A mozi

Pénteken este milyen különleges élményben volt részem?
Moziban voltam!
Néztük a tévéműsort, hogy semmi jó filmet nem adnak este. Meleg, esős estünk volt. Végiggondoltuk ismerőseinket, hova mehetnénk este kicsit kimozdulni itthonról. Majd eszünkbe jutott Grigorisz. Igen, az Aethrion szállásról. A falu közösségi programjaiban ő rendszeres szervező. Felhívtam:
- Mondd, ma lesz megint mozivetítés?
- Igen, gyertek. 20 órakor nyitom a Tarsana termét.
- Menjünk hamarabb, kell széket foglalni?
- Jöttök, mikor gondoljátok, és távoztok, mikor szeretnétek. Nincs belépőjegy sem. Benneteket várunk!

Pánossal nevető izgalommal készültünk. Szeptemberben egyszer már majdnem eljutottunk a tőlünk 3 km távolságra levő moziba. De valami közbejött. Tudtuk, hogy a hét minden napján a Tarsana vár bennünket. Nyáron is és egész évben. Kiállítások vannak ott nyáron, táncház, és koncertek. Nyáron ritkán van időm, és kerülöm az esti tömeget. Olyankor jobban esik a magányos éjjeli fürdőzés a tengerben. Ősszel fáradt vagyok, otthon szeretek lenni, meg az elmaradt lakás és kertmunkálatokat elvégezni. Meg szeretjük a környezetváltozást is, így ki-kimegyünk a szigetről. Mert csak ekkor tehetjük ezt. Oka volt az is, hogy oda a kamasz gyerekek, meg csak a helyiek járnak. Ezek tehát a mentségeim, hogy miért nem veszek részt a falu életében.
Szégyenlem magam emiatt. Pános sokszor mondta nekem, menjünk, de mindig volt valami kifogásom.
Hihetetlen szép élményben volt részem pénteken éjjel.

Szép este volt. Nappal 20 fok körüli derült, napfényes idő. Esteledve szürke párafelhő, majd egy meleg eső vette kezdetét.
Esőben indultunk hát a partra az egykori kikötőhöz. Nevetgéltünk, hogy a lakatlan szigeten moziba megyünk.
A tenger nyugodt volt, hajó nem volt a vízen. Az öreg Tarsana épülete romantikus párába burkolózott a pálmafás bejáratával. Semmi mozgás, mi mutatta volna, hogy nyitva van. Ha nem esett volna, talán lettek volna a parton emberek. De így senki.
Megnyitottuk a nagy ajtót.
Belépve a fiatalok abbahagyták munkálatukat.
- Jaj de jó, hogy jöttetek!
- Mindjárt kész a pattogatott kukorica! Addig menjetek a bárhoz. Egyetek, igyatok. Még várunk, hátha mások is jönnek.
Kettő, számunkra ismeretlen fiatal egy kicsiny mobil gázkészüléken egy lábosban kukoricát pattogtatott. A bár egy asztal volt. Coca cola, sör, rostos gyümölcslé és retcina bor. Ki volt téve műanyag pohár is. Nem volt, ki kiszolgáljon. Egy másik 25 év körüli fiatal a vetítőt próbálta állítani.
Székek? Kb. 25 db szék. 12 fő volt a teremben. Beszélgetni nem sokat beszélgettünk. A fiatalok közül csak Grigorist ismertük, de ő dolgozott. A mosdóban javított valamit.
Majd szóltak, hogy üljünk le, kezdődik a film.
Meglepve láttuk, hogy egy 1960-ban forgatott, 1929-ben, az amerikai szesztilalom idejében játszódó vígjátékot fogunk látni, az Amerikában élő olasz maffia életéről.
Otthon nem nagyon nézünk végig egy ilyen régi filmet. Fekete-fehér, nagyon régi film volt.
Már jó 20 perce berregett a vetítő, a film története kezdett kibontakozni, mikor még jöttek. Állandó tagok késhettek.
Mindenki örömmel üdvözölte őket.
Szóltak nekünk, hogy bocsánat, de most visszatekerik a filmet.
A kezünkbe nyomtak egy-egy zacskó pattogatott kukoricát, egy-egy doboz italt és a lábunkhoz nyomtak egy-egy műanyag széket, hogy lábunkat arra feltegyük, és immár otthoni kényelemben mozizhassunk. Most már tudták, hogy épp annyi szék maradt szabadon, hogy mindenkire épp kettő juthasson.
Mi illedelmesen, megilletődve fogadtunk mindent.

2 és fél óráig tartott a film.
Jó volt. De mi volt a legjobb?
Egy-egy vidám jelenetnél beszúrt megjegyzések. Nagy hangos kacajok. A pattogatott kukoricás zacskó zörgése. Pattant a fémdobozos ital. Egy-egy vicces felkiáltás.
A film felénél már nem a vetítőt néztem, csak a sötétben az arcokat. A Tarsana épületébe a tenger felőli nagy lámpák bevilágítanak. A vetítő is kis fényt adott. A bárnál is volt egy helyzetjelző lámpácska. Középen, a karéj szélén ültem.
A kicsiny társaság fele 20-30 év körüli volt. 50-esek mi egy páran. 5 nagyon idős falunkbeli is volt. Mindenki ragyogó arccal, önfeledt derűvel nézte a filmet. A lába mindenkinek a széken, hogy azt érezze, az otthoni kanapéján pihen.. Senki nem dohányzott bent, pedig nagy százaléka dohányos volt. Ez a film végénél derült ki számomra.

Eszembe jutott párom meséje. Theologosban gyermekeskedett. 6-7 éves lehetett, mikor az első mozivetítést történt ott. A központban a faluközepi taverna előtti téren. Az egész falu ott volt akkor. Lehettek 4 ezer főnyien a faluban. Abból több mint a fele ment az utcai moziba. Nagy esemény volt az. Háborús, szerelmes filmet vetítettek. Előtte volt egy félórás, politikai, nevelő propagandafilm a hunta részéről. Azt jól játszotta a vetítő. Majd a valós filmet már szakadozva, félig játszotta le. Olykor nagy kiabálások voltak. A fiatalok földön ülve, a kisgyerekek köztük játszva, szaladgálva. Az idősek ültek csak asztalnál és székeken.
Nem a film volt a lényeg. A közösség.
Kb. 40 év telt el az idő óta.
A mozit már Kavalában is bezárták.
Tegnap, 2016. február 12-én Potámjában moziban ülök.
Igen, olyan jellegű moziban, mint kamaszkorom idején.
Próbáltam gyermekkorom mozijaira visszaemlékezni. 15 évesen. Majd 20 évesen a kertmozira, meg az autós mozira. Későbbire nem emlékszem. Nem voltam azóta moziban.
Voltak hasonló érzéseim most.
A film közben ezeket végiggondolva hangosan felnevettem. Akkor épp nem lehetett vicces jelenet, ezért Pános megszorította a sötétben a kezem, és kérdőn nézett rám. Mi történt? Miért nevetsz? Viselkedj illendőbben, volt a megrovás a tekintetében felém. Mivel hangos volt a film, a halk pisszentő beszéd nem hallatszott. De nem is hallhatták a hangos csintalan görcsös nevetésemtől sem. Talán tudjátok azt a fajta kamaszos nevetést, ami általános iskolában a kamaszra a tanítási órán tör rá. Nem szabad nevetni. Figyelni kell a tanárra. Itt a filmre kellett volna figyelni, de én kalandoztam, és a helyzet másságán nevettem. Kamasz voltam, egy csöpp falu kicsiny közösségének ölelő szeretetében. 50 év felett újra 20 évesen. Egy nálam idősebb filmet teljes elragadtatással nézve húsz, számomra alig ismert emberrel, mégis családként érezve.
Hát nem csodálatos? Senki nem szólt rám, hogy hangosan kuncogok. Mások is elkezdtek nevetni. Hangosan. Majd be-be kiabáltak a filmbeli jelenethez, drukkolva, szurkolva a főhősnek.

Így telt el a kettő és fél órás film, melyből 20 percet kétszer is megnéztünk.
A film befejezéséig senki nem állt fel.
Már felkapcsolták a villanyt. Még mindenki a székén terpeszkedett. Vidám, elégedett, élményteli arccal. Elkezdtek beszélgetni.
- Jövő pénteken Rahoniba vagy Prinosba PEGI GINA énekes jön. Menjünk oda?
- Ki akar oda menni? Ki akar filmvetítést?
Megoszlott először a vélemény. Majd maradtak a filmvetítésben. Itt elkezdődött a vita, hogy milyen film legyen a következő héten?
Ekkor már mindenki felállt. Még szétosztották köztünk a pattogatott kukoricát, a székeket összecsukták. Valaki elkezdett sepregetni. A filmes elzárta a vetítőt.
A vetítő sarkában levő, karácsonyról itt felejtett, szépen feldíszített fa ragyogott.
A társaság is. Majd körbefogtak bennünket. Hogy ők név szerint is ismertek-e bennünket? Nem tudom.
- Jól éreztétek magatokat? Jöttök majd máskor is?
- Igen, nagy örömmel!
Este 23 óra volt. A falu útjai kihaltak, csendesek. Az eső még csöpörgött. A tenger nyugodt. Sem bárka, sem hullám. A meleg pára újra ölel bennünket a Tarsanából kilépve.
Ez volt hát Potámiában egy esős péntek este.


Az épületet, hol a filmvetítés történt, mindenki ismerheti közületek is. Akik itt jártak, azért, akik csak gondolkoznak a szigetre látogatáson, azért, mert Skála Potámia legszebb képe ez öbölrészről készül. Az öböl csücske az öreg épülettel. Most képet nem készítettem róla. Egy régebbi vízkereszti időszakban kattintottam képeket, a honlapunk fotóalbumában láthatóak. Az akkori esemény az egyházi ünnep keretében mutatja a Tarsanát kívülről és a belső termeit. Az emeleti részen, hol egykor a szerzetesek cellái voltak, jó ideje a a falu gyűjteményeként népviseleteinket, népi berendezéseinket és a Vagi múzeum anyagából egy keveset lehet látni.

Működött ez az épület egyház által irányított hajógyárként, a turizmus kialakulása során tavernaként, bárként, és most mindenki örömére „Művelődési házként”.
A mozizás élményét meséltem el számotokra. Mozi már otthon sem nagyon létezik. Telnek az évek, a most született generációk nemigen ismerik e műfaj adta élményt. Nekik is szól e történelmi áttekintés.

Menjünk vissza egy kicsit az időben.
Nézzük vissza, hogyan is éltek itt régen az emberek. Általában az országon belül a hegyek között vagy kisebb szigeteken található falvakban.
A filmtechnika fejlődését az ország hogyan élte meg ilyen tagoltság és domborzati és politikai körülmények közt?
Hogy bármi kialakuljon, kellettek közutak, bányászat és áramszolgáltatás.

Az áramszolgáltatás története röviden.
Az áramot az országban elsőként Athénban vezették be 1889-ben, Arisztidiou központi utcájába, majd onnan a fővárosnak csak a centrum részébe. Thesszaloniki, az ország második fővárosa, ez időben még török gyarmat volt. Itt azonos évben, de a török közigazgatás vezette be az áramot egy belga áramszolgáltatótól.
10 évig nem volt máshol áramszolgáltatás, csak a kettő fővárosban. A Thomson-Houston amerikai társaság által a századforduló évében kezdődhetett a fejlődés, immár az ország egyéb részein is. Lassan haladtak a munkálatok. 1929-ben 250 városban 5000 lakosnak volt otthonában áram.
A háborút követően 1950-re 358 áramszolgáltató egység létezett, melyben volt állami, de magántársaság is, mely az ország 55 %-át látta el árammal. További 5 év elteltével az ország 59,1%-a volt áram alatt.
1956 egy áttörő év volt. Az ország összevásárolta a kisebb áramszolgáltató társaságokat, megalakult a "ΔΕΗ" társaság. A szolgáltatási lehetőség így már elegendő lett az egész országra. Innen kezdve már csak a kiépítés volt a megoldandó feladat. Ez eltartott jó ideig. Az elhagyott, nehezen megközelíthető területekre az 1965-70-es évekre lett áramszolgáltatás. Thassosra is ez időszakban került áram. Egyértelmű, hogy elsőként a mai Limenasban és az egykori fővárosban, Theologosban volt csak áram az első időszakban. Ezért indulhatott meg a turizmus is csak ekkor. Hol?  Makriammos területén.
Nézzetek meg azokat a videófelvételeket, melyek ez időtájban készültek.

Ha már volt áram a szigeten, akkor lehetett minden egyéb más. Mozizás vagy televiziónézés is.

Lássuk csak, mit tudhatunk a televíziózás történetéről ebben az országban?
1960-ben az áramszolgáltatás kezdetével hirtelen megjelentek a rádiózás és a televíziózás magántársaságai. Mintegy 150 magán tévétársaság próbálkozott engedélyt kérni az országos közvetítésre, de nem kaptak állandó engedélyt.
Az első hivatalos, állami televízió 1960-ban próbálta ki elsőként a közvetítést. 1966-ig csak rendszertelenül, néha-néha működött, egy csatornával.
1966-tól, a katonai rezsim időszakától már állandósult a tv-közvetítés, és bővült még egy csatornával. Igaz, minden megjelentetett műsor erős cenzúrán keresztül juthatott csak a nézőkhöz. Célja a politikai propaganda és nevelés volt.
Hogy minden házhoz eljusson a televízió, több év kellett. (1966-1974)

A mozizás története
Az első mozivetítésre a brit származású Frederic Villiers riporter által került sor az országban 1897-ben, mely háborús évnek számított. A következő nagyon rövidke film a francia Gaumont társaság által került bemutatásra. A film operatőre, Leon, a  Felix Mesguich társaság alkalmazottja volt. A következő években újabb egy-egy filmet vetítettek: 1907, 1908. 1911-ben már görög érdekeltség is volt a filmvetítésben. Ekkor alakult meg az első filmszínház-társaság: Αθηνή Φιλμ - Athén Film, mely 3 filmet készített 1913-ig, mikor már egy komédiasorozatba is belekezdtek.
1916-ban megalakult egy második társaság is: Άστυ Φιλμς - Aszti-Film. Ekkor már dokumentumfilmeket is tudtak készíteni. A következő jeles évek a filmforgatásban 1921 és 1924 voltak. 1926-ban alakult a harmadik társaság: Νταγκ Φιλμς - Dag-Film. Ez a görög filmszínházak történelmében egy áttörés volt. Immár csak görög operatőr, hang, kép, helyszín és minden-minden görög! 1930-ban bővültek a görög filmtársaságok: Ηρώ Φιλμς - Iró Film, Ακρόπολις Φιλμς - Akropolis Film, majd rá 10 évre az  Ολύμπια Φιλμς - Olimpia Film  és a Φίνο-FINO társaság. A háború éveiben - 1940-1944 - a fejlődés természetesen nem folytatódhatott tovább. Témaanyagot bőven adtak, de maga a moziipar nem létezhetett igazából. Bár ekkor is alakult egy görög vállalkozás, a Φίνος Φιλμς - Fino Film (1942) . Ezek voltak a filmeket készítő társaságok.
A filmet bemutató társaság 1956-ban: "Δριμαρόπουλος & Σία" - Drimapopoulos és Szia, mely az első színes filmet mutatta be:  "Ο Αγαπητικός της Βοσκοπούλας" - A pásztorlány kedvese címmel. A katonai hunta uralmának időszakában cenzúrázva, de megindult a fejlődés. Számtalan filmet készítő és azokat bemutató társaság alakult ki.

Η πρώτη κινηματογραφική προβολή στην Αθήνα (1896) : az első Athénban vetített film


Az első film 1896. november 29-én a Kolokotroni utcája "mozi"-jában került vetítésre. Egy hónapig minden nap 16-szor mutatták be reggel 9.00-12.00, 14.00-17.00 óráig. Nagyon kis terjedelmű volt a film. A felnőttjegy ára 2,20 Drx volt. 7 éves korig gyermekjegyet  1,10 Drx-ért adták.
Hogy ez mekkora összeget jelentett az időben? Hatalmas összeg volt, lévén, hogy egy napi átlagbér 4 drachma volt. A visszajelzések az első filmről lassan érkeztek. Emlékeztetlek benneteket, hogy háborús évek voltak ezek itt. A film reklámozása: "CinematofotographeEdison" címen történt. Maga a filmecskék neve: Ψυχούλη και των αδελφών Κασσέλα - Lelkecske és a Kasela testvér, 10 darab 30 másodperces filmecske volt minden fő vetítés.
Az első moziterem 16 év múlva, 1913-ban Παλλάς - Pallas néven nyílt. A jeles épület nem sokáig létezett, mint mozi. Lerombolták, majd betonból újra  felhúzták  1923-1928-ban hétemeletes épületként  : Μέγαρο Εφεσίου - Efesziu Palota (Σταδίου 28 - Sztádió út 28.). A Balkán-háború éve 1913.  A Pallas épületén túl épült egy másik moziépület is  Athénban: Νέον - Neon, Πατησίων 8 - Patiszion út 8 szám.

A filmek listája évekre bontva:
Ταινίες του ελληνικού κινηματογράφου

Az első sikerfilmek:
Πρώτες ταινίες σκηνοθετών που έγραψαν ιστορία
Tvxs Αφιέρωμα

A második világháborút bemutató filmek:
Ο ελληνικός κινηματογράφος για τον πόλεμο του 1940

A szigeteket bemutató, szigeteken játszott első filmek
Τα νησιά του ελληνικού σινεμά #1 - Η Αντίπαρος στη «Μανταλένα» του Ντίνου Δημόπουλου

A nyarat bemutató filmek:
Ταινίες για ένα αξέχαστο καλοκαίρι

 

Meséltem nektek a mozizás történetéről.
Biztos sokan kérdezitek, Athénban, Thesszalonikiben volt mozi. No de itt Potámiában hogyan szórakoztak akkor az emberek?
Elmentek azokba a távoli nagyvárosokba mozizni?
Kavalába nagy néha el-eljuthatott egy család. De azt már régebbi írásaimból tudjátok, igen körülményes volt.
Ha el is mentek, a fő cél biztos nem a mozilátogatás volt.
Itt Potámiában 1968 őszén kapcsolódott fel az első villany fénye a házakban. Az aszfaltút elkészülte, mellyel Limenasba eljutottak, az a 70'-es évek végére tehető. A Kavalába jutáshoz reggel 4-kor kellett ébredni. 5 órakor ment az első autóbusz a kikötőbe, mely Limenason túl kb. 3 km távolságra volt. Napi kettő komp indult oda. Ha nem volt sok dolguk, és vissza szerettek volna érni, délután 5 órakor jött vissza onnan az utolsó komp. Ezek a ’70-es évek viszonyai voltak. Ha dolgukkal aznap nem végeztek, vagy egy kis hotelban, vagy ismerősnél szálltak meg a Thassosról érkezettek. Akkor volt esetleg lehetőség mozilátogatásra. De ezt csak kevesen tették meg.
Voltak arra vállalkozó emberek, ha valaki Kavalából szeretett volna valamit megvásárolni vagy elintézni. Az ő tevékenységük az volt, hogy körbe kiabálták a falvak lakóinak:
- Holnap Kavalába megyek! Mit kértek, mit vegyek nektek?
Az itt lakók leadták neki a megrendelést. Ki a varráshoz, ki a kertjéhez, ki az állatához szeretett volna valamit rendelni. Egy héten belül megkapta. Jól meg is éltek többen ebből a munkából.
A theologosi mozivetítésre jutás is hosszadalmas volt. Meg oda rokon kellett, hogy tudjon az odalátogató hol lakni.

Már-már arra jutunk, hogy a szegény embernek szürke volt a hétköznapja. Munka, család, egyház, kávéház...
Látjátok? A kávéház ... Íme, a megoldás!
Potámia felső falurészében a "páno mahalában" volt a KATÓGA kávézó.
A felső kis tér, hol a platánból folyik a víz, és ma egy pékműhely is van. A Katóga ma taverna. Nyári időszakban szombaton és vasárnap este a helyieknek van élőzenés estje. A nagy platán hatalmas terebélye alatt sok asztal és szék elfér. Nincs turistaszállás, kiket zavarna a görög zene és az éjszakai élet. A Katógát ha jobban megszemléljük, akkor lehet felfedezni, hogy van egy emelvénye. Ott van a titok nyitja. Itt volt a 60-as évektől a falusiak színháza.
Jöttek a szárazföld minden területéről a "θεατρικά μπουλούκια" - vándorszínészek. Ők tehetséges, jókedvű, sokszor csak egy rövid időre összeverbuválódott kis banda volt. Minden falunak volt vagy egy főtere, vagy egy „Kátóga” káfenió-ja. Ott játszottak ők. Megnéztek egy-egy mozielőadást és színdarabot csináltak belőle. Előfordult, hogy csak egy valaki nézte meg a filmet. Utána ő volt a színésztársaság vezetője és egyben a rendező is. Betanította a mozifilm részleteit színpadra alkalmazva, és azokat adták elő ezekben a kicsiny falvakban. Így történt ez itt Potámiában is.

Jöhettek tehát vándorszínészek a mozifilmek előadását pótolni. Ez főleg a felnőttek szórakoztatására szolgált.
A gyermekek inkább meséket szerettek. Kicsit felnőttes meséket kaptak ugyan, de így legalább felnőtt és gyermek egyaránt mulathatott egy előadáson. Mi volt a mese? Az árnyjátékos színház, a "Καραγκιόζης" - Karagizis. Ez még a török uralom idejéből származik. Maga a szó is török eredetű. Ennek a báb- vagy árnyjátéknak az eredete Σεΐχ Κιουστερί - Szeih Kjuszteri nevéhez főződik az 1360-as években.
Καραγκιόζης

Mivel Görögország északnyugati területe 560 évig állt török megszállás alatt, ez a műfaj kitörölhetetlenül beleivódott a görög kultúrába is.
Karagiozis, a halász: Ο Καραγκιόζης Ψαράς (Full)

Egészen az 1980-as évek elejéig ment ez így. Akkor még a parton összesen 20 ház volt. Annak fele hagyományos halas taverna, kafenió, és csak egy pár nyaralóház. 1979-ben alakult meg az akkori fiatalok (a mai 50 évesek) szervezésében a faluszövetség, kik elkezdték kitaposni a turizmushoz vezető utat. A falu életét ez változtatta meg. 1980-ban még tartott fent Potámiában a hagyományos élet, a kulturális élet a vándorszínészek előadásaival és a Karagiozissal, de lent, a "Skálánál" elkezdődött valami más. (A "Skála" szó jelentése: hajót felhúzó csörlő, móló, kikötő)

Az akkori kamaszok, bár imádták a falusi élet minden pillanatát, a férjem és barátai, Dimitris, Manolis, Eleni, Sakis, Kokkaló és a többiek, beindították egy más életet, mely elvezet a mába. Mi amit örököltek a mai szervezők ? A szervezést tevő emberek tisztasága, őszintesége és a lelkesedés. A sziget múltjának és jelenének szeretetét, tiszteletét. Ez segíti a mai fiatalokat is a régi hagyomány megőrzésére, annak ápolására.

A mából a múltba, a múltból a mába vittelek benneteket.
Kedves egészségetekre a mozifilmet! Ugye, milyen üde tud lenni egy ilyen visszaemlékezés?

Hívlak benneteket, hogy a nyári időszakban vegyetek részt majd - velem vagy nélkülem - ezeken a programokon.
Várunk benneteket fent a faluban és lent a parti Tarsanánál. Láthattok majd velünk színházi előadást, koncertet, népi táncot, karagiózis előadást.

Nagyon jó nyári programtervezést kívánok!

Hozzászólások  

0 #1 VÁ: A moziAnna 2016-02-18 18:15
"Hívlak benneteket, hogy a nyári időszakban vegyetek részt majd - velem vagy nélkülem - ezeken a programokon.
Várunk benneteket fent a faluban és lent a parti Tarsanánál. Láthattok majd velünk színházi előadást, koncertet, népi táncot, karagiózis előadást."

Így legyen!!!
0 #2 MoziJuditom 2016-02-19 14:11
Nagyon szuper volt olvasni, köszönöm!
Mi is nosztalgiáztunk a moziban 2 hete. A Lovasíjász c. filmet néztük meg az Uránia moziban, ahol utoljára 18 éves koromban voltam. A szomszéd utcába jártam iskolába és mindig az Urániában tartottuk az ünnepélyeket. Jó volt visszaemlékezni és a film is szenzációs volt. Vastaps volt a vége! Nagyon nagy élmény volt! :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel