Július a nyár dereka, vagy ahogy Pános mondja, az "alonáris"./Αλωνάρη/

Ma már nem az aratás hónapja. Vagy mégis?
Igen, sok-sok vendégünk van.

Hűvösek a reggelek, csend honol mindenhol. 
Egy-kettő álmos vendég üldögél Annáék péküzletében.
Sok vendég választja az üzlet kis teraszát reggelizésre. A közelben van a Niki szupermarket, onnan is hoznak reggeli kiegészítőt az éhesebb nyaralók. Bentről a kemence árasztja a meleget és az ínycsiklandozó illatokat.

A parton később ébred mindenki. 10 órától kezdenek az ágyak megtelni napozókkal, tengeri fürdőzőkkel. Korábban egy-két sportot kedvelő fut a parton vagy az akkor csendes parti aszfaltúton. 
A hegyről madárcsicsergés hangja vegyül a tenger gyenge hullámainak melódiájához.
Mikor felmelegszik a levegő, rázendít a kabóca. Ezt a parton akkor már nem hallod. Ott emberi nyüzsgést, nevetést, hangos vidám kurjantást, autók, motorok vidám zizegését hallhatod.

A nappalok? Kirándulás, parti lustizás, fürdés, napozás mindenkinek mindenhol.
Kora délután megint változik a kép. A nagy-nagy meleg idején lelassul minden. Talán egy kicsit a csend is nagyobb. A meleg elnyom mindenkit. Van aki szállásán delel, vannak kik tavernákban üldögélnek.
Napestre éled fel mindenki. A centrum partunk megtelik emberekkel. Ott, ahol addig autók is jártak, már csak gyalogosan lehet menni. Mindenhol sétáló párok. Gyermekek ide-oda szaladgálnak, játszanak a sétálóutcákon. Zsivaj, jókedv az esti séták jellemzője.

Én magam ezeken este nem szeretek részt venni. Szívesebben választom egy csendes helyen egy belevaló kis csapat összetoborozását.
Pános régi öblébe megyünk kis kalandra. Éjszakai fürdőzésre. Beszélgetésre, zenehallgatásra.
Sok-sok kedves - immár inkább - barát, kik hozzám jönnek. Csak így tudok velük kicsit többet együtt lenni.
Pár órás csodát ajándékozok nekik. Olyan csodát, mit valaha, mikor nem volt ilyen nagy turizmusa a szigetnek, akkor bárki meg tudott tenni.
Tengerparti éjszakai fürdőzés tábortűz mellett.

Tilos a tűzrakás mindenhol.
Nekünk mégis szabad? 30 éve Pános otthona volt ez a terület. Majd az otthon leégett. Ő akkor ott volt menteni. Vagy csak becsületesen eltemetni azokat, kik ott égtek. A tűzzel és a füsttel birkózva hozta le hátán a hegyről az egykori faluból a megégett bűzös testeket. Háza már nincs ott. A birtokot benőtte a cserje és a fák. A kőházuk összerogyott. Megégett mindenük. Állatok, ház, birtok, olívaligetek. Mindenkié oda lett. Most újra van élet, de már csak a parton. Ha kis furgonunk felbukkan ott, a könyék lakói felismerik a párom zenéjét, látják tüzét, és tudják, emlékezik ő. Az egykori emberekre, a vidámságra, a tiszta és szép életre. Veletek, nektek. Nem szól hát senki neki, hogy oltsd el a tüzet. Azon nagyapók és nagyanyók már nem élnek, kiknek akkor segített. De az unokák mind-mind ismerik őt.
Ki ne ismerné „barba Mico egono”- ját? Széles hátú, arcát a tenger napja hamar ráncosra szárította. Karja a hajókötél húzásától erős izmú. Arca mindig derűs és mosolygós. Tekintete tiszta, ahogy ő mondja, homloka tiszta. A becsületre használja ezt a kifejezést a görög. Soha senkit meg nem bánt, a gyengét pátyolgatja, a széppel pajkoskodik. Olyan ő, mint nagyapó, Barba Micó.

Ki volt Dimitris bácsi? Faluját Enirának hívták egykor, vagy ahogy 30 éve mondták, Paleo Hora. A régi falu nem létezik már. Pedig mily híres és gazdag terület volt . Irodotos az ókori iró szerint arannyal teli falu volt az. A tűz mindent felégetett ott 30 éve. Lassan már csak az ókori templom áll az egykori falu közepén. A mostaniak emlékében hogyan él?  Dimitris bácsi ott volt falusi tanító bácsi. 50 háza volt több mint 50 gyermekkel. Minden család több mint 20 hold területű birtokkal rendelkezett. Tehenektől, birkáktól, kecskéktől volt tarka a hegyoldal. Megtermett a fennsíkon minden. 3 km–re volt Adenától, 3 km-re a tengerparttól. Akkor a partot úgy hívták, Makriammos, azaz Hosszú homok. Dimitris bácsi 3 nyelven beszélt. Nem iskolában tanulta, hanem a hadifogságban. 1902-ben született. Megélte az első világháborút, a másodikat, a katonai rezsimet. De ami mindennél szörnyűbb volt, az a tűz. és az azzal járó életmód változás. Kedvenc unokája névnapján volt épp akkor. Szamárháton jött le onnan Thomaillal, a nagyival. Látták a feketén gomolygó füstöt a távolról. Kérdezte akkor Mico bácsi:
- Unokám, mi az ott a birtokról?
- Semmi, Papu, semmi…

Majd az akkor 20 éves Pános otthagyta az ünnepséget és ment a többiekkel a semmibe. Szó szerint a szürke, bűzös semmibe. Fájnak az emlékek. Soha be nem gyógyuló sebeket adnak.

Megváltozott aztán az élet. Családok örkre szétbomlottak, még a Makriammos nevét is elvette a turizmus. A környék arca nagyvilágivá változott, nyáron sok-sok emberrel. Az emberek, hogy ott mind jók-e? Az biztos, hogy azért jönnek ide, hogy megnyugodjanak, és ha kiabálós természetűek, akkor itt elcsendesüljenek. Paleo Hora tengerpartja ellenáll, bárhogy szeretnék egyesek, hogy az is felvegye a kötelező ritmust. Védik azt az ősi lelkek és az utódok. Jorgos, Hrisztos, Eleni, Pános és a többiek. Ők az unokák. Sok titkot rejt ez a partszakasz. Sokan jártok oda és nem ismeritek a helyet. Éreztek valamit ott, amiért szeretitek azt a helyet. A titok azért titok, hogy védjen valamit. Jelen esetben a tisztaságot, az őszinteséget és az emberséget. Mindenki ismerheti a mai partszakaszt, azt néven nevezve: PARADISÓ. De nem ismerhetik Paleo Hora partját. Az Pános otthona.
Így hazajár ő oda veletek, az otthonába, mi immár a természet. Kikkel? Kik évek óta hozzánk hazajárnak. Szeretettel, tisztelettel ember és természet iránt. Szerencsére sokan vagytok. A terület sok embert nem tűr meg magán. Ezért néha a hegyre megyünk, néha a faluba, néha a tengerpartra, vagy az immár kicsiny családi birtokra.

Éjszaka milyen a tenger?
Csendes. Meleg gőzével lágyan átölel, gyere, mártózz meg benne.
A vízre kacsintó hegy mosolyog. A nagy fenyőfák a tábortüzünk fényétől ünneplő színt öltenek fel, és védelmezőn hajolnak ránk.
A sétálóutcán nem látszanak a csillagok. De itt a parton? A mélykék színű tintapapíron a sok millió csillag és a sárgás fátylú Tejút is ragyog ránk.
Majd kialszik tüzünk, elhallgat az autónk zenéje. Távozásunkhoz a tücskök hegedülnek búcsúzenét.

Autóba üléskor egy mosolyt láttam Pános arcán. Láttam, magában Papuval beszélget.
- Unokám, kik voltak itt veled?
- Látod Papu, minden rendben van. Újra vidámak vagyunk. Vigyáztunk mindenre!

Szép nap volt ez.
Emléket adtunk nektek és emléket kaptunk tőletek.


Egy megörökített élmény  :  Titokpart   1. rész    2. rész

 

Pános tovább mosolyog, felnézve a hegyekre és az égbe. Csöndben vagyok. Hadd beszélgessenek ők, a tökéletes pár.
Nagyapó és a szeretett unoka.
Pánosnak sok unokatestvére van. De csak ő élt sok évig a nagyszülőkkel. Mikor leégett a falu, sokan elmenekültek a szigetről. Gyermekek árván maradtak apa, anya nélkül csak a nagybácsikkal, nagyszülőkkel. Testvérek elszakadtak egymástól. A még mellen levő babát vitték a szülők magukkal. Hová? Gazdag kapitalista országokba éhbérért dolgozni. A már munkabíró gyermek, ki oda távolba még nem mehetett, maradt a nagy családban.
A szigeten, vagy valahol egy árvaházban.
Az egész sziget egy nagy család volt. Öregekből és épp serdülőkből álló. Nahéz munkát már nem,  vagy még nem bírókból
A gyermekek megkapták a bárkát, mi a tűztől megmenekült. Dolgozhattak a bányában is. Már 12 évesen, ha elég magasa nővésűek voltak. Kemény élet volt az. De szép, vissza nem térő. Nyitott szívű, dolgos, és mindenkit megölelő.
Ezért emlékeznek azok az unokák, kik már szintén unokát várnak azóta.

Vajon mit mesél most a Párom Mico papunak?  
Látom a jelenetet.
Tehenük kikötve legelészik az olívafa alatti fűben. Unoka és papu együtt ülnek egy parti kávézóban Gorgosnál. Mindkettő kezében cigaretta. Nem egymásra néznek. Fújják a füstöt, mi dohányból készült.
A szép beszédű Mico bácsi ráteszi Pános lábára a kezét, elmereng.
- Mesélj, unokám, mesélj... Sokan voltatok ott a parton. Mondd el, kik ők? Újra nagy családok vesznek téged körbe?
- Ej, Papu! Agnim, a kicsi feleségem nagy családja ők. Annyian vannak már, hogy nevüket is alig jegyzem. Szeretem őket. Nézd.... nézd, mennyi gyermek... Okos mind. És éhesek! A tudásra és a múltra falánkok. Szüleik tisztelik a hagyományokat, jól nevelik őket. Esznek a te tányérodból is. A virágos bádogtányérból. Emlékszel arra? Képzeld, a múltkor, mikor vendégül hívtuk őket, nem volt velünk kanál, sem kés. Törtük a kenyeret és azzal kanalaztunk. A paradicsomot kézbe vettük és úgy haraptuk, mint az almát. Ágnoula moy mesélte, hogy azt is látta, hogy mikor a zsemle egy más vendégtől a kukába került volna, mert a jóllakott azt ki szerette volna dobni, egy kis kamasz azt megmentette. Anyujára nézett, és kérdezte tőle:
- Anyu, ugye tiszta ez, és megehetem?
- Igen, fiam, tiszta és finom! De felezzétek meg. Ott a kis barátnőd. Adj neki is belőle.

Szélesre húzódott ezt hallva a Micó papu szája feletti ránc. Nevetett a szeme.
- Unokám, ugye elviszitek őket kirándulni is?
- Nem én, hanem Ágnulám viszi őket. Ritkán, de mikor megy, utána bár fáradtan, de annál boldogabban jön haza. Mesél nekem róluk, csupa szépeket.
- Változott a világ. Vigyázzatok magatokra és neveljetek fel sok derék gyermeket, olyan jókra, mint ahogy mi neveltünk benneteket. Féltem a változástól, mi a tűz után jött. Amiket mondasz, mind jók. Tanítsátok meg velük, hogy az öregek  és egymás szeretete, a múlt tisztelete. Nyugodtan pihenek hát.

Közben hazaértünk otthonunkba. Pános immár velem van. Én annál kevesebbet vele, mert köztetek és veletek vagyok.
Élményekkel telten múlnak a napok. Mindig van mit mesélnem otthon neki, mit majd megoszthat a nagyszülőkkel.
Ha eseménytelenebb hét van, akkor is van egy-egy kis kapott, vagy ellesett örömöm.
Egy ilyen volt az e heti szombatom és vasárnapom.

Vannak vendégek, kik szeretnének szervezett kiránduláson részt venni. Érdeklődés többször lenne, de a pénztárca tartalma olykor határt szab a kedvnek. Néha azonban vannak, kik azt mondják, épp erre gyűjtöttek!
Egy szigettúra kirándulásra.
Azt mindig csak felnőtteknek ajánlom. A gyermekek szeretnek fürödni, fagyizni és a parton homokozni, játszani. E héten azonban egy lelkes csapat meglepett. Egy nagypapa volt, ki hívott.
- Ágikám! Lehet, nem emlékszel ránk, de mi igen terád. Elvittél bennünket régen kirándulni. Most gyermekeimmel és unokáimmal vagyunk itt a szigeten. Szeretném, ha megismernéd őket.

Antal bácsi és Györgyike, ők hívtak engem telefonon. Ők az autóbuszunkkal érkeztek, de tőlünk távoli szállásra. Névre nem emlékeztem, de mosolyukra és ölelésükre igen. Egy reggelen a hajónál adtunk randit egymásnak. Elmondtam, milyen a kirándulás, amire szerettek volna a gyermekekkel jelentkezni.
Próbáltam őket eltántorítani eltökélt szándékuktól, hogy velem autózzanak körbe a szigeten.
Drága a kirándulás. Fárasztó a figyelés egész napra a kicsi gyermeknek.
Anti bácsi megfogta a kezem és a szemembe nézett. Az én unokáim okos gyermekek. Te oly szépen mesélsz, szeretném, ha hallanák, és éreznék azt, mit én éreztem akkor, mikor veled voltam.
Nyeltem egyet. Jó, hívjatok fel. Gondoljátok át, mennyien lennétek felnőttek és gyermekek. Beszélek az én kisgyermekes vendégeimmel is, kiket épp lemondani készültem erről a kirándulásról.
Magamban vívódtam. Mindenki gyermekes. 3 autóval lennénk... Kértek olyan megálló pontokat a vendégeim, mit előre bejelentéssel tudok csak megtenni. Mézüzem, borászat, olívamúzeum.
Sok... Sok a programrészlet. Hogyan férünk az időbe? Hogyan bírják majd a gyermekek?

Majd eljött a nagy nap. Már reggel nyolc órakor az autóban ültem, hogy felkeressem ismeretlen ismerőseimet.
A következő aggódásom akkor történt, mikor mindenki összejött.
Kettő autóban elöl kettő szülőt láttam. Óh… Gondoltam, a gyermekek alszanak otthon. Majd megláttam a kis buksikat egymásra dőlve, álmosan a hátsó ülésen. Akkorák voltak, hogy ülve az ablakig nem értek fel.
Megkértem mindenkit, hogy szálljanak ki, és gyűljünk össze egy kis ismerkedésre. Körém jöttek az apró palánták.
- Szervusztok, mézes mackó csapat! Jó reggelt kívánok mindenkinek!

8 óra 30 perckor elkezdődött a mesém.
Első pontunk Anti bácsi kérésére a mézüzem volt fent a hegyen. Majd Mico papu kápolnájánál egy kis pancsolás a vízmalommal.
A márványgyár után olívamúzeum következett. Piac után a borász üzemben kortyolgattunk. Éhségünket egy giroszosnál oltottuk.
Közben jött a déli nagy meleg. A gyermekek elcsigázva nézték a tengert. Így vízbe álltunk és ott meséltem a sotirosi ókori romokról. Kosztasz, a szobrász megvárt bennünket a műhelyében. Mindenkit meghívott jövőre egy alkotótáborba.
A kolostornál már mindenki a végét járta. De szent liturgia volt épp, mikor odaértünk, melynek éneke erőt adott csapatomnak.
Aliki félszigeten az ásatás körsétája után a gyermekeknek megkegyelmeztetett a szülők által. Én itt már megadtam magam. De kegyelem nem volt. Egy kicsi kéz megfogta a kezem, és szemével kérlelt.
- Mesélj még, hogyan éltek akkor itt?
A kirándulás végén kapták a gyermekek az első jutalomfagyit.  
Mire hazaértünk, kora este lett.
Az ölelés és puszi kölcsönös volt köztünk. Bizonyára fogunk emlékezni egymásra. Mindenki.
Még felsorolnom is sok volt, mi mindent láttunk és hol jártunk. Ők csak kérdezgettek, körbeálltak és csüngtek minden szavamon. Ahova mentünk, a szülők udvariasan megköszöntek mindent, amit kaptak. Volt, hogy a köszönetet kapó zavarban volt. Én is tudom, ritkán hall köszönetet azért, amit ad. Ezen a különleges napon sok köszönöm-öt hallott...

Anti bácsi, Györgyi néni, csodálatosak a gyermekeitek és az unokáitok!
Szatymazi anyukák, csodálatosan nevelitek gyermekeiteket!
Kereken guruló tinik, ti is velem maradtatok örökre.  

Ahogy sok volt felsorolnom, hogy hol jártunk, olyan sok lenne itt leírnom, ki mi jót adott nekem.
Köszönöm mindenkinek ezeket a nagyon tartalmas napokat!

Forró a július.
Az aratás időszaka ez. Az örömöké és a szép emlékeké.
Nyaralunk!

 

Hozzászólások  

+1 #1 Ezt olvassa el mindenkibalazsh 2015-07-20 02:00
Ági!Ez egy szuper írás!Köszönjük!
0 #2 Minden tetszett.vikso 2015-07-20 02:00
Szívet melengetően szép írás a múltról, és a jelen fotóit a jövő nemzedéke értékeli, nekem nagyon tetszett.
0 #3 titokpartkrizsanv 2015-07-21 02:00
Ági!Köszönjük a gyönyörű írást,és a csodás estét. Ha Magyarországon jártok feltétlenül gyertek el hozzánk.Viktor

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

endeel