodtunk új információkkal. Kivéve talán azt, hogy pékség nincs és ne is keressünk és hogy ez az erős szél max. 2-3 napig fog fújni. (igaza lett)

A nap hátralévő részét a tengerparton töltöttük. Több szakaszt is kipróbáltunk. A part mindenhol homokos. A víz kezdeténél van, ahol kavicsos és ez a vízben még folytatódik is vagy 6-7 métert, és van, ahol már a bemenetnél is homokos és ez a vízben sincs másként.  Az biztos, hogy ha picit beljebb mentünk, a talpunk alatt mindenhol finomhomokos volt az aljzat, elég lassan mélyült és a víz kristálytisztán csillogott, mi azonban kissé hidegnek éreztük. A szél hihetetlenül erősen fújt és vitt mindent. A vizes bőrünket percek alatt szárazra fújta, és azzal a lendülettel tele is szórt bennünket homokkal. Éppúgy vitte a gondatlanul rögzített napernyőket, mint a kalapokat az emberek fejéről vagy éppen a szemetet.
Kicsit próbáltuk eddigi tapasztalatainkat más – ezidáig általunk megismert - görög nyaralóhelyekhez hasonlítani. A végeredmény elég vegyes volt.
Autót a neten foglaltam az Efrem rent a car-nál. Reggel 8-ra kértem, hogy hozzák az apartmanhoz és ez így is történt. Még 4000 km sem volt a kitűnő állapotban lévő hófehér Nissan Micra-ban. Úgy gondoltuk, hogy Lindosba megyünk elsőként.

Lindos. Rodosz várostól délre, attól kb. 50 km-re található. Ez az a hely, ahová mindenképpen el kell jönnie annak, aki a szigetre látogat. Ha valaha egyetlen képet is látott róla az idelátogató, az biztos, hogy első pillantásra tudni fogja, ha a közelébe ér.  A hegy lábánál apró fehér házak, fölöttük pedig a monumentális fellegvár. Nem, nem ókori. Legalábbis a ma látható maradványok nagy része nem az, bármennyire is annak tűnik. Igaz, az első régészeti emlékek 5000 (!!!) évesek. Ha autóval megy, nehogy megálljon valaki a főút mellett kialakított buszparkolóban. Innen még messze van. Itt a buszoknak kell megállni, mert a szűk és meredek utcán, ami levisz Lindosba, a buszok nem férnek el, de személyautóval le lehet menni. Az út egy kis térre érkezik majd, ahol látszólag vége is van, de még sincs (itt amúgy meg se tudna állni senki). A tér közepén áll egy platánfa, ami egy körforgalom közepét is jelzi, mert az autók szépen sorban megkerülve azt, egy meredek lejtőn tudnak majd továbbmenni. (Azért van beiktatva a platános körforgalom, mert olyan hajtűkanyar vezet lefelé, hogy azt egyből nem lehet bevenni. Mi ezt nem tudtuk és az én Párom 2 fordulóból bevette platán nélkül :). De kicsivel később már voltak ott „szakik”, akik irányították, terelték a forgalmat). No és ott lesz majd a parkoló, de kék jelzésű, tehát fizetős. Ha jól emlékszem, 1,5 eu/óra a tarifa. Aki nem akar fizetni, meg ne álljon itt, hanem lassan hajtson tovább kb. 50 métert, megy az út jobbra, fölfelé és ki lesz írva, hogy „Free parking” – ott a megállás. Lindosz városa sikátoros kis utcák káoszba fulladó egyvelege. Legalábbis én nem láttam át a rendszerét. Mielőtt a gyanútlan turista elveszne a sikátorokban, kínálnak lehetőséget arra, hogy szamárháton tegye meg az utat a fellegvárba. Egészen pontosan a fellegvár bejáratához. Innen mindenki a saját lábán kénytelen közlekedni. Úgy láttam, hogy a szagok ellenére ez a dolog igen népszerű, sokan vették igénybe. Mi nem. Mielőtt megtaláltuk volna a várba vezető utat, inkább kellemesen eltévedtünk. Valóban kellemesen, mert Lindoszban eltévedni élvezet. Addig bolyongtunk, mentünk fölfelé, meg lefelé, hogy átkerültünk a fellegvár hegyének másik oldalára. De ott is van látnivaló ám, csak ezt sokan nem tudják – mint ahogyan ezidáig mi sem tudtuk. Így találtuk meg a mintegy 2500 éves színház romjait. A színház közelében egy út vezet le a Szent-Pál öbölhöz.

Miután visszataláltunk a falu központjába, a fellegvárba vezető út célirányos keresésébe kezdtünk. Állítólag vannak „akropolisz” feliratú táblák, amelyek jelzik az utat, mi azonban egyet sem láttunk (persze, attól még biztos vannak, de mi csak ámultunk és bámultunk a sok egyéb látnivaló miatt). A szűk, sikátoros utcák mindkét oldalát bazárok tarkítják. A középkori házak bejáratát - és magát az utcát is - élére állított kavicsokból készült járda (hoklakia) borítja. Ez igen csúszós, érdemes óvatosan közlekedni. A bazársor egyszer csak véget ér és lépcsősorban folytatódik. Mivel árnyék nemigen van és rendszerint nagy a forróság, amellett, hogy érdemes korán érkezni, a megfelelő folyadékpótlás is nagyon (!!!) fontos. A várhoz vezető út szépséges. Korlát nincs. Ha idejében érkezünk, a pénztárnál nem kell sokat várni. De dél körül már nagyon hosszú a sor és mint írtam, árnyék nincs. A várba a belépő 12 eu/fő. A johanniták ideje alatt vált a korábbi vár bevehetetlen (?) erőddé. Fantasztikus, monumentális, lélegzetelállító. Gyönyörű és magával ragadó a látvány és az érzés is, ami elfogja az embert ezen építmény láttán. Egyik ámulatból a másikba esik a látogató. Hol a romokat csodálja az ember, hol a tájat. Mert a panoráma fantasztikus. Nagyon meleg van fönt és a felhevült kövek is visszaontják a forróságot, de megéri a megpróbáltatásokat. A víz mellett nélkülözhetetlen valami fejfedő és naptej.
A várból lefelé jövet ismét próbára tettek bennünket a sikátoros utcák, de végül eltaláltunk a platános kis térhez, onnan pedig az autónkig.

Úgy gondoltuk, hogy első autós kirándulásunk alkalmából Prassonissit is látni kell. Tehát Lindosz után továbbra is délnek folytattuk utunkat, elhagyva Lardost majd Genadit. Az autóút továbbra is jó minőségű, bár valamivel keskenyebb (mondjuk átlagos 2 sávos) és a forgalom is sokkal gyérebb errefelé. Az úton haladva, Kattavia-nál egy elágazás mutatja az utat Prassonissi felé. Mi azonban hajlamosak vagyunk utólag észrevenni a lehajtókat, így továbbmentünk és egyszer csak azt láttuk, hogy előttünk hihetetlenül kék a tenger. Akkor már gyanús volt, hogy elszalasztottuk a leágazást, de annyira gyönyörű volt a tenger színe, hogy azt már meg kellett nézni közelebbről is. Így továbbautóztunk immár a sziget észak-nyugati oldalán. Ez a rész kies, kopár vadregényes. Civilizációnak nincs nyoma. Lakott település az elágazástól számítva kb. 15 km-re van. A tengerparthoz levezető út a legtöbb helyen lankás, sekély, egyáltalán nem meredek és majdnem a tengerig lehet menni autóval egy-egy helyen. Többször megálltunk gyönyörködni. A tenger afféle kék színben tündökölt, amilyen kéket eddig csak a jón-tengeri szigeteknél láttunk. A hullámok hatalmasak voltak és a szél is erősen fújt. Sok-sok kilométer hosszan végigláttuk a partot. Rajtunk kívül nem járt arra ember. Felemelő érzés volt. Miután kigyönyörködtük magunkat, visszamentünk és a leágazást megtalálva, pár kilométer után feltárult előttünk Prassonissi különleges természeti adottsága, ahol is a sziget oly mértékben elkeskenyedik, hogy az északi és a déli tengerrészt csak egy keskeny homokpad választja el. Ez a rész a szelessége miatt igen kedvelt szörf és kite szörf paradicsom, de jó a strandja is, mi is megmártóztunk.

Ekkor már javában délutánra járt az idő és még voltak terveink erre a napra. Visszaindultunk, hogy megkeressük a Tsambika beachet is.
A tsambikai strand kb. másfél kilométer hosszan elterülő öbölben fekszik. A partja széles, finomhomokos. A vízben is homokos az aljzat. A víz nagyon-nagyon kellemes hőmérsékletű és gyönyörű tiszta. Mondhatom, az én értékrendem szerint ez az egyik legjobb strand Rodoszon. Egyetlen hátránya, hogy rengetegen vannak. A part kiépített, végig találhatók parkolók. Sok a bár, van öltöző, tusoló és toalett, valamint számos vizisport lehetőség. A beach fölött, a sziklák legmagasabb pontján emelkedik egy templom. Már ekkor elhatároztuk, hogy oda nekünk föl kell menni.

Délután 6 körül szedtük össze a holminkat a strandról, de még nem Faliraki felé indultunk, hanem a kolimbiai leágazásnál balra, a sziget belseje felé fordultunk az autóval, Epta Pigesbe, azaz a 7 forrás völgyéhez.
Az útjelző táblák végig egyértelműek, az út minősége kiváló. A forrás bejárata előtt parkoló is van. A táj szép, a dús növényzet sűrű erdőt alkot. Magát a 7 forrást nem könnyű megtalálni, talán nem is lehet, azonban a 7 forrás vizét összegyűjtő patakot már annál inkább. A patak egy keskeny alagútban tűnik el. Ez az alagút állítólag a turisták kedvence. Nos, a miénk nem lett. Én azt gondolom, hogy igazából azok vállalkozzanak az alagút végigjárására, akik nem ódzkodnak a nagyjából 10 fokos, bokáig érő vízben végiggyalogolni egy nagyon szűk, nagyon alacsony, nagyon hosszú és nagyon sötét betoncsatornában és egyáltalán nem klausztrofóbiásak. Az egy dolog, hogy a víz veszett hideg, de hogy lehet annyira sötét……??? Az alagút közepénél van egy világítóakna, ami reményt ad, hogy jó helyen jár az ember. Az alagútban nem lehet eltévedni, mert nincs leágazás és a két fal igen közel van egymáshoz, tehát nagyon-nagyon keskeny az egész. Elvileg csak egy irányból lehet bemenni a csatornába. Aki úgy dönt, hogy bemegy, zseblámpát (vagy legalább egy mobiltelefont) vigyen és készüljön fel arra, hogy a vártnál sokkal (!!!) hosszabb az út kifelé belőle!! Mi az élményektől kissé zaklatottan tértünk vissza Falirakira.

Másnap az észak-nyugati partot szerettük volna bebarangolni. Ehhez a főváros irányába indultunk el reggel, de a főváros előtt a reptér felé vezető főútra kanyarodtunk. Ezen az úton láttunk egy méhészeti múzeumot (Bee museum), ahol természetesen :) meg is álltunk. Nagyon szép, kulturált kis múzeum mutatja be a szigeten a méztermelés folyamatát. Láthatunk méhészeti eszközöket, sőt igazi méhcsaládokat is üvegkaptárakban. Természetesen van vásárlási lehetőség is a helyszínen. Belépő 2 euró/fő.
Az észak-nyugati partvonalat elérve balra kanyarodtunk, mert először az „ősi városban”, Kamirosban szerettünk volna szétnézni. Minden különösebb nehézség nélkül meg is találtuk az egykor igen gazdag kereskedőváros romjait. Belépő 6 euro/fő. A várost i.e. 1100 körül alapították, fénykorát a dór korszakban élte. Romjaiban is látszik, hogy fényűző épületek álltak, csatornarendszerük és vízvezeték-hálózatuk, fürdőik voltak. A város egykori főutcáján ma is sétálhatunk. Egészen föntről nagyon szép panoráma tárul elénk. A város pusztulását valószínűleg egy hatalmas földrengés okozta sok-sok évvel ezelőtt.

Kamirosból dél felé továbbhaladva a parton vezető úton hamarosan elérjük a Kritini-erődöt. A Kritini Kastellos egy csodás lovagvár a hegy tetején. A várat a johanniták építették és sokkal inkább lovagvár volt, mint erődítmény. A vár nyugati fala jórészt leomlott, alatta mély szakadék tátong és korlát sehol sincs. A kilátás viszont innen is pazar. Vagy még annál is pazarabb :), mert szinte karnyújtásnyira látható Makri és Alímia szigete. A vár bebarangolása nem egy életbiztosítás, de kellő óvatossággal bejárható a nagy része.
Következő célállomásunk Monolithos volt. Nem az ugyanilyen nevet viselő falu (amely Siana után kb. 5 km-rel található), hanem a falut elhagyva haladunk még kb. 2 km-t és akkor érünk oda a „világ legszebb fekvésű” lovagvárához. Monolithos jelentése „magányos szikla”. A valaha bizánci építmény valóban egyedül áll a 233 méter magas hegy tetején, a tengerparton. Ezt a várat is a johanniták építették, majd 1476-ban alakították át erőddé. A várfalakról elképesztő panoráma tárul elénk, de a nyugati falak alatt mély szakadék tátong. Sehol sincs védőkorlát, itt sem árt az óvatosság. A vár közepén áll az Agios Pantaleimos templom, amely freskóit és az oltárt felújították.

Monolithosból leautóztunk a Fourni beachre. Aprókavicsos, kevesek által látogatott strand, nagy hullámokkal, hangulatos környezettel.
Mégis inkább úgy gondoltuk, hogy nem itt tartunk fürdőzés-szünetet, hanem visszamegyünk Tsambika beachre. Ehhez azonban vissza kellett menni a főútra és tovább haladni dél felé Apolakkia irányába. Itt fordultunk a sziget belseje felé. (Ezzel gyakorlatilag körbeautóztuk a szigetet, mert előző nap is majdnem Apolakkiáig autóztunk, amikor elvétettük a leágazást Prassonissihez.) Útközben olíva ültetvényeket láttunk és egy nem túl rég pusztított tűz nyomait. Néhány helyen megálltunk fügét szedni. A vadon termő fügék itt nagyon kicsik és mézédesek. Genadinál értünk át a dél-keleti oldalra. Innen észak felé autóztunk a már előző nap végigjárt útvonalon. Tsambika beachen ismét nagyon jót strandoltunk, most az öböl egy másik szakaszát próbáltuk ki. Amikor meguntuk a strandot, összeszedelőzködtünk, beültünk az autóba és célba vettük a beach fölötti sziklán magasodó Moni Panagia templomot.
A templomhoz a főútról kanyarodik le az út jobbra (ha Rodosz város irányába haladunk). Egy hirdetőtáblán egy taverna reklámja olvasható. Pár száz méter után tavernát még nem találunk, de parkolót igen. Az egyik fórumon olvastam a jó tanácsot, miszerint nehogy itt parkoljunk le. Bár az előttünk meredeken emelkedő és igen keskeny út láttán hajlik az ember arra, hogy az autót hátrahagyva, gyalog induljon neki, de tényleg ne tegye senki. A nagyon meredek út, valóban igen meredek és élesen jobbra kanyarodik. Néma sikolyok mellett, kb. 100 méter megtétele után értük el a tavernát, majd mellette a fölső parkolót. Na, itt kell hagyni az autót és innen kell gyalog elindulni fölfelé és mintegy 290 lépcsőt megtenni a kis templomig. Vízzel felszerelkezve. Mi este jártunk itt, már nem volt annyira nagy a forróság, de próbára teszi a kitartását a látogatónak az a majd 300 lépcső. A fokok számozva vannak, így lehet nyugodtan követni, hogy éppen mennyi van hátra. Fölérve nagyon szép kilátás kárpótol a megpróbáltatásokért. A templom kicsi, de szépen rendben tartott. A gyermektelen anyák zarándokhelye. Ha valaki ezt nem tudja, erre akkor is rájön a templomba belépve, mert mindenhol kis játék babákat látni.
Jól elfáradva értünk vissza a szállásunkra.

Harmadik autós napunkon Rodosz város bebarangolását terveztük. Nem indultunk olyan korán, mint ahogy szerettünk volna, de a várfal mellett, az egyik kapuhoz közel, a Filellinon utcában találtunk ingyen (fehérrel jelölt) parkolót. Ha kicsit korábban érkezünk, akkor autóval mentünk volna fel a Monte Smith hegyre. De mivel volt már ekkor kb. 10 óra is, így nem mertük elhagyni autóval a jó kis árnyas ingyen-parkolónkat, mert biztos, hogy nem találtunk volna másikat. (max. kék jelűt, ami fizetős -1,5 euro/óra, ha jó emlékszem).
Az alig 110 méter magas hegy Sir Sidney Smith admirálisról kapta a nevét, aki igen népszerű volt a szigeten. A hegy legmagasabb pontján áll az Apolló templom, ill. annak romjai (i.e. 350). Ott jártunkkor teljesen körbe volt állványozva. A templomtól a város felé haladva az ókori sportesemények helyszínére, a stadionba érünk. A 2200 éves építmény szépen restaurált, ellentétben az i.e. 200-ban épített színházzal. Egyéb iránt ez volt a híres rodoszi retorikai iskolák egyike. Kimentünk a Smith-hegy nyugati oldalára, ahol kibújva a köveken, nagyon szép kilátás tárult elénk az alattunk elterülő tengerre.

A Nimfák barlangjait már nem kerestük meg, hanem visszaindultunk az óváros irányába. Útközben végre találtunk egy igazi pékséget, ahová természetesen be is tértünk, vettünk finom péksütiket.
Rodosz város falakon belüli része igen hangulatos. Kis utcácskák kusza szövevénye. A forgalmasabb utcák mindkét oldala hosszú, tömött sorban bazáros. Sok kis étterem, árnyas kiülő található. Hogy pontosan hol jártunk és mit láttunk, nem tudom leírni, mivel nem volt útikönyv a kezemben. Egyszerűen csak mentünk, kódorogtunk. A Nagymesteri Palotába azért természetesen bementünk (6 euro/fő). A monumentális épületben kiállításokat lehet látni és a termek is bejárhatók.
Kisétáltunk a Mandraki kikötőbe, megnéztük a helyet, ahol egykor a „Rodoszi kolosszus” állt.  Ma már a kolosszus két lábának helyén egy-egy oszlop áll, rajtuk a sziget jelképeivel: dámszarvasokkal. Végigmentünk a mintegy 600 méter hosszú hullámtörő mólón, amin a rodoszi képeslapokról oly jól ismert 3 szélmalom áll. A szélmalmokból egykor húsznál is több volt, de ma már csak az a három restaurált látható. A móló végén áll a Szent Miklós erőd. Sajnos nem látogatható.

Visszaballagva az autóhoz másra sem vágytunk jobban, mint a tenger hűs habjaira. Megpróbáltunk hát közelebb jutni a tengerhez az autóval, ezzel együtt közelíteni a sziget északi csúcsához. A sziget legészakibb pontján látható és látogatható Tengeri Akvárium. Ennek épületétől nem messze találtunk is parkolót. Ha az előbb említett Akvárium épületével szemben állunk, balra az Égei-, jobbra a Földközi-tenger hullámzik. (Csakúgy mint 2 napja Prassonissinél, egyszerre láttuk a 2 tengert :). Csak akkor a déli póluson :) )
Alig 20 méter választja el a két strandot, mégis jól látható a különbség. Míg az Égei-tenger partja kavicsos, gyorsan mélyülő, vad hullámokkal szabdalt, a Földközi-tenger alig hullámzik, partja lassan mélyülő és aprókavicsos-homokos.
Először a szelídebbiket választottuk. Ezen a részen igen nagy a népsűrűség, de a tenger nagyon kellemes és kristálytiszta. Aztán átmentünk a vadabbikhoz, ahol engem az első hullám úgy kidobott a partra, hogy vérző térdekkel bukdácsoltam vissza a törölközőmig. Nem is nagyon fürödtek a vízben és a bátrabbak is csak a tenger szélében pancsoltak és élvezték a hatalmas hullámzás erejét.
Este volt már, mire visszaindultunk Falirakiba. Útközben megálltunk egy AB nevű nagyobb boltnál, ahol a Faliraki-i boltok áraihoz képest sokkal olcsóbban tudtunk vásárolni.
Az autóval éppen hogy leparkoltunk, már jöttek is az Efremtől és vitték a kis Micrát.

A következő 2 napot Faliraki strandján töltöttük, mikor melyik részen.
Az idő végig nagyon jó volt. A forróság nem volt elviselhetetlen. A tenger az első két nap után nagyon jó hőmérsékletűre melegedett. Rendszerint reggel kimentünk a tengerpartra, délben vissza a szállásra, majd délután ismét a parton heverésztünk. Bár a szállásunk medencés volt, de hát kinek kell a klóros vizű medence, ha ott a tenger is ;) ?
Összességében nagyon jó nyaralás volt. A Liristis apartman magas színvonalú, kb. 10 perc sétára a tengertől és 10 percre a bár utcától. A tulajdonosok működtetnek egy kis boltot és egy bárt is az apartman mellett. Faliraki nem lett a kedvencünk, egyetlen pozitívuma a tenger és a partja.

Rodosz sziget rengeteg látnivalót kínál. Mi ugyan csak töredékét láttuk, de hát nyaralni mentünk és nem teljesítménytúrára. Én a magam részéről szívesen maradtam volna még, de az idén ennyi adatott. Ennek is nagyon örülök :)

 

FOTÓK AZ ÉLMÉNYBESZÁMOLÓHOZ

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel